Vissza a tartalomjegyzékhez


A hét kérdése
Válaszol a képviselő

Interjú Eörsi Mátyás szabaddemokrata képviselővel

- Eörsi úr, mi a véleménye Simicska Lajos és Tóth Marianna reakciójáról?
- Tóth Marianna részben alátámasztotta az általam mondottakat, vagyis azt, hogy a Centum Kft.-nél valóban hamis igazolások történtek 1992-ben. Simicska Lajos a lényegről semmit sem mondott, csak a banktitok megsértésére hivatkozik. Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy Simicska úr elismerte, amit én állítok, mindössze az a problémája, hogy a dokumentumok a banktitok megsértésével kerültek napvilágra. Tehát ő felelős egy okirathamisításért, én pedig felelős vagyok egy banktitok megszellőztetéséért. Úgy vélem, az ő tevékenységét semmi sem menti.
- És az Önét? Hisz a banktitok megszegése sem törvényes dolog.
- A Fidesz tiszta közéletet hirdetett meg, azt, hogy csak feddhetetlen emberek kerülhetnek az állami hivatalok élére. Én ennek a programnak a megvalósítása érdekében folytatom a vizsgálatot Simicska úr cégei ügyében.
- Szerdán nyilvánosságra hozott „prezentációjában” miért nem említi Wéber Attila és Gyekiczky András nevét, akik Simicska Lajoshoz hasonló arányban voltak tulajdonosai a Centum Kft.-nek, később pedig Gál Zoltán szocialista, illetve Kuncze Gábor szabaddemokrata politikusok kabinetfőnökeként tevékenykedtek?
- Azért nem említem őket az összeállításban, mert az általam feltárt okirat-hamisítás idejében ők már nem voltak tulajdonosai a Centumnak.
- Ez Orbán Viktorról és Kövér Lászlóról is elmondható, ők mégis név szerint szerepelnek a kiadványban.
- Így van, de azt is elmondtam, hogy az okirat-hamisításkor már Orbán Viktor és Kövér László sem voltak a Centum tulajdonosai. Azért említem őket mégis, mert a mai napig a Fidesz vezetői, és Orbán Viktor nevezte ki Simicska urat az APEH élére.
- Vannak-e olyan információi, amelyeket a későbbiekben tár a közvélemény elé?
- Igen, folyamatosan gyűlnek az adatok, de csak akkor állok elő velük, ha megfelelő dokumentumokkal tudom alátámasztani őket.
- Mi a célja a vizsgálódásokkal? Simicska Lajos leváltása?
- Ez nem egy kormány- vagy Fidesz-ellenes kampány, itt az állami intézmények hiteléről van szó. A szükséges következtetéseket a miniszterelnöknek kell levonnia, a kinevezések és leváltások az ő feladata és felelőssége. (Szlazsánszky F.)