Február másodikán áll bíróság elé Grazban Franz Fuchs osztrák terrorista,
akit többek között 1993 és 1996 között elkövetett huszonnyolc bombamerénylettel és
négy ember meggyilkolásával vádolnak. Mindezért akár életfogytiglani szabadságvesztéssel
is büntethetik. A hatóságok szerint a bűntetteket egyedül követte el. Ezt állítja
az osztrák tömeglap, a Neue Kronenzeitung, de Michael Sika osztrák biztonsági főnök
is. Azt hangoztatják, hogy ezeknek a bűntényeknek nincs politikai háttere, annak ellenére,
hogy a levélbombák antiszemita, cigányellenes és főleg idegenellenes kísérőlevelekkel
érkeztek, amelyeket a „Salzburgi Esküszövetség - Bajor Felszabadítási Hadsereg”
(BBA) írt alá.
1997. október elsején Styriában, Gralla faluban két autózó asszonynak feltűnt
egy másik autó, amelynek számukra ismeretlen vezetője többször rájuk irányította
fényszóróját. Az asszonyok a helyi rendőrök segítségét kérték. A falu egyik háza
előtt megtalálták a férfit, aki felszólításra ki is szállt kocsijából. Hirtelen
hatalmas robbanást hallottak. Bár megsebesültek, a rendőrök üldözőbe vették a
menekülni próbáló férfit. Amikor elfogták és meg akarták bilincselni, észrevették,
hogy az ötven éves Franz Fuchs mind a két kezét elvesztette a robbanásban. Fuchs
munkanélküli földmérő, agglegény, aki szülei házában élt Grallában, és soha
azelőtt nem tűnt fel a rendőrségnek. A házkutatásnál a rendőrség olyan tárgyakat
talált, amelyek arra utaltak, hogy Fuchs részt vett bombák előállításában.
Az első hullám során 1993. december 3. és 6. között tíz osztrák kapott levélbombát.
A tíz ember között sok a különbség, de közös jellemzőjük, hogy mindannyian
igyekeztek segíteni menekülteken és külföldieken. Az egyik prominens áldozat Bécs
akkori polgármestere, Helmut Zilk volt. Fuchs azt állítja, hogy akkor még nem volt a
BBA tagja, és csak ezután csatlakozott a szervezethez, ahol alárendelt szerepet játszott.
Védőügyvédje szerint - akit a hatóság jelölt ki számára, mert nem volt hajlandó
ügyvédet fogadni - Fuchsnak nincsenek meg a megfelelő kémiai ismeretei a bombák gyártásához,
azonkívül pedig bizonyított, hogy a házkutatások alkalmával robbanóanyagnak még a
nyomát sem találták. A kényes bombákat csak laboratóriumban lehetett összeszerelni,
ennek pedig a rendőrség nem akadt nyomára.
Fuchs hónapokig válaszolt a vizsgálóbíró kérdéseire. Igen furcsa, hogy a jegyzőkönyv
egyes részei „kiszivárogtak”. Fuchs nagyon is jól ismeri az ellene indult vizsgálat
gyengéit: „De nálam még csak egy írógépet sem találtak, azonkívül nincs
birtokomban olyan kémiai labor, amely okvetlenül szükséges a robbanószerek gyártásához”
- mondta. A vizsgálóbíró erre közbevetette, hogy az írógépet idejében
eldobhatta. „Írógépeket nehezen lehet eldobni, mert a dolognak mindig lehet tanúja,
és akkor a rendőrség bizonyítani tudná, hogy ezen a gépen íródtak a BBA levelei. A
folyóba dobni sem túl ravasz megoldás, hiszen a búvárok mindent megtalálnak” -
szólt a felelet. Fuchs szerint annak, aki a bombák kísérőleveleit küldte, kell
rendelkeznie egy helyiséggel, ahol az íróeszközök vannak. Fuchsnál semmi technikai
nyomát sem találták annak, hogy ő írta ezeket a leveleket. Ugyanakkor az sem biztos,
hogy ő fogalmazta volna meg őket. Ezen a ponton is különböznek a szakvélemények. A
grazi bíróság a Német Szövetségi Nyomozóhivatal szakértőjét bízta meg a vizsgálattal.
A szakértő véleménye szerint a levelek egy részét Fuchs is fogalmazhatta. Ezzel
szemben az a szakvélemény, amelyet a bécsi bíróság kért, abból indul ki, hogy a
leveleknek legalább három szerzője volt. A per másik furcsasága, hogy a grazi és a bécsi
bíróság között eleve vita volt arról, ki illetékes az ügyben.
Fuchs azt állítja magáról: „osztrák patrióta vagyok, és bevallom, osztrák
terrorista”, aki csak „rendesen be akart fűteni a szemét bandának az államvezetésben”.
A BBA különösen kimutatta gyűlöletét Franz Vranitzky volt kancellár ellen, akit „kongóajkú
szlávfőnöknek és germánfalónak” tituláltak. Amikor ezt a vizsgálatnál felolvasták,
Fuchs hangos nevetésben tört ki. Mint kiderült, meggyőződése, hogy Vranitzky az ő
fenyegetései miatt lépett vissza. Fuchs általában jól mulat a kérdéseken, és néha
cinikus válaszokat ad. Például amikor tetteit - ahogy azt szélsőjobboldaliak
gyakran teszik - az amerikai generálisok tetteihez hasonlítja, akik Hirosimát,
Nagaszakit és Drezdát bombázták.
A BBA Klagenfurtban a szlovén iskola mellett helyezett el egy bombát. Egy rendőr súlyosan
megsebesült a robbanásban. Bombájuk Stinazban, egy osztrák horvátoktól lakott
faluban is súlyosan megsebesített egy embert. Fuchs is főleg a szlávokat gyűlöli:
„a mocskos jugók még idejönnek, és akkor majd megnézhetjük magunkat, hogy hová
jutunk”.
De van Fuchsnak egy érzékeny pontja is: ez a burgenlandi Oberwart (Felsőőr) városka,
amelynek szélén cigány gettó áll. Miután többször megfenyegették a cigányokat,
1995. február elején egy éjszaka négy helybéli roma, Peter Sarkozi, Josef Simon,
Erwin Horvath és Karl Horvath a település szélén, őrjárat közben egy táblát találtak
„Romák vissza Indiába” felirattal. Amikor hozzányúltak, bomba robbant, és mind a
négyen meghaltak. Fuchs ideges lesz, amikor erről a bombáról kérdezik: „A romáknak
meg kellett volna találniuk a táblát, hogy mérgelődjenek.” De erre nem volt sok
ideje a szerencsétlen áldozatoknak, akiket Fuchs még meg is vádol: „Ha a négy roma
nem nyúlt volna a táblához, a bomba nem robbant volna fel.” Persze Fuchs nincs megelégedve
az eredménnyel: „Az oberwarti merénylet tulajdonképpen ellentétes hatást váltott
ki” - foglalja össze, hiszen ahelyett, hogy fokozta volna a cigányellenes előítéleteket,
szolidaritást váltott ki a társadalomban.
A négy éves levélbombaterrort Fuchs így foglalja össze: „Nekem nincs rossz
lelkiismeretem. Jó ügyért harcoltam. A német-osztrák népcsoport diszkriminációja
elleni védelem jó dolog, amelyet, ha nem megy másképp, akkor fegyverrel is folytatnunk
kell. Személyes okaim azonban nem voltak, és nem kívánok vallomást tenni.”
Jörg Haider, az FPÖ párt szélsőjobboldali vezérének kezdeményezésére 1993 elején
idegenellenes népszavazást tartottak, amely - annak ellenére, hogy a szavazatok száma
nem érte el az FPÖ-szavazatokét sem - két fontos eredményt hozott: fokozódott a
kirekesztő hangulat Ausztriában, és a kormány Haider idegenellenes javaslatainak jó részét
bevezette.
Nem véletlen, hogy épp ebben az évben kezdődött a xenofób terrorhullám. A Haider-párt
első reakciója az volt, hogy 1993 decemberében elismerték: szélsőjobboldaliak követték
el a tetteket, és megígérték, hogy visszafogják retorikájukat. De Haider már pár
nap után megszegte az ígéretet, és arról beszélt, hogy a „külföldi titkosszolgálatok”
és a „volt Stasi-munkatársak” lehetnek az akciók mögött. Haider az oberwarti merénylet
után az Ausztriában rendkívül gyenge szélsőbaloldalt vádolta a tett elkövetésével.
Ennek a verziónak az adott valószínűséget, hogy valóban volt két anarchista, akik
életüket vesztették, miközben megpróbáltak felrobbantani egy elektromos vezetéket.
Egy a Haider-párthoz tartozó alacsony rangú hivatalnok, aki a Belügyminisztériumban
dolgozott, saját szakállára Oberwartba utazott, ott nyomozónak adta ki magát, és
megpróbálta befolyásolni a cigány tanúkat, hogy valljanak egy baloldali újságíró
ellen. A hivatalnok ellen jelenleg büntetőeljárás folyik.
1995 októberében, miután két levélbomba súlyosan megsebesített egy orvost és egy
70 éves asszonyt, akik menekülteknek segítettek, Haider ezeket a tetteket a közeledő
választásokkal hozta összefüggésbe: „Bombák mindig csak akkor robbannak, ha a
balosok bajban vannak, vagy ha választások előtt állunk.”
Ellentétben Németországgal, ahol a kormány erőteljesen fellép az idegengyűlölet
ellen, Ausztriában ettől a szocialista párt és a vele koalícióban lévő Néppárt
visszariad, hiszen félnek a Neue Kronenzeitungtól és Haider demagógiájától. Élénken
figyelik a közvéleménykutatásokat is, amelyek kimutatják, hogy növekszik az idegengyűlölet
Ausztriában. Félő, hogy ezért Franz Fuchs bűntársait nem fogják elfogni, hiszen az
is véletlen, hogy ő rendőrkézre került. Úgy látszik a hatóságok számára a
terrorhullámok politikai hátterének letagadása és Franz Fuchs beutalása egy pszichiátriai
kórházba lenne a legegyszerűbb módszer arra, hogy kibújjanak a politikai felelősség
alól.