Vissza a tartalomjegyzékhez

VARGA P. MIKLÓS
Demonstrációra készülnek a gazdák

Újra fontolgatják a demonstráció lehetőségét a mezőgazdasági termelők, miután a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) - a kisgazdapárt kormányprogramjához híven - nyíltan a mezőgazdasági mikro- és kisgazdaságokat támogatja. Normatív földalapú támogatásban csak a 300 hektár alatti növénytermesztő gazdaságokat részesíti. A minisztérium középtávú agrárstratégiája szerint pedig az agrárkormányzat meg is szüntetné a nagyüzemi gazdaság vezető szerepét, és az az által felhalmozott vagyont szétosztaná az általa támogatott gazdák között.


Úton Európa felé    Fotó: MTI

A 1999. évi agrártámogatásokról szóló rendeletben a nagyüzemek által igénybevett támogatások közül megszüntették többek között a foglalkoztatási támogatást, a kedvezőtlen adottságú földterületen gazdálkodók normatív támogatását, az üzletrész-vásárlási támogatást, valamint a földbérleti díj támogatását. Tavaly ezeken a jogcímeken a nagyüzemek mintegy 15 milliárd forint támogatást kaptak, tehát ennek hiányában több mint 80 százalékuk veszteséges lesz az idei évben, mert ezt a hiányt a nyomott világpiaci árak mellett nem tudják pótolni. A szakemberek és a gazdálkodókat képviselő szervezetek szerint a támogatási rendszernek két fő hibája van. Egyrészt gazdaságilag bizonytalan helyzetbe hozza a nagyüzemeket és ezzel az általuk foglalkoztatott mintegy 200 ezer embert, másrészt a rendeletben szereplő feltételek miatt a támogatni kívánt emberek sem juthatnak hozzá a pénzhez. A feltételek között szerepelt a termelők regisztrációja, folyamatos adatszolgáltatása, fémzárolt vetőmag használata, növényvédőszer és műtrágya használata, valamint február 28-ig értékesítési szerződés megkötése.
A támogatási rendszer hibáinak több negatív következménye is várható, amennyiben viszonylag rövid időn belül nem változtatják meg. Megtöri az elmúlt években a nagyüzemek és a kisgazdaságok között kialakult együttműködés fejlődését. A nagyüzemek szolgáltatásai, integrátori lehetőségei és kereskedelmi tevékenységei sok kisgazdaságnak teremtették meg a gazdálkodás lehetőségét. Megnőhet a vidéki munkanélküliség, amely új, nem tervezett kiadásokat jelenthet a költségvetésnek. A esetleges termelés visszaesése - amely becslések szerint a 10 százalékot is elérheti - érzékenyen érinti az ország export-import egyenlegét. A beruházások elmaradása több, a mezőgazdasági termelők kiszolgálását végző vállalkozás számára jelenthet jövedelemkiesést. A kisgazdaságok számára konzerválja a jelenlegi állapotot, számukra sem jelent kitörési lehetőséget.
A támogatási rendszer kiadásával egyidejűleg folyik a középtávú agrárstratégia kialakítása. Ebből a tervezetből egyértelműen kitűnik, hogy az agrárkormányzat meg szeretné szüntetni a jelenlegi nagyüzemek gazdasági vezető szerepét, és az azokban felhalmozott vagyont szét akarja osztani az általa támogatott emberek között. Az a tervezetben nem szerepel, hogy ennek a folyamatnak a gazdasági vagy társadalmi szükségszerűségét, hatását elemezné.
A kormány a január 30-ra tervezett kormányülésen tervezi tárgyalni a középtávú agrárstratégiáról szóló tervezetet. A nagyüzemek képviselői azt szeretnék elérni, hogy a kormányülésig tárgyalhassanak a földművelésügyi, a pénzügy- és a gazdasági minisztérium vezetőivel, valamint a miniszterelnökkel, hogy bemutathassák az általuk készített elemzést az FVM által tervezett intézkedések gazdasági és társadalmi hatásairól.