Bár még javában hullanak a bombák határainktól délre, sőt egyes hírforrások
a NATO-támadások intenzitásának növekedését jósolják, a Balkán gazdasági helyreállításában
és a térség hosszú távú stabilitásának kialakításában pillanatnyi politikai
hovatartozásától függetlenül minden hatalom érdekelt. Természetesen az Európai Unió
tagországai látják leginkább a majdani újjáépítési piac nyújtotta előnyöket, jóllehet
most még a Jugoszlávia elleni gazdasági szankciók vannak napirenden. Ez az új piac
valószínűleg sok cég fantáziáját mozgatja az amúgy gyenge (az idén az előrejelzések
szerint csupán 2 százalékos) gazdasági növekedést produkáló unióban. A helyreállítás
kínálta lehetőségek piacát valószínűleg az amerikai és az európai cégek szokásos
rivalizációja jellemzi majd.

Négy rakéta tette működésképtelenné a Belgrád-Nis közötti autópályát, és
az alatta futó vasútvonalat. Nem csitul a Nyugat haragja. Fotó:
MTI
Az amerikai törvényhozás 11,7 milliárd dollárt szavazott meg a jugoszláviai bombázások
folytatására, annak ellenére, hogy Clinton elnök csak 6 milliárdot kért. A pénzcsomagból
egyaránt költenének a menekültekre, a balkáni államok segélyezésére, a védelmi
minisztérium programjaira, ugyanakkor - furcsa módon - kapnának belőle Honduras és
más, a Mitch hurrikán által károsult közép-amerikai országok, de a kisebb amerikai
acélgyártók is. Ez utóbbiak a demokraták kívánságára, komoly alku árán kerültek
be a kölcsönprogramba.
A konfliktusban érintett, hagyományosan európai gazdasági orientáltságú államok
szinte mindegyike segélyekre szorult volna már a jelenlegi katasztrofális menekülthullám,
illetve közvetlen légicsapások előtt is. A koszovói válság gazdasági hatásairól
nemrégiben Görögországban megrendezett konferencián a részt vevő országok
egyenesen a második világháború utáni (nyugat)német újjáépítést beindító
Marshall-segélyhez hasonló programot kértek a nyugati szervezetektől és országoktól.
Egyes szakértők szerint a károk helyreállításának költsége meghaladja majd a 30
milliárd dollárt. Ehhez képest elenyészőnek tűnik a Nyugat által Macedóniának
nemrég ígért 250 millió dolláros segély (ma nagyságrendileg 10 db közepesen fölszerelt
F-16-os vadászgép ára), ami nem lesz elegendő a menekültáradat kezelésére sem.
Az amúgy is súlyos gazdasági nehézségekkel küzdő Albánia lakossága az elmúlt
hetekben 15 százalékkal növekedett. Az idegenforgalom szempontjából még az EU-tag Görögországot
is érzékenyen érintheti egy esetlegesen elhúzódó válság.
A magyar gazdaságnak kisebb mértékben árt a koszovói konfliktus, nagy kárt okoz
viszont Jugoszlávia „törékenyebb” szomszédainak, Bulgáriának és Romániának. A
NATO-bővítés második körére pályázó Romániában és Bulgáriában a gazdasági növekedés
kilátásai ily módon szinte ellehetetlenedtek. Itt ugyanis az ipar szerkezetátalakítása
még nem fejeződött be, és a két ország nagymértékben függ a korábbi Jugoszlávia
piacaitól. Romániának eddig 800 millió dollár kárt okozott a NATO-beavatkozás. Úgyszólván
megszakadtak a kereskedelmi kapcsolatai Jugoszláviával és a volt tagköztársaságokkal.
A dunai szállítások megszűnése mintegy 300 millió dollárnyi kiesést okoz
magyarországi, ausztriai és németországi exportjából. Magyarország viszont 80 százalékban
már a fejlett nyugati világ, az OECD országaiba exportál, és csupán 0,6 százalék
jutott kiviteléből Jugoszláviába, mielőtt csatlakoztunk volna az EU embargójához.
Az Európai Unió számára nagy próbatételt jelent majd a Balkán újjáépítése,
ebben az ügyben a Tizenötöknek teljesen azonos nyelven kell beszélniük, és persze előtte
meghatározó szerepet kell játszaniuk a koszovói válságpolitika megoldásában -
jelentette ki Yves-Thibault de Silguy, az EU pénzügyekért felelős biztosa. Az
Expansion francia gazdasági hetilap szerdán megjelent számában de Silguy mindenesetre
bevallotta: az EU-tagok eddig még a gazdaság, az euró ügyeiben sem mindig találták
meg a közös nyelvet. De Silguy sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy „politikai téren
messze nem tükröződik” az, hogy az Európai Unió tagjai a legfőbb anyagi támogatói
a boszniai helyreállításnak. Megemlítette: sokkhatásként élte meg a szarajevói repülőtér
újjáépítésével kapcsolatban, hogy a meghatározó európai pénzügyi erőfeszítések
dacára a „felavatás amerikai ünnepség lett”. A Balkán-térség jövőjéről szólva
de Silguy úgy vélte, az egyes országokat külön-külön kell kezelni. Romániát és
Bulgáriát a célzott makrohitelekkel és makrofinanszírozással tudják segíteni, míg
Macedónia és Albánia esetében a hangsúlyt a humanitárius segélyekre kell helyezni.
Az EU-biztos a balkáni államokkal fennálló gazdasági és politikai kapcsolatokban „stabilizációs
és társulási szerződések” megkötését javasolta.