Egy fecske nem csinál nyarat, egy szűk szakmai kör önmagában nem képes a lakosság
életmódját, táplálkozási szokásait megváltoztatni. Ehhez a szakma, még inkább a
társadalom széles körű összefogására van szükség - nyilatkozta lapunknak Kubányi
Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) főtitkára abból az
alkalomból, hogy a héten immár második alkalommal rendeztek konferenciát a Magyar Védőnők
Egyesületével karöltve.
Arra a felvetésre, hogy maguk a szakemberek is sokszor csak tudják, hogy mit kellene
csinálni, de maguk sem teszik, a dietetikus (táplálkozási szakértő) elismerte: valóban
alapkövetelmény lenne a példamutatás. Sajnos mind az egészségügyi szakemberek életében,
mind a társadalom egészében jelen van három tényező, ami nagyon hátráltatja a helyénvaló
életmód, különösen az egészséges táplálkozási szokások kialakulását.
Nevezetesen az elégtelen szociális körülmények, a rossz beidegződések, valamint egész
hajszolt, emancipált világunk is, amelynek következtében a családok megfelelő ellátása
kicsúszik az édesanyák kezéből.
A rendezvény apropóját egyébként az a szűkebb szakmai együttműködés adta, amely
védőnők és dietetikusok között 1997 óta zajlik annak következtében, hogy világossá
vált: a médián keresztül zajló, megelőzést szolgáló propagandák hatástalanok.
Megítélésük szerint ugyanis a lakosság körében folytatott betegségmegelőző és
felvilágosító munkára a védőnők tevékenysége különösen alkalmas, hiszen ők közvetlen
kapcsolatban állnak a családokkal. A tanácsadást végző védőnők a megelőzés
szempontjából a lehető legjobbkor, a gyerekek születését követően látogatják a
kismamákat - rossz étkezési szokásainkat ugyanis leginkább gyerekkorunkban sajátítjuk
el. A közös cél: jól megalapozott fejlődési lehetőséget biztosítani a gyerekek számára,
testi és lelki téren egyaránt. (M.M.R.)