Napokon belül véget ér az Észak-Amerikai Kosárlabdaliga (NBA) rájátszásának
első fordulója. A nyolc összecsapás közül a Houston Rockets-Los Angeles Lakers párharc
emelkedik ki, lapunk zárásáig az L.A. 2:0 arányban vezetett, így már csak egy győzelemre
áll a továbblépéstől.
„Mi azt csináltuk, amit megbeszéltünk, győztünk otthon, élve a hazai pálya előnyével.
A fiúk is jól játszottak” - mondta Shaquille O’Neal a 110:98-ra megnyert találkozó
után, ahol 28 pontot dobott.
„Nem ülhetek le magyarázkodni, mit rontottunk el. Meghaltunk a pályán, ahol nincs
bocsánat. Ellenfelünk pedig fenékbe rúgott minket” - nyilatkozta Charles Barkley,
a Houston egyik legjobb játékosa, aki 19 pontot és 13 lepattanót szerzett. Hatalmas
csalódás volt Scottie Pippen játéka, a Rockets harminchármasa három (!) pontot
dobott, azt is csak büntetőből. A Lakers-Rockets összecsapás harmadik mérkőzésére,
lapzártánk után kerül sor Houstonban.
Nagy meglepetésre kiesés szélére került az egyik fő esélyes, a Utah Jazz is. Salt
Lake City rosszul muzsikáló mormonjai 84:81-es vereséget szenvedtek a Sacramento Kings
otthonában, így Karl Malonéknak a következő két mérkőzésüket hozniuk kell, ha idén
még bajnoki címet akarnak nyerni.
A legjobb „Király” Vlade Divac volt, a 31 éves jugoszláv center 22 pontot, 14
lepattanót szerzett, és öt asszisztja volt.
„Legközelebb még jobban kell játszanunk, ha tovább akarunk lépni” - mondta
Divac.
A héten hazaérkezett a tengerentúlról Dávid Kornél, Magyarország első
NBA-kosarasa. Dávid a Chicago Bulls valamennyi 50 mérkőzésén pályára lépett (ezt
rajta kívül csak Dickey Simpkins mondhatja el magáról), 308 pontot dobott, mérkőzésenkénti
6,2-es átlaggal. Április hónapban Dávid Kornélt választották a Bulls legjobb játékosának.
Dávid Kornél válogatottbeli szerepeltetése a francia eb-n azonban nem lesz olcsó
mulatság a hazai kosárszövetségnek. A Hungária Biztosító és a külföldről bevont
cégek 1,3 milliárd forintos biztosítást kötelesek kifizetni Dávid nevezéséért.
Playoff 1. forduló. Eredmények:
Keleti főcsoport:
Detroit Pistons-Atlanta Hawks 79:63
Állás: 2-1 az Atlanta javára
New York Knicks-Miami Heat 97:73
Állás: 2-1 a New York javára
Orlando Magic-Philadelphia 76ers 79:68
Állás: 1-1
Indiana Pacers-Milwaukee Bucks 108:107 (h.u)
Állás: 2-0 az Indiana javára
Nyugati főcsoport:
San Antonio Spurs-Minnesota Timberwolves 71:80
Állás: 1-1
Los Angeles Lakers-Houston Rockets 110:98
Állás: 2-0 a Los Angeles javára
Phoenix Suns-Portland Trail Blazers 93:103
Állás: 3-0-ra győzött a Portland
Sacramento Kings-Utah Jazz 84:81
Állás: 2-1 a Sacramento javára