Vissza a tartalomjegyzékhez


NAGYÍTÓ
Ima és erőszak: böjt muszlim módra

Decemberben szinte az egész világ ünnepel - az évnek ezen szakasza mindenkinek tartogat valamit: a keresztény kultúrkörben ez a hónap hozza el a karácsonyt, a zsidó népnek a hanukkát, a fény ünnepét, a mohamedán világban pedig ekkor van a ramadán, azaz a böjt hónapjának az ideje.

Több mint egy milliárd ember számára az év vége nem az ünnepekkel együttjáró nagy evést-ivást jelenti - éppen ellenkezőleg: a föld muszlim lakossága életében általában ez a hónap - a ramadán - a böjt ideje. Azért általában, mivel az iszlám holdévekben számolja az időt, s emiatt az ünnepek „előrevándorolnak” a naptárban: a ramadán kezdete 1993-ban például február 23-ra esett. Az idén viszont szinte napra pontosan egybe esett a keresztény világ leglátványosabb ünnepével, a karácsonnyal, ugyanis december 26-án, szombaton kezdődött.
A mekkai zarándoklat, a hadzs mellett a mohamedán vallás egyik tartóoszlopának számító böjt a nap felkeltével kezdődik, s lenyugtával végződik. A hithű muszlimoknak egy hónapon keresztül tartózkodniuk kell az ételtől, az italtól (még a víztől is), valamint a testi élvezetektől mindaddig, amíg a nap látható az égen. A nappal elvesztett tartalékokat azonban a buzgó muszlimok éjjel pótolhatják. A mohamedán vallás úgy tartja: ez a hónap az, amikor Allah kinyilatkoztatta a Korán verseit Mohamed prófétának. Az iszlám szentnek tekintett könyve, a Korán maga is beszámol erről az eseményről, amely a leírás szerint a ramadán hónap 26-ról 27-re virradó éjszakáján történt, ami ezért az „elrendelés éjszakája” nevet kapta.
A böjt mindenki számára kötelező, felmentést csak kevesen kaphatnak: a kivétel a betegekre és az úton levőkre vonatkozik, ám az év folyamán nekik is meg kell tartaniuk a böjtöt egy ugyanilyen hosszúságú időtartamban. Az iskolás korú Hasan szüleivel együtt évről évre megünnepli a mohamedán vallás által meghirdetett harminc napig tartó böjtöt. Hasan a ramadán alatt hajnali négykor kel, hogy elfogyaszthassa a palacsintából, narancsléből, szőlőből, tojásból és zabpehelyből álló bőséges reggelijét. Ezután családjával együtt elmondja a kötelező imát - majd visszamegy aludni. Hasan elmeséli, hogy a böjt alatt kicsit nehezebb az iskolában: osztálytársai néha ugratják, amiért nem ebédel és a testnevelés órák is nehezebbek, hiszen ugyanolyan aktívan részt vesz rajtuk, mint nem muszlim társai. Azonban az iskolai órák is véget érnek egyszer - ettől kezdve már csak három órát kell kibírni napnyugtáig, amikor újra étkezhet. Ezt az időt azzal próbálja meg eltölteni, hogy felolvas a Koránból, imádkozik és - alszik. A nap lementével végre meg szabad törni a böjtöt: ilyenkor közös étkezésen vesz részt családjával. Az éjszakai étel, vagy más néven iftar a vacsorán kívül datolyából, gyümölcsökből és különféle frissítőkből áll.
A ramadán hónap végén tartják meg a böjt megtörésének három napos ünnepét, az Eid ul-Fitret. A muszlimok ekkor felöltik legszebb ruhájukat, megillatosítják magukat és közös imán vesznek részt. Ennek végeztével a családok meglátogatják egymást és együtt étkeznek, a gyerekek pedig ajándékot kapnak.
Az egy hónapig tartó ünnep azonban általában nem ennyire idilli. A ramadánt szigorúbban betartó országokban, mint például Bahreinben, az Egyesült Arab Emirátusban vagy Szaúd-Arábiában a rendőrség bárkit letartóztathat, aki napközben étkezik, büntetésül pedig leborotválják az elkövető haját. Szaúd-Arábiában a böjtöt megsértő külföldire kitoloncolás vár.
A ramadánt minden évben gyilkosságok tucatjai is kísérik. Indonéziában, ahol a 200 milliós lakosság mintegy 85 százaléka muszlim, gyakoriak a más felekezetekkel való nézeteltérések. Sulawesi szigetén például vasárnap felégettek egy diszkót és több olyan üzletet, amely szeszesitalt árusított a böjt alatt. Algériában - ahol az elmúlt években több mint hetvenezer embert mészároltak le iszlám különítmények - minden évben felerősödik az erőszak a ramadán alatt. Az idén muszlim lázadók eddig már 15 lakos nyakát vágták el a böjt kezdete óta. Az elmúlt évek böjti hónapjai során több mint 1200 embert gyilkoltak meg vallási nézeteltérések miatt. Pakisztánban, ahol a rendőrség lelőtt egy muszlim férfit, a helyi imám erre adott válaszként bosszúra szólította fel a híveket. Az „elégtétel” öt ember halálát eredményezte. (Csereklyei Márta)