Vissza a tartalomjegyzékhez

ASZALÓS SZILVIA
A cinkotai plébános levelét megírta

„Nagyon kérem, ne kérdezzen semmit! És ezzel zárjuk ezt le! Nagyon kedves, hogy megkeresett, de nem kívánok nyilatkozni” - mondta lapunknak Pajor András cinkotai plébános, akit egy MSZP- és SZDSZ-ellenes pásztorlevele miatt kerestünk meg. A római katolikus híveknek írt levél egyes napilapok szerint a pap azon véleményét tartalmazza, miszerint azok, akik az MSZP-re vagy az SZDSZ-re szavaztak a választásokon, megtagadták a kereszténységet. Pajor András, aki egyébként az Új Ember és a Vigília című újságokban rendszeresen publikál, állítólag azért tette ezt, mert a minap Horn Gyula volt kormányfő egy tévéinterjúban úgy fogalmazott: a papok miatt vesztették el a szocialisták a választásokat.
Lukács László, a Magyar Katolikus Püspöki Kar sajtóirodájának igazgatója az egyik napilapnak nyilatkozva kifejtette: egyházuk nem ért egyet a plébános véleményével, de elutasítja Horn Gyulának azt a kijelentését, hogy a szocialisták választási kudarcáért részben a papok tehetők felelőssé. Az írás apropója egyébként ez a kijelentés volt.
Az ügyről megkérdeztük Donáth László MSZP-s országgyűlési képviselőt, evangélikus lelkészt, aki elmondta: bárkinek joga és lehetősége van levelet írni, így egy pásztornak is lehet körlevelet intézni gyülekezetéhez. Az azonban szerinte nem méltó, nem emberséges, hogy az ember politikai vagy bármilyen, a jézusi normáktól eltérő, nem odatartozó önértelmezését feltételül szabja. A képviselő úr hozzátette azt is: ha valaki azt akarja, hogy a gyülekezetébe csak egy fajta embertípus tartozzon, akkor ezzel olyan feltételeket támaszt a híveivel szemben, amelyek az evangéliumtól idegenek, annak ellentmondanak, sőt, mivel ellentétesek az evangélium alaptörekvéseivel, ellentétesek az emberségével is. „Én ezért tartom sokkal súlyosabb dolognak, hogy ezt egy pap csinálta, illetve mondta, és nem pedig például egy pék” - mondta Donáth lelkész úr.