Vissza a tartalomjegyzékhez


Befektetőktől várják a pénzt

Szabadi Béla, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, az FTC társadalmi elnökhelyettese válaszol kérdéseinkre.

- Mit várhatnak Öntől a Fradi-szurkolók a következő évben?
- Ha én most elmondanám, hogy mit szeretnék a Fradival a jövő évben, akkor elképzelhető, hogy nem tudnám elérni. A Ferencváros, az én meggyőződésem szerint, már elindult egy olyan úton, ami felfelé vezet. Már most sokkal kevésbé ziláltak a viszonyok, mint voltak. Nehéz megjósolni, milyen lépések következnek, hiszen semmilyen személyi elkötelezettségünk nincsen. Ez igaz az előző vezetőség életben tartására, illetve az új ügyvezetőség választására, vagy a vezetőedző személyére vonatkozólag. A legnagyobb jelentőséget a működési feltételek megteremtésének tulajdonítjuk, igaz, hogy az egyszerű szurkolókat ez kevésbé érdekli, de valójában minden ettől függ.
- Várhat pénzt az FVM-től a Fradi?
- Ez egy nagyon konkrét kérdés, amire én nem tudok választ adni. Mi elsősorban befektetőktől várjuk azt, hogy a Fradi anyagi szükségleteihez járuljanak hozzá. De a nézőszám emelkedésétől is ez remélhető. Úgy érezzük, ezt elősegíti, hogy olyan edzőt fogunk találni a labdarúgócsapat élére, aki személyében szavatolhatja a rendkívül sikeres szereplést.
Az FVM elsősorban azzal segíti a Ferencvárost, hogy központi sportlétesítményeit használhatja, de ezeknek nemcsak a Ferencváros kiszolgálása a feladata, habár a klub közismerten kedvezményesen veheti ezeket igénybe. (Magyary Ferenc)