Megtörtént, ami megtörtént. Belgrádban rakétatalálat érte a kínai nagykövetség
épületét. A Pentagon végül is elismerte, hogy a jugoszláv fővárosról nincs naprakész
térképe, és így esett meg a végzetes tévedés. A dolog bizony nem vet valami kedvező
fényt sem az amerikai, sem a NATO-hadvezetésre, de ezt már sajnos visszaszívni, meg
nem történtté tenni aligha lehet. Kína válasza ezzel szemben aligha nevezhető nemes,
vagy akár méltányos cselekedetnek.

Egyetemisták tüntetnek Pekingben. Tanulni inkább Amerikába mennek Fotó:
MTI
A Buddhista Törvény elnevezésű felekezet meglepetésszerű, tízezer fős, vallásszabadságot
követelő tüntetése után a kínai hivatalos köröknek végre sikerült a kákán csomót
találni, és amerikaellenes hangulatot kelteni, amely erőszakos cselekedetekkel tűzdelt
tiltakozásokhoz vezetett. Vasárnap este Hu Zsin-tao kínai alelnök szokatlan módon,
egyenes tévéadásban támogatásáról biztosította a felvonulókat, bár óva intette
őket a szélsőségektől. Nyilatkozata tükrözte a kormánynak azt a szándékát, hogy
továbbra is kézben tartsa az eseményeket, ugyanakkor ne idegenítse el magától ezt a
minden bizonnyal „népi” mozgalmat. A The New York Times hétfői számának címoldalán
megdöbbentő kép jelent meg. Egy kínai tüntető épp követ dob az amerikai nagykövetség
pekingi épületére, miközben a kínai rendőrség tagjai közül egyesek unottan,
szinte ásítozva figyelik az eseményeket, mások kíváncsian nézik, hová csapódik be
az elhajított kő. Egyik sem kísérli meg még véletlenül sem, hogy ártalmatlanná
tegye a rendbontót.
Régi jó mondás, hogy legjobb védekezés a támadás. Kína is így van a dologgal.
Valahogyan el kell tussolnia azt, hogy kémei súlyos katonai titkokat szereztek amerikai
kutatóintézetektől. Még jóval Csu Zsung-csi miniszterelnök amerikai látogatása előtt
nyilvánosságra került - lapunk is közölte március 13-i számában -, hogy egy
Wen Ho-li nevű, tajvani születésű számítógépes szakember, aki a Los Alamos-i
Atomkutató Intézetben dolgozott, jó néhány titkos okmányt adott át a kínaiaknak. Mégpedig
úgy, hogy egy védett komputerrendszerből áttette őket egy nem titkosba. Wen tevékenységét
már 1995-ben felfedték. A Szövetségi Nyomozó Hivatal, az FBI már 1997-ben az Igazságügyi
Minisztériumhoz fordult, hogy bírósági engedélyt szerezzen a szakember számítógépének
megfigyelésére, de az illetékesek elvetették a kérelmet.
A republikánus szenátorok azzal vádolják a kormányhivatalt és az FBI-t, hogy két évtizeden
át ismételt mulasztásokat követtek el a Wen ellen folytatott nemzetbiztonsági nyomozás
során. A május elején lezajlott szenátusi meghallgatáson a törvényhozók mélységes
felháborodásukat fejezték ki afelett, hogy 1997-ben az Igazságügyi Minisztérium
megtagadta az FBI nyomozóitól az engedélyt Wen számítógépének megvizsgálására.
A lépés közel két évre akadályt gördített a hatóságok elé annak kinyomozásában,
hogy folyamatosan több millió sor olyan titkos számítógépes rejtjelzés került át
egy nem titkos rendszerbe, amelyet a legkorszerűbb atomfegyverek kifejlesztéséhez
alkalmaztak. Hivatalos körök szerint bizonyíték van arra is, hogy valaki illetéktelenül
átolvasta az iratokat. Még mindig nem bizonyosodott be azonban, hogy az illető valóban
átadta a titkokat a kínaiaknak, így még nem helyezték vád alá. Hivatalos körök
szerint az eset az egész atomfegyvertár biztonságát kockára tette.
A napokban újabb kémtörténetre derült fény. Egy Peter Lee nevű tudós, aki egy
titkos Pentagon-tervezeten dolgozott, 1997-ben olyan adatokat szolgáltatott ki a kínaiaknak,
amelyek a tengeralattjárók felderítésére alkalmas legkorszerűbb radartechnológiáról
szóltak. Peter Lee 1997 májusában egy kétórás előadás keretében adta át a kínai
atomfegyver-szakértőknek ezt a hétpecsétes titkot, amelynek kidolgozása két évtizedet
vett igénybe a fegyverkutatással foglalkozó kaliforniai Lawrence Laboratóriumban. A
Peter Lee-ügy ugyancsak ékesen bizonyítja, hogy az amerikai kormány tudta: Kína
sikeres hírszerző tevékenységet folytatott amerikai katonai titkok megszerzésére
Clinton elnök második hivatali időszaka alatt. Jóllehet a Los Alamosban történtek a
vizsgálatok egész sorához vezettek, Clinton elnök két hónappal ezelőtt
kijelentette: senki sem fordult hozzá azzal, hogy gyanú merült volna fel Kína hírszerző
tevékenységével kapcsolatban. Hivatalos körök úgy nyilatkoztak, hogy a dolog korábbi
kormányok hivatali időszakaira korlátozódott. A napokban ezzel szemben Bill Richardson
energiaügyi miniszter az NBC televíziós hálózat egyik műsorában elismerte, hogy a
Clinton-kormány idején is folyt kínai kémtevékenység.
Van az éremnek egy másik oldala is. Kína kapcsolatban áll olyan országokkal mint Irán,
Észak-Korea, Vietnam és így tovább. Az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek
viszont elsődleges érdeke, hogy megakadályozzák az atomfegyverek elterjedését. Mi a
biztosíték arra, hogy a kínai kormánytól nem jutnak el a megszerzett atomtitkok olyan
felelőtlen vezetők kezébe, akik esetleg visszaélnek a lehetőségekkel, és politikai
vagy anyagi haszonlesésből az emberiség kárára fordítják a kezükbe került
adatokat? Vajon a kínai piacokból kicsiholható kereskedelmi ügyletek esetleges előnyei
megérik-e a kockázatot, hogy az emberiséget ismét sakkban tarthassa az atomháború
veszélye? Szüksége van-e a világközösségnek egy újabb hidegháborúra? Ezeket a kérdéseket
kellene alaposan fontolóra vennie a Clinton-kormánynak, mielőtt szerződést akar kötni
a kínaiakkal. Avagy lényegtelen, hogy egy kereskedelmi egyezménynek mi az ára?
A pekingi kormány váltig hangoztatja ártatlanságát, sőt viszszájára fordítja a
dolgot, és Amerikát állítja be vérengző imperialista fenevadként. A bizonyítékok
súlya alatt remélhetőleg majd a Fehér Ház is megváltoztatja álláspontját, hiszen
a Kínában zajló események, az amerikai nagykövetség és konzulátus ellen intézett
ismételt támadások, az Egyesült Államokat gyalázó tüntetések, és az ilyen
megmozdulásokat jóváhagyó, sőt támogató hivatalos körök tevékenysége egyáltalán
nem olyan bizalomgerjesztő jelek, amelyek arra késztethetnék Clinton elnököt, hogy akár
politikai hitelének lerontása árán is belemenjen az ilyen kétélű játékba.
Peking okozhat még meglepetéseket
„Az az eset tanulsága, hogy az évszázadokig megalázott nagy nemzetek
reakciója kiszámíthatatlan” - mondta a Heteknek Tálas Barna Kína-szakértő a hétvégi
Amerika-ellenes kínai és tajvani tüntetésekre utalva. A szakértő szerint meglepetést
okozott, hogy Tajvanon is tüntettek, hiszen ez a szigetország a létét, a fennmaradását
az Egyesült Államoknak köszönheti.
A kínai vezetés a nemzeti-nacionalista hangulat felkeltésére és a fiatalok mozgósítására
használta fel az incidenst: olyan tüntetéseket szervezett, melyek sokban emlékeztettek
az iraki Amerika-ellenes tüntetésekre. Peking nem akarja, hogy a NATO maga döntse el,
mely országok ügyeibe avatkozik be, és a Biztonsági Tanács tagjaként ellenzi, hogy
az ő megkerülésével hozzanak globális kérdésekben döntéseket. „Ellenőrizhetetlen
folyamatok indulhatnak be, ha megsértik a nemzetközi jogot, amely vérmérséklettől és
erőtől függően casus belli is lehet” - vélekedik Tálas.
Az orosz-kínai viszonnyal kapcsolatban a szakértő elmondta, hogy Kína és Oroszország
érdekei találkoznak, amikor mindketten fel akarják ismertetni a népekkel: multipoláris
világ van születőben, és lejárt az amerikai hegemónia ideje. Ők amellett vannak,
hogy az európaiak maguk intézzék az ügyeiket, az ázsiaiak az ázsiai ügyeket és
Amerika maradjon Amerikánál.
Mind Oroszország, mind Kína sértve érzi magát amiatt, hogy kimaradtak a balkáni válság
megoldásából, illetve mindkettő ellenezte a mostani megoldást - mondta Tálas. Nagy
kérdés, hogy meg tudják-e nyerni egy szélesebb ázsiai együttműködés számára Japánt.
Ennek legalább akkora az esélye, mint annak, hogy az amerikai-japán stratégiai szövetség
fennmarad. Ha Kína gazdaságilag tovább erősödik és Oroszországgal, Szibériával
szorosabb együttműködést alakít ki, a 21. században Japán is csatlakozhat az alakuló
ázsiai szövetséghez, hiszen az ázsiai szigetországnak is szüksége van a szibériai
nyersanyagkincsekre. A bővülő NATO, amely Oroszország határainál áll, fenyegetést
jelent az oroszok számára. Ennek ellensúlyozására a Kínával való kapcsolatok
fejlesztését fel tudják használni. Egymásra vannak utalva, hiszen Kínának még
mindig olcsóbb bizonyos modern haditechnikát beszerezni az oroszoktól vagy az ukránoktól
- például tengeralattjárókat -, mint maguknak fejleszteni ilyeneket. A kínaiak
fogják valószínűleg az orosz hadiipari kapacitást kihasználni a továbbiakban.
Oroszországnak viszont a kínai könnyűipari és élelmiszeripari termékekre van szüksége.
A kínai emberi jogi helyzetről Tálas elmondta, hogy alapvetően különbözik egymástól
az amerikai és az ázsiai emberjogi felfogás: a kínaiak azt hangsúlyozzák, hogy nem a
politikai szabadságjogok a döntőek, hanem a munkához, megélhetéshez, az élethez való
jog. Számukra úgy tűnik, hogy az emberjogi kérdés csak ürügy, hogy Amerika
beavatkozhasson más országok belügyeibe - fejtette ki a szakértő. (Eperjesi
Ildikó)