Miközben az MSZMP párttörténeti intézetének helyén létrejött Politikatörténeti
Intézet tíz éves „menetelés” eredményeképpen közhasznú társasággá alakult,
s a Politikatörténeti Alapítvány tulajdonába került, vezetői azon dolgoztak, hogy
az utódpárt MSZP árnyékából mind inkább kikerüljenek. A jelenlegi kormány azonban
egyetlen tollvonással megszabadította az intézetet az 50 millió forintra tervezett
1999. évi állami támogatás teljes egészétől. Földes György igazgató szerint az
intézet a nemzet kultúráját gazdagítja, a történelemtudományt szolgálja, és nem
létezik bal- vagy jobboldali levéltár, könyvtár vagy tudomány.
„Egy párttörténeti intézetet a saját pártjának kell eltartania” -
jelentette ki a televízió hírműsorában Schmidt Mária történész, a miniszterelnök
tanácsadója. Földes György szerint azonban intézetük nem az aktuálpolitikával
foglalkozik, hanem nyitva áll bármilyen világnézetű érdeklődő, kutató számára,
és állampolgári jogon, ellenszolgáltatás nélkül nyújt segítséget. Az intézet az
évente publikált könyvek, Politikatörténeti Füzetek mellett eddig ösztöndíjakkal
segítette a kutatásokat. A Múltunk című tudományos folyóirat megjelentetésével
mintegy kétszáz tanulmányt publikáltak. Értékes dokumentumokat tároló levéltára,
125 ezer kötetes könyvtára, folyóirat-olvasója révén pedig az egész magyar kultúrát
gazdagító, közhasznú tevékenységet végez.
Egy 1989-es, az MSZP és a Magyar Köztársaság közötti megállapodás értelmében éves
kötségvetési támogatásban kellene részesülniük. Ettől eddig csak az Antall-kormány
fosztotta meg őket három éven keresztül. A mostani pénzelvonás is politikai döntés
eredménye, mint ahogyan az ’56-os Intézetet is politikai alapon fosztották meg a
tervezett évi költségvetés 90 százalékától. A „megtakarított összeg” egy részét
átirányították a Magyarok Világszövetségének, amelynek támogatása 166 millióról
466 millió forintra ugrott ebben az évben, illetve egy új, „kormánypárti” kutatóintézet
számára, melynek várható vezetője a kormányfő egyik tanácsadója lesz. Ezzel
egyidejűleg az Orbán-kormány - amely egyik fő célkitűzésének a „szellemi
Magyarország” kialakítását szabta meg - jelentősen növelte a kultúrára fordított
összegeket. A könyvtárak, múzeumok, levéltárak és a közművelődés költségvetési
támogatása például az 1998-as 364 millió forinttal szemben az idén több mint 800
millió forint.
Az intézet „Felhívás a Politikatörténeti Intézet jövőjéért!” címmel felhívást
tett közzé, melyet hetvenkettő magyar tudós írt alá. Az általuk képviselt tudományok
palettája széles: a történelemtudománytól a matematikáig sokféle szakterület
kutatóit vonultatja fel. Az egységes állásfoglalás Földes György szerint komoly
szolidaritást fejez ki, és bátorítóan hat rájuk. Véleménye szerint ez a felhívás
nem fog egy, a Demokratikus Chartára emlékeztető tömegmozgalmat létrehozni, viszont a
civil kurázsi erőteljes megnyilvánulásának tartja. Minden esetben figyelemre méltó,
ha az értelmiség elitje valamilyen ügyben felemeli a hangját, illetve artikulálja a véleményét.
Rainer M. János, az - ugyancsak állami támogatástól megfosztott - ’56-os Intézet
vezetőjének véleménye szerint a magyar tudóstársadalomban törésvonalakat nem lehet
felfedezni. Véleménye szerint inkább tagoló tényezőkről van szó. Ezek szerinte a
meglévő versenyhelyzet nyomán állnak fenn. A másik tényező, hogy milyen legyen a
tudomány viszonya az államhoz. A következő ok a módszertani különbségekben rejlik.
Mint lapunknak elmondta, a liberális-konzervatív ideológiai megosztottság inkább a társadalomtudományokkal
foglalkozó értelmiségre jellemző.
A tudósok nyilatkozatainak egyébként érdekes története van hazánkban. 1955-ben
ötvenkilenc értelmiségi (mind a Magyar Dolgozók Pártjának tagja) Értelmiségi
Memorandumot adott ki az MDP vezetőségének címezve. A következő 1969-ben, az
abortuszügy kapcsán született meg. Ekkor ezt a típusú orvosi beavatkozást igyekeztek
szigorítani, ami ellen tiltakoztak az értelmiségiek. 1977-ben a Charta 77 nevű
csehszlovák értelmiségi mozgalmat támogatva harminhét magyar értelmiségi (köztük
Heller Ágnes) adott ki nyilatkozatot. 1979-ben, amikor Václav Havel és tátsait elítélték,
újabb nyilatkozat jelent meg, amit kettőszáz ötvenen írtak alá. A Bős-Nagymarosnál
épülő vízlépcső építésével szemben népszavazást követelő felhívást legalább
kétezren írták alá 1982-83-ban. Az évtized közepén a német Die Presse című újságban
jelent meg egy egész oldalas, fizetett hirdetés, amit a magyar tudományos élet jeles képviselői
írtak alá, és a vízlépcső megépítése ellen tiltakoztak.
1987-ben, amikor Grósz Károlyt kinevezték miniszterelnöknek, megszületett a 100-ak nyílt
levele a Minisztertanácsnak. 1987-ben egy aláírásgyűjtési akció gyümölcseként született
meg a Szabad Kezdeményezések Hálózata is. A nyolcvanas évek végén több esetben,
egyedi ügyekben történtek tiltakozások és aláírásgyűjtések (például Demszky Gábort
megverték a rendőrök, és emiatt tiltakozó nyilatkozatot adtak ki). Az Antall-éra első
éveiben, amikor Surányi Györgyöt elbocsátották, a Népszabadságban egész oldalas
hirdetés formájában tiltakoztak ez ellen. 1993-ban neves értelmiségiek egy felhívással
hívták életre a Demokratikus Charta mozgalmat, ami az Antall-kormány kultúrkampfjával
szemben lépett fel.