Egy dél-afrikai szörföző egy emberevő nagy fehér cápával találkozva meglepetésében
pofán vágta a négyméteres állatot, amely erre a deszkába mélyesztette fogait, majd
eloldalgott - jelentették a hírügynökségek a Citizen című lapra hivatkozva. Evan
Ridge alig ötven méterre volt a Kelet-Fokföld tartományban lévő Bonza parttól,
amikor szembekerült a cápával. Mint elmondta, érezte lábán az állat orrának érintését,
amikor az a deszkába harapott.
Egy szakértő később megvizsgálta a deszkát, és kijelentette: valóban egy nagy fehér
cápának, a tengerek legrettegettebb emberevőjének harapásáról van szó, és Ridge
rendkívül szerencsésnek mondhatja magát, hogy túlélte a találkozást. Hozzátette:
ebben az évszakban a Fokföld körüli hidegebb vizekben ritka a cápa. Talán azért került
a part közelébe, mert éppen sok delfin volt arrafelé. Fokföld környékén ilyen cápák
faltak fel tavaly egy búvárt. A cápaveszély miatt a legkedveltebb strandokat azonban víz
alatti hálókkal védik, s így viszonylag ritkák a balesetek - írta a Reuters. (MTI)