HECHS LÁSZLÓ JERUZSÁLEM
Elkezdődött a választási kampány

A Wye-egyezmény felfüggesztését egy nem kevésbé izgalmas és feszültségekkel terhes politikai játszma követte Izraelben: ki kivel köt érdekszövetséget, vagy ellenkezőleg: ki kivel néz a tavaszi, előrehozott választásokon farkasszemet. Mára bizonyossá vált, amit tegnap még homály rejtett: a kormánykoalíció szétesése.

Jichak Mordeháj védelmi és Ariel Saron külügyminiszter Benjamin Netanjahu kormányfővel. A jobboldal is keresi vezetőjét    Fotó: MTI

Netanjahu a „biztonságos béke” jelszavával nyerte meg a választásokat. Azzal, hogy követelni fogja a palesztinoktól az oslói egyezmény teljes betartását. Erre kovácsolta össze jobboldali koalícióját, amely biztos volt abban, hogy a kormány nem folytatja a munkapárti kabinet békepolitikáját. Netanjahu ennek ellenére és eredeti programjával ellentétben - ha vontatott ütemben is - de továbbvitte az oslói folyamatot.
Koalíciójának sorsa a hebroni egyezménnyel rendült meg és a Wye-egyezmény aláírásával pecsételődött meg. Netanjahu a jobboldali koalíció támogatását élvezve újabb és újabb izraeli területeket adott át a palesztinoknak.
A Comet, a Nemzeti Vallásos és a Tóra-Jahadut pártok Izrael földjéhez elvi okból ragaszkodtak. Az orosz bevándorlók pártja, az Izrael BeAlija ugyanakkor azt hányta Netanjahu szemére, hogy miért adta át Hebront és vonult ki újabb területekről, amikor a palesztinok adósok maradtak a maguk vállalta kötelezettségekkel. A Likudtól balra eső Harmadik Út párt viszont a közbiztonsági miniszter, Avigdor Kahalani vezetésével a Wye-egyezmény mielőbbi végrehajtására számított, hiába. Netanjahunak még saját pártjából, a Likudból is támadásokkal kellett szembenéznie: Benni Begin, Limor Livnat és Uzi Landau igen erős bírálatban részesítették a kormányfőt. A kormányban is jelentős ellenzéke volt az egyezménynek. Netanjahu harapófogóba került. Hiszen míg a koalíció jobboldali tömbje a Wye-egyezmény felmondását követelte, addig a balra eső rész épp ellenkezőleg, annak megvalósítását kérte számon a kormánytól.
Netanjahu törvényszerűen magára maradt, egyedül a Sassz állt ki mellette. Ezek után az ellenzéki Munkapártnak nem sok dolga akadt. A kiábrándult koalíciós pártokkal együtt a választások előbbre hozatala mellett voksolt annak reményében, hogy a vártnál hamarabb kerülhet vissza a hatalomba.
A választások előrehozatalával megélénkült a politikai élet. A paletta napról napra színesebb. Pártok és kormányfő jelöltek bukkannak fel, és tűnnek el a valószínűleg május 17-én sorra kerülő választásokat követően a történelmi süllyesztőben.
Az átrendeződés a politikai aréna egyik oldalát sem hagyja változatlanul. Az izraeli parlament arab képviselői elsőként jelentették be, hogy egységesítik erejüket, és egy listán indulnak a választáson. Maguk is állítanak kormányfő-jelöltet, és céljuk a mérleg nyelvét alkotni, ha a szavazás második fordulóján fej-fej melletti lesz a küzdelem a munkapárti és a Likud-jelölt között.
Elsőként Amnon Lipkin Sahak, volt vezérkari főnök jelentette be, hogy katonai karrierjét egy új, úgynevezett Középpárt élén, a politika hadszínterén fogja folytatni. A Munkapárt-közeli, de attól jobbra álló érdekszövetséghez valószínűleg két Likud-politikus is csatlakozik, de tagjait főként a Munkapártból toborozza majd, és így ezzel Ehud Barak táborát gyengíti. Az új párt politikai szerepéhez nem fűznek különösebb reményeket a szakértők. Megjelenése Netanjahut erősítheti. Barak maga is rontotta esélyeit, amikor visszautasította Netanjahu „last minute” ajánlatát a nemzeti egységkormányra. Az ambiciózus munkapárti vezető becsvágya nagyobb annál, semhogy egy Netanjahu által vezetett szekér utasa legyen. Ő maga akarja a fogatot hajtani, ezért másodszor is viszszadobta a politikai összefogásra felkínált lehetőséget.
A legnagyobb változások érthetően a Likudon belül indultak meg. Két képviselő (Roni Milo és Dan Meridor) balra távoztak a pártból, és az új Középpárt felé közelednek. Benni Begin, a hajdani kormányfő, Menahem Begin fia pedig jobbra vette útját. Elhagyta a Likudot, amely - mint mondta - halott, és a telepes mozgalomból kihajtott Tkuma és Izrael Frontja támogatásával jobboldali radikális programmal indul a kormányfői választásokon. A Likudon belül maradva Uzi Landau - Netanjahuval szemben - indul a házon belüli választásokon, annak eldöntésére, hogy ki legyen a párt miniszterelnök-jelöltje. Döntését inkább politikai meggyőződés vezérli, semmint a karrier reménye. Ezt bizonyítja, hogy amennyiben Netanjahu esélyét növelheti, kész akár félre állni az útjából.
Több Likud-politikus, mint a védelmi miniszter, Jichak Mordeháj, valamint Limor Livnat még nem döntöttek, elhagyják-e pártjukat. Helyzetük kérdéses ugyan a nemzeti táborban, érezhető a feszültség kettejük és a kormányfő között, de minden nappal egyre biztosabbá válik: nem hagyják el politikai otthonukat.
Az idő azonban sürget. Még néhány nap, és lezárul a kormányfői székért hadba indulók listája. Netanjahu eddigi fő ellenfele Ehud Barak. Hacsak Ariel Saron külügyminiszter meg nem gondolja magát. Erre vonatkozó kijelentése a legújabb szenzáció az izraeli politika berkeiben. Saron nem Netanjahuval akar megmérettetni. Nem a miniszterelnöki babérok csábítják e vállalkozásra, amennyiben jelölteti magát. Ő a mentőöv szerepét akarja eljátszani: ha úgy látja, hogy Netanjahunak nincs esélye a munkapárti Barakkal szemben, akkor talán neki sikerül a választók szavazatait a jobboldal számára megnyerni.
A játszma azonban többesélyes. Bár az egységkormány ötlete Barak elutasító válaszával lekerült a napirendről, a választások előrehozataláról szóló törvényjavaslatot még nem fogadták el végérvényesen. Sőt a választás még akkor sem elkerülhetetlen, ha majd megszavazzák, mert május 4-ének fenyegető árnyéka már ma rávetül az izraeli politikára. A választás dátumát elsősorban azért tűzték május 17-re, mert ha Jasszer Arafat beváltja ígéreteit, és május 4-én egyoldalúan kikiáltja a palesztin államot, a legtöbb elemző szerint az egységkormány azonnali felállítása és a választások bizonytalan ideig történő elhalasztása elkerülhetetlenné válna.