Vissza a Hetek archívum borítólapjára
III. évfolyam, 11. szám, 1999. március 20

Belpolitika

Az IM nem akar dönteni
Tovább a cikkhez >>>

Riadalom a Metróban
Tovább a cikkhez >>>

HETEK-INFORMÁCIÓ
Az állam hasznot húz a prostitúcióból

Dr. Várhelyi András kisgazdapárti országgyűlési képviselő a közelmúltban, a médiatörvény módosítása kapcsán benyújtott törvényjavaslata után - amelynek az a lényege, hogy a magyar televízióban legyenek világosan megjelölve a pornográf és erőszakos jeleneteket tartalmazó filmek - most újabb kérvényt kíván benyújtani a magyar parlamentnek, amely azt célozza, hogy Magyarországon a szex- és pornófilmek forgatásátörvényben tiltsák be - értesült a Hetek.


SZAKONYI DÁVID
Érdi rabszolga-ügy: valaki hazudik

Országszerte szinte minden sajtóorgánum foglalkozott az „érdi rabszolgatartó” címen ismertté vált üggyel. A péntekig megjelent lapokban T. I. mint Magyarország szatírja szerepelt. Ügyvédje azonban bármibe lefogadná, hogy védence teljesen ártatlan mindazokban a vádakban, amiket a sajtóban sorakoztattak fel ellene.


PELLE JÁNOS
Egy pária lázadása

T. Orsolya tizennyolc éves, prostitúcióra kényszerített szegedi lány február huszadiki öngyilkossági kísérlete, majd csodával határos megmenekülése ráirányította a figyelmet arra, hogy súlyos szociális és morális válsággal küzdő társadalmunkból milyen mértékben hiányzik a szolidaritás. Az egyén kizárólag magára számíthat, s ha a családjától nem kap segítséget, magára hagyja az iskola, az egyházak, az önkormányzatok. A média pedig, ahelyett, hogy vonzóvá tenné, lejáratja és elcsépeli azokat az értékeket, melyekbe belekapaszkodhatna.


MUNKATÁRSUNKTÓL
Szaporodnak az antiszemita megnyilvánulások

Múlt héten Lovass István jobboldali újságíró állításai gerjesztettek indulatokat a magyar értelmiség körében, az „ünnepek” alatt a Fradi szurkolói és a Magyar Népjóléti Szövetség (MNSZ) kopaszai ragadtatták magukat antiszemita színezetű kijelentésekre. Ez utóbbi kapcsán vita is kialakult az ORFK és a pártok között. Az utóbbiak szerint a rendőrségnek meg kellett volna akadályozni a MNSZ akcióját.


Nagyobb kárpótlást javasol az SZDSZ

Az SZDSZ-frakció nevében Fodor Gábor, Hack Péter és Iványi Gábor képviselők törvényjavaslatot nyújtottak be az országgyűlésnek, amelynek értelmében 2002. december 31-ig egyszeri, 300 ezer forintos kárpótlásban részesülnének a második világháború alatt vagy után deportáltak, illetve munkatáborba hurcoltak és hozzátartozóik.


HAZAFI ZSOLT, SOMORJAI LÁSZLÓ
Csintalan felkavarta az állóvizet

Az MSZP médiapolitikájának vezetői azért lobbiztak az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) által kereskedelmi televíziók számára két éve kiírt pályázaton, hogy a frekvenciát ne az általuk túl liberálisnak ítélt Írisz TV, hanem az RTL Klub nyerje - állítja Csintalan Sándor MSZP-s parlamenti képviselő, aki a döntés idején a párt elnökségi tagja volt. A kijelentés újabb vihart kavart e korántsem jelentéktelen ügyben: „Csintalan alaposan belefújt a nullás lisztbe” - mondják az elemzők.


HETEK-HÍRÖSSZEFOGLALÓ
Nemzeti egység helyett kirekesztés

A március 15-i ünnepségek és a NATO-csatlakozással kapcsolatos ünnepi zászlófelvonás tovább mélyítette a kormánypártok és az ellenzék közötti távolságot. Történt ugyanis, hogy a nemzeti egységet is szimbolizáló állami rendezvényekre nem hívták meg az ellenzéki pártokat. A Miniszterelnöki Hivatal adminisztrációs hibáról, az MSZP és az SZDSZ kirekesztő politikáról beszél.


Fókusz

EPERJESI ILDIKÓ
James Bondok Magyarországon

Gyakorlatilag mindent szabad az Europol hágai központjában alkalmazottaknak - írja a De Telegraaf című holland lap. Az Európai Unión belüli rendőri együttműködést irányító szervezet 70 nyomozója csaknem teljesen mentes a jogi és gazdasági szabályok alól. A lap szerint az „eurozsaruk” teljes körű diplomáciai mentességet élveznek, miközben nincs fölöttük demokratikus kontroll. „Az eurozsaruk nem lesznek James Bond-féle ügynökök, akik az országban azt kapnak el akit akarnak, és olyan teherautóknak lövik ki a kerekét, amilyeneknek csak akarják” - igyekezett eloszlatni az aggályokat a Hetek kérdésére Nagy Zoltán rendőralezredes, az Interpol Magyar Nemzeti Iroda osztályvezetője.


SZLAZSÁNSZKY FERENC
Kisgazda tervek a szövetkezetekről
A vagyon működtetése a cél

„A mezőgazdasági szövetkezetekből egyénileg és csoportosan, közgyűlési határozat nélkül, a tag bejelentése által ki lehet válni. A tagnak kérelmében meg kell jelölnie az üzletrésze ellenértékeként a szövetkezetből kiviendő vagyontárgyakat, vagyoncsoportokat.” Többek között ezeket a módosításokat tartalmazza a kisgazda irányítású Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által készített szövetkezeti törvényjavaslat. Szakemberek szerint az alkotók igazi célja a termelőszövetkezetek szétverésére irányul, melynek megtörténte után - állami támogatással - létrehoznának egy új gazdálkodó réteget, a kisgazdapárt tömegbázisát. Az elképzelés hatására - annak ellenére, hogy hivatalos formában még nem terjesztették a kormány elé - átalakulási láz tört ki a szövetkezeteknél. A főként kft.-vé, illetve részvénytársasággá való átalakulással ugyanis a gazdálkodó egységek kikerülnek a szövetkezeti törvény hatálya alól, s így megőrizhetik működőképességüket.


Gazdaság

APRÓPÉNZ
Tovább a cikkhez >>>

MUNKATÁRSUNKTÓL
A BÁT és a BÉT

Sorozatunk a tőzsde világába enged bepillantást. Átfogó képet adunk a tőzsde életéről, rámutatunk az összefüggésekre is a fogalmak magyarázata mellett. Ebben a részben az árutőzsde és az értékpapírtőzsde lehetséges összefonódásáról lesz szó.


RUFF GABRIELLA
Tízéves autópályaterv

A gazdasági kabinet elfogadta, és a pénzügyminiszter is támogatja az autópálya- és gyorsforgalmiút-hálózat tízéves fejlesztéséről szóló terv „A“ változatát. A döntés alapján a tényleges építésre 600 milliárd forintot költenek majd az elkövetkezendő évtizedben, míg ezen kívül az M1-es és az M7-es felújítására szánt összeg 200 milliárdra rúg. A terv eredményeképpen 600 kilométer gyorsforgalmi út és autópálya épül majd, szinte kizárólag az ország keleti felében.


DEBRECZENY RÉKA
Milliárdos hiány a TB-nél

Első olvasatra ijesztően magas a társadalombiztosítási alapok január-februári hiánya. Egész évre 41,3 milliárd forint deficitet terveztek, de az első két hónapban már ennek a 66 százalékát, 27,4 milliárd forintot „sikerült elérni”. Az aggodalmakat keltő eredmények ellenére a tb-alapok vezetői nem tartanak az idén további jelentős romlástól, mondván, a hiány csak az időszak elején halmozódott fel, a képlet az év során javul, hiszen jelentős vagyont értékesítenek még az idén.


HÍRÖSSZEFOGLALÓ
A Renault beszáll a Nissanba
Tovább a cikkhez >>>

VARGA P. MIKLÓS
Módosul a közbeszerzés

A kormány benyújtotta a parlament részére a közbeszerzésről szóló törvény módosítását. Az 1995 óta működő törvény céljai mellett a most elkészített javaslat egyszerűsít számos túlságosan szigorú és a gyakorlati alkalmazást megnehezítő szabályt.


ACSAI ANIKÓ
Csordogáló BUX-index

A héten is folytatta a múlt hét második felében megkezdett alacsony forgalom melletti folyamatos értékvesztését a Budapesti Értéktőzsde indexe. Az érdektelenségbe süppedő piacon a BUX egyetlen napon sem tudott a pozitív tartományban zárni annak ellenére, hogy a hét első felében szárnyaltak mind a nyugat-európai, mind az amerikai tőzsdék, sőt az utóbbi idők „kritikus” piacai, a brazil és az orosz is. Csütörtökön felgyorsult az áresés mértéke, így heti szinten az index közel hat százalékot vesztett értékéből.


PAPP LEVENTE
Lafontaine mesél

Csillaghullás zajlik az unióban. Az Európai Bizottság együttes lemondása előtt néhány nappal önként távozott posztjáról Oskar Lafontaine, német expénzügyminiszter, akit az euró egyik atyjaként és az unió adóreformjának fő képviselőjeként tartott számon a nemzetközi pénzvilág. A kritikusok által gyakran „Vörös Oskarnak” nevezett, nyíltan baloldali gazdaságpolitikus távozása okairól csak a hét elején volt hajlandó nyilatkozni a sajtónak.


OROSZ ESZTER, RÓTH ZSÓFIA
A polgárháború ára

A volt Jugoszlávia területén hét éve dúló polgárháború példátlan rombolást végzett, nemcsak az emberi sorsokban, hanem a gazdaságban is. Még ha a jelenlegi nemzetközi embargót holnaptól fel is oldanák, az életszínvonalat legalább 10-15 év kemény munka árán lehetne a szegénységi küszöb fölé emelni. A gazdasági élet ugyanis gyakorlatilag megszűnt, a lakosság egyharmada messze a létminimum alatt él. A munkanélküliség kétévenként megduplázódik.


Háttér

GESZTI ZSUZSA
A gondolatsebességgel működő üzlet

Bill Gates, a Microsoft elnöke szerint csak azok a vezetők juthatnak majd versenyelőnyhöz a következő évtizedben, akik a „digitális univerzum” nyújtotta minden lehetőséget kihasználnak. A szerzőként is sikeres üzletember megjelenés előtt álló könyvéből a Time magazin közölt előzetest.


SZOBOTA ZOLTÁN
A kockát elvetették

A hónap elején váratlanul megmozdult a hazai pékvilág. A cukrászok és a pékek Magyarország egyik legsikeresebb franchise rendszerű pékárut forgalmazó hálózatával keveredtek jogvitába. Palásti József, a Fornetti Kft. tulajdonosa „műbalhénak” tartja az egész ügyet, és csak azt fájlalja, hogy hazánk még mindig azon posztkommunista országok közé tartozik, ahol a kitörési kisérletek és a siker stigmát jelentenek a társadalomban.


SEREGI KÁROLY
Koronarajongók, avagy az élő anakronizmus
Magyary Ferenc kérdezte a koronáról Tóth Endrét, a Nemzeti Múzeum Régészeti Könyvtárának igazgatóját

A magyarok szemében hosszú évszázadokon át a törvényes, Istentől megszentelt kormányzás feltételeit az Árpád fejedelem nemzetségéből származó királyok töltötték be maradéktalanul. A dinasztia vallásos kultusza már szinte István király halála után megkezdődött. Az Istvánnak tulajdonított Szent Korona birtoklása pedig minden magyar király jogos és igazságos uralmának „bizonyítékává” vált.


PÁTKAI MIHÁLY
Az elrettentés eszköze

Stephen K. Layson, az amerikai Észak-Karolina Egyetem közgazdászának 1985-ben végzett felmérése szerint minden egyes kivégzés átlagosan tizennyolc ember életét menti meg azáltal, hogy visszarettenti a jövő potenciális elkövetőit. A felmérés szerint a kivégzések számának mindössze egy százalékos növelésével már százöt ember életét lehetne megmenteni. Az Egyesült Államokban a gyilkosoknak csak 38 százalékát ítélik halálra, a halálraítélteknek pedig mindössze 0,1 százalékát végzik ki. Az amerikai igazságügyminisztérium adatai szerint az emberölésért elítélt bűnözők átlagosan öt évet és tizenegy hónapot töltenek el börtönben. Néhányukat kivégzik, sokan a börtönben megöregedve természetes halállal halnak meg, egyesek a pápa külön kérésére amnesztiát kapnak, megint mások öt-tíz év börtön után ismét szabadlábra kerülnek…


VAGYIM ARISZTOV
Oroszország és a fekete arany

Oroszországban nem véletlenül hívják az olajat „fekete aranynak”. A hetvenes évek derekán, mikor már érezhetően megtorpant a gazdaság fejlődése, éppen az olajiparnak volt köszönhető, hogy a válság nem akkor, hanem csak egy évtizeddel később robbant ki. Az olaj világpiaci ára elég magas volt ahhoz, hogy az érte kapott valutával, illetve árukkal a Szovjetunió megoldja legégetőbb szociális és egyéb gondjait. Az emberi életre egyébként nem legalkalmasabb szibériai tájakon, ahol télen mínusz 50 Celsius fok alá is süllyed a hőmérséklet, egymás után nőttek ki nagyvárosok, melynek lakosai az olajbányászok, az ország legtiszteltebb és legellátottabb rétegei közé tartoztak.


SZIKORA MÁRTON
Olajtermelők a pácban

„Mi értelme annak, hogy olajunkat bizonytalan papírpénzre cseréljük?” - idézi a londoni Economist című hetilap Abdurrahman Szalim Atiki, kuvaiti olajminiszter hajdani nyilatkozatát. Az 1973-as olajárrobbanás után a legtöbben még attól tartottak, hogy semmi sem riasztja majd vissza a profitra éhes Olajexportáló Országok Szervezetét (OPEC) attól, hogy a csillagos égig emelje az olajárakat, nyugati vásárlóikkal pedig éreztették, csak szívességet tesznek nekik, ha elfogadják készpénzüket. Az olajfegyver megjelenése gyökeres változásokat hozott az elmúlt negyedszázadban a világpolitikában, elsősorban a Közel-Kelet és a fejlett nyugati államok kapcsolatában. Az olajár 1980-ban tetőzött, azóta pedig különböző mértékben, de folyamatosan csökken. Az OPEC magasba pumpált árai már a múlté - az olajárak egyedül az utóbbi két évben felére csökkentek, és reálértékben mára nagyjából elérték az 1973-as olajárrobbanás előtti szintet. Ma a világ napi nyersolajtermelése 66 millió hordó, ami csaknem fele az OPEC fénykorabeli mennyiségnek.


Külpolitika

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Amerikai nem a palesztin államra

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök üdvözölte az amerikai képviselőház keddi döntését, amelyben felszólítja Clinton elnököt, szálljon szembe a palesztin állam egyoldalú kikiáltásával. A miniszterelnök közleménye leszögezi, hogy a szenátus döntése elősegíti a béke megszilárdítását, és elhárítja annak veszélyét, hogy Jeruzsálem fővárossal létrejöjjön egy palesztin állam. Jasszer Arafat palesztin elnök várhatóan március végén tárgyal Clintonnal a kérdésről. Denis Ross, az Egyesült Államok közel-keleti megbízottja azonban kedden Madridban már közölte Arafattal, hogy Washington helytelenítené a palesztin állam május 4-i kikiáltását.


HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Ku-Klux-Klan invázió Britanniában

A fajgyűlöletből elkövetett gyilkosságairól és keresztégetéseiről ismert amerikai szélsőjobboldali szervezet, a Ku-Klux-Klan (KKK) újabban Európába is áttelepült, Nagy-Britanniában építve ki hálózatát - állítja a londoni Sunday Telegraph.


NAGYÍTÓ
Megbocsátott a pápa a Szürke Farkasnak

A pápa már megbocsátott merénylőjének, és nem ellenezné, ha az olasz hatóságok elengednék a török Mehmet Ali Agca hátralévő büntetését, aki 1981-ben kísérelt meg merényletet elkövetni II. János Pál pápa ellen. Agcát életfogytiglanra ítélték, és jelenleg börtönbüntetését tölti Olaszországban. A Vatikán állásfoglalását még egy évvel ezelőtt tudatta az olasz kormánnyal, de az akkor elküldött levél létét csak a közelmúltban hozták nyilvánosságra Rómában.


Vonatszerencsétlenség
Tovább a cikkhez >>>

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Háborúra készülnek a szerbek

A koszovói albán tárgyalóküldöttség aláírta a nemzetközi összekötő csoport béketervét, amely három évre széles körű politikai autonómiát biztosít Koszovó számára, a háború sújtotta tartomány azonban Szerbia része marad. A koszovói béketárgyalások második párizsi fordulója mégis kudarcot vallott, mivel a szerb küldöttség elutasítja a megállapodás aláírását. A szerbek jelentős változtatásokat sürgetnek a múlt hónapban kidolgozott nemzetközi béketerven, és továbbra is határozottan elutasítják annak katonai részét. „Szerbia soha nem fogja feladni Koszovót önszántából” - mondta Ratko Markovics, a szerb delegáció vezetője. „Csak erőszakkal vehetik el tőlünk. Ha a NATO meghívás nélkül lép be Szerbiába, agresszorként, ellenségként fogjuk fogadni” - tette hozzá a szerb vezető. Nemes Zoltán vajdasági magyar sorkatona koszovói haláláról értesülve a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDK) felhívta a vajdasági magyarok figyelmét, hogy a konfliktus lezárásáig ne reagáljanak a behívásokra, ne menjenek Koszovóba harcolni.


EPERJESI ILDIKÓ
Európa vezetésre vár

Az Európai Bizottság mind a húsz tagja lemondott, miután egy szakértői jelentés azzal vádolta az intézményt, hogy elvesztette uralmát a 19 ezer fős brüsszeli adminisztráció fölött. Az európai vezetők a lemondás után esélyt látnak a tiszta lappal való kezdésre. „Erős a parlamentünk, a tanácsunk és az elnökség” - sietett megnyugtatni a kedélyeket Gerhard Schröder német kancellár. „Európa nem marad vezetés nélkül” - tette hozzá az unió soros elnökségét betöltő Németország vezetője. A válság megrázta a pár hónapja közös valutát bevezető uniót, melynek vezetői a jövő héten találkoznak Berlinben, hogy az EU belső reformjaival foglalkozó Agenda 2000 programot lehetőleg végleges formába öntsék. „Ha ez a folyamat elhúzódik, és viták alakulnak ki az egyes nemzeti kormányok között, nyilván kevesebb energia fog maradni a bővítésre. Ha viszont felgyorsulnak az intézményi reformok, a bővítés is felgyorsulhat” - nyilatkozta a Heteknek Balogh András politológus.


MÁRER GYÖRGY NEW YORK
Közös érdek az amerikai jelenlét

1991-ben Jeszenszky Géza, az Antall-kormány akkori külügyminisztere, Kovács István, a római nagykövetség ideiglenes ügyvivője társaságában látogatást tett a NATO Déli Főparancsnokságán Nápolyban. Első ízben fordult elő akkor, hogy a Szovjetunió egyik volt csatlósállamának külügyminiszterét vendégül látták ott, és tiszteletére felvonták a magyar lobogót. 1999. március 12-én azonban a háromszínű zászló már Magyarország tényleges NATO-tagságát jelképezte. A küldöttségben Martonyi János külügyminiszter mellett ismét ott volt Jeszenszky Géza, ezúttal mint hazánk washingtoni nagykövete, Kovács István pedig mint New York-i főkonzul, akit az ünnepélyes alkalom után kérdezünk a csatlakozás előnyeiről és esetleges veszélyeiről.


Riport

TIHANYI PÉTER
Látásmódok és különbségek
Délutáni beszélgetés Litván György történésszel

„Egy angol történetíró, miközben Anglia történetét írta, az utcáról valami zajra lett figyelmes. Odament az ablakhoz, és lent egy verekedést látott. Alighogy ez lezajlott, megérkezett a barátja, aki ugyanezt a verekedést az utcáról nézte végig. Ahogy elkezdtek beszélni róla, kiderült, hogy mindketten másképp látták a dolgot. Erre kétségbeesve azt mondja a történész: nem érdemes történelmet írni a régmúlt dolgokról, hiszen most, a szemünk előtt zajlott le valami, és azt is másképp láttuk.”


Sport

Sampras visszavág
Tovább a cikkhez >>>

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Vidéké a Magyar Kupa

Szerdán kialakult a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének mezőnye. A legjobb négy közé csak vidéki csapat, a Tatabánya, a Debrecen, a Vác és a Győr jutott. A legnagyobb meglepetést a másodosztályban szereplő Lombard FC Tatabánya okozta, amely megérdemelt győzelmet aratott a pályán csak lézengő, szurkolói szerint bundagyanús Újpest ellenében (a bundagyanút később az újpesti játékosok cáfolták).


Kizárták Pelé fiát
Tovább a cikkhez >>>

Búcsú az angyalok városától
Tovább a cikkhez >>>

Döntetlen
Tovább a cikkhez >>>

A sakk is mozgás
Tovább a cikkhez >>>

Nem tetszik a Népstadion
Tovább a cikkhez >>>

SASS SZILVESZTER
Sevcsenko elintézte a címvédőt

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágója után már csak négy csapat maradt versenyben a végső győzelemért. A szerdai mérkőzések legnagyobb vesztese a Real Madrid volt, amely Kijevben 2-0 arányban kikapott a Dinamótól. A kijeviek mindkét gólját Andrej Sevcsenko lőtte (Madridban is ő rúgta a kijevi gólt). Sevcsenkót az ukránok egyszerűen csak „Ukrajna Ronaldójának” nevezik. A Dinamo 3-1-es összesítéssel lépett tovább, így a három spanyol induló közül az elődöntőre egy sem maradt állva.


Szabadidő

Programok
Tovább a cikkhez >>>

KAPSZA ÁGNES
Beszélő hangjegyek

Tisztelettel emlékezünk Yehudi Menuhinra, a napokban 82 évesen elhunyt, emigráns zsidó családból származó amerikai hegedűművészre. Egy olyan hegedűs generáció talán utolsó jelentős képviselőjeként távozott közülünk, melyet - Menuhiné mellett - Szigeti József, David Ojsztrah, Leonyid Kogan neve fémjelez. Zeneszerző kortársaik, akiknek a műveit ez a nemzedék mutatta be - Sztravinszkij, Ravel, Prokofjev, Sosztakovics, Hacsaturján, Bartók -, ma már klasszikusoknak számítanak, és persze már régen nincsenek az élők sorában.


BOHÁCS ZOLTÁN, BOHÁCS KRISZTINA
Hogyan éljünk együtt a hatalommal

Sejtelmes-misztikus lepelbe burkolózva irányítja a mai világ dolgait egy olyan jelenség, amelyről nem sokat beszélünk: a hatalom. Maga a fogalom napjainkban is gyanús tabutéma, melyre sokan csak az üzleti és politikai élet „piszkos trükkjeként” tekintenek, míg mások az erőszak és az agresszió szinonímájaként kezelik. Erről az emberi civilizáció legapróbb részleteit is átszövő, ám ugyanakkor rendkívül furcsa és veszélyes jelenségről lebbenti fel a fátylat Michael Korda Hatalom! című könyvében. Menedzsment sorozatunk következő részében ezt a témát járjuk körül.


Színes

Bolygóközi derű
Tovább a cikkhez >>>

Két keréken a világ körül
Tovább a cikkhez >>>

INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

Három századot megért aggastyán
Tovább a cikkhez >>>

Hamm, Pityuka bekapja
Tovább a cikkhez >>>

TV-terror

Németországban gyermekorvosok figyelmeztettek arra, hogy a televíziózás károsíthatja a gyermekek és a serdülőkorúak egészségét. A „tévéfogyasztás” a kilencvenes években a szabadidős tevékenységek közül az első helyen áll a fiatalok minden korcsoportjánál. „Médiavízözönt élünk át, és gyermekeink nem tudnak úszni” - jelentette ki Bernhard Stier gyermekorvos a fiatalság egészségügyi problémáival foglalkozó weimari kongresszus megnyitása előtt.


Arab lány lett Izrael Szépe
Tovább a cikkhez >>>

A Napkirály megkerült cirkálója
Tovább a cikkhez >>>

Az uralkodói család fényűző élete
Tovább a cikkhez >>>

Vallástörténet

MORVAY PÉTER
Mi lesz a napfogyatkozás pápája után

Az elmúlt évszázadok során - általában amikor az éppen hatalmon lévő pápa kora vagy egészségi állapota miatt aktuálissá vált az utódlás kérdése - újra és újra felbukkant a XII. században élt ír püspöknek, Malakiásnak tuljdonított lista, amelyben rövid, általában néhány szavas jellemzések sora szerepel az egymást követő pápákról. A listán szereplő mottók jelentős része anynyira kevés információt tartalmaz, hogy - különösen a középkori pápák esetében - szinte lehetetlen feladat az azonosítás. Más jellemzések annyira általánosak (például „a kereszt védelmezője”), hogy szinte bármelyik egyházfőre illenek. Míg az egyes jellemzések értelmezése körül szinte vég nélkül lehet folytatni a vitát, Malakiás listája egy ellenőrizhető prognózist biztosan tartalmaz: szerinte ugyanis az 1143-ban elhunyt II. Ince után még 112 pápa fog uralkodni. A történészek egyetértenek abban, hogy II. János Pál a 110. pápa II. Ince óta, ami egyben magyarázatot kínál - a különböző kultúrákban és vallásokban fellelhető apokaliptikus elméletek iránti érdeklődés mellett - arra, hogy miért foglalkoznak az utóbbi években egyre többen a Malakiás-lista történetével és értelmezési lehetőségeivel. A jelenlegi egyházfő hajlott korát és törékeny egészségi állapotát tekintve úgy tűnik: néhány évtizeden belül eldőlhet a prognózisnak hitelt adó teológusok és a szkeptikusok vitája. Az ír püspök előrejelzéseit némelyek egybevetik a sokat vitatott francia látnok, Nostradamus jövendöléseivel is, aki - állítólag - szintén írt a pápaság utolsó éveiről. Egy biztos: az ő esetében még hamarabb kiderül az igazság, hiszen prognózisa szerint az 1999-es esztendőben világháború tör ki, amelynek következtében a pápának menekülnie kell Rómából…