GESZTI ZSUZSA
Az év párbaja

„Ha a csata le is zárul holnap, a romok eltakarítása éveket vesz még igénybe” - írja a Time magazin, amely 1998-ban Kenneth Starr vizsgálóbírót és vizsgálatának céltábláját, Bill Clintont választotta az év embereinek. Az évszázad egyik legdrámaibb politikai párviadalában a döntést az amerikai szenátus mondja ki - legkorábban 1999 tavaszán.

Bill Clinton   Fotók: HETEK-archív

Kenneth Starr, a rend és a jog védelmére hivatkozott, amikor Clinton magánéletének legrejtettebb titkait napvilágra hozta, mondván: az elnököt nem lehet az átlagpolgár mércéjével megítélni. Kíméletlen vadászként vette üldözőbe áldozatát, akiről sikerült bebizonyítania, hogy a hazudozás és bizarr szenvedélyek megszállottja. A bűnbánó elnök ezzel szemben a nemzet lelkiismeretére apellál: a „ne ítélj...” elvére hivatkozva ígéri, hogy ezután még jobban igyekszik szolgálni országát. A küzdelem állása ellentmondásos: a képviselőház Starr vádpontjai alapján bűnösnek mondta ki Clintont, míg a közvélemény 64 százaléka elégedett az elnök szakmai teljesítményével, és 54 százaléka úgy véli, hogy Kenneth Starr felelőtlenül végezte a vizsgálatot az ügyben.
Az Egyesült Államok képviselőháza még a karácsonyi ünnepek előtt alkotmányos vád alá helyezte Bill Clinton amerikai elnököt, és ezzel elkerülhetetlenné vált az elnök körüli botrány szenátusi tárgyalása. A képviselők a ház jogi bizottsága által az elnök ellen felhozott négy vádpont közül kettőt elfogadtak, újabb mederbe terelve ezzel a Clinton-család szappanoperáját. A Capitoliumon kialakult rendkívül feszült helyzet megosztotta az amerikai honatyákat, akiknek egyik tábora elegendőnek tartaná az elnök kongresszusi megrovását, míg mások a leváltását szorgalmazzák.

Kenneth Starr

Az amerikai elnök elleni impeachment eljárás négy vádpontjából a képviselőház kettőben is bűnösnek mondta ki Bill Clintont. Az egyik szerint az elnök eskü alatt tett hamis vallomást, amikor augusztusban a vádesküdtszék előtt azt állította, hogy nem volt szexuális kapcsolata Monica Lewinskyvel, a volt fehér házi gyakornoklánnyal. A másik vádpont szerint Clinton az igazságszolgáltatást akadályozta, arra biztatva Lewinskyt, hogy tagadja le viszonyukat, továbbá félrevezette munkatársait az üggyel kapcsolatban, tudva azt, hogy őket is beidézhetik a vádesküdtszék elé. A szavazati arány gyakorlatilag pontosan tükrözte a republikánusok és a demokraták erőviszonyait a képviselőházban, ami egyben azt is jelzi, hogy az ügyben a döntő befolyást nem a tények, hanem a pártérdekek gyakorolták.
Ilyen polarizálódott légkörben kezdődhet majd meg Clinton ügyének tárgyalása januárban, amelyhez hasonlóra az amerikai történelem során csak egyszer volt példa, mikor 1868-ban Andrew Johnson elnök ellen alkotmányos vádeljárást indítottak. A 130 évvel ezelőtti precedens eredményeképpen az eljárás viszonylag jól szabályozott. Ilyenkor a szenátus száz tagja átalakul vádesküdtszékké, amely kizárólag írásban tehet fel kérdéseket a beidézett tanúknak, illetve magának az elnöknek, amennyiben vállalja a megjelenést. Ha a szenátusból átalakult vádesküdtszék akár csak egy vádpontban is bűnösnek mondja ki az elnököt, úgy lehetőség nyílik arra, hogy Clintont eltávolítsák hivatalából, feltéve, ha megvan a kétharmados többség. Ez esetben Al Gore lenne az új elnök, és külön büntetésként Clintont eltilthatnák bármiféle szövetségi hivatal viselésétől. Amennyiben nincs meg a minősített többség - ehhez pedig a jelen esetben az 55 republikánus szenátor mellett még legalább 12 demokratának kellene az elnök ellen szavaznia -, akkor a vizsgálat automatikusan lezárul. A szenátus azonban egyszerű többséggel be is rekesztheti a tárgyalást, és leváltás helyett hivatalvesztéssel nem járó, de feltehetően anyagi büntetéssel kísért megrovásban részesítheti az elnököt, akinek a pereskedés már eddig is legalább négymillió dollárba került.
Al Gore alelnök nyilatkozataiban kijelentette, kész minden támogatást megadni ahhoz, hogy az elnök hivatalában maradhasson. Úgy véli, mivel „a képviselőház visszautasította a kompromiszszumos megoldást, ezzel megfosztotta a kongresszus tagjait attól az esélytől, hogy saját lelkiismeretük szerint voksolhassanak, s ez nem tükrözi az amerikai emberek akaratát”.
Némiképp tompítja az indulatokat, hogy nemrég George Pataki, New York állam republikánus kormányzója, majd Bob Dole, volt republikánus elnökjelölt foglalt állást az impeachment ellen és a megfeddés mellett. Bár véleményük közvetlen szavazatot nem jelent, pártjukon belül mégis fontos tekintéllyel bírnak. Impeachment-ellenes demonstrációkat szerveznek országszerte a vallási, polgárjogi és női csoportok is. Jesse Jackson tiszteletes, aki már a kongresszusi döntés éjszakáján virrasztást szervezett Washingtonban, imára szólította fel az amerikaiakat az elmarasztaló döntés ellen.
Az elnökre másfelől is rájár a rúd. A napokban hozták nyilvánosságra, hogy vádiratot nyújtott be egy vádtanács a Clinton-házaspár ellen, amelynek nyomán, ha igaznak bizonyul, börtönbüntetés várhat rájuk. A vádiratot egyelőre pecsét alatt tartják mindaddig, amíg az elnök - optimális esetben - 2001. január elején megválik hivatalától. A Whitewater-ügyben eljárók szerint a vádaknak komoly alapjuk van, így érdemes tovább folytatni az ügyben a nyomozást. Kenneth Starr - bár már megírta az elnök ellen impeachment-eljárást sürgető jelentését - nem állt le a Clintonék múltját kivizsgáló munkájával. Szóvivője szerint körülbelül másfél-két év szükséges ahhoz, hogy befejezzék a nyomozást, amelynek során eddig 15 különböző bírósági ítélet született Clinton egykori társaival kapcsolatban. A Whitewater-ügyben eddig Clintonék - még arkansasi kormányzóságuk alatt kötött - pénzügyi ügyleteinek kivizsgálása állt a középpontban, de mára a nyomozás a Fehér Házban illegálisan felhalmozott, a republikánusok ellen készíttetett 900 FBI akta - feltehetőleg a veszélyesnek ítélt ellenségek listája - ügyére, valamint a fehér házi utaztatási iroda dolgozóinak elbocsátására, és helyettük Clintonék barátainak az alkalmazására is kiterjed.
A döntés tehát a szenátus kezében, ám az már most megállapítható, hogy az ünnepi forgatag hangulatában élő amerikaiakat egyáltalán nem rázták meg a legújabb fejlemények. A Time értékelése szerint a felmérések azt látszanak tükrözni, hogy a legtöbb ember számára a Clinton körüli purparlé valóban nem több egy olcsó szappanoperánál, mint ahogy Szaddám Huszein sem jelent többet számukra, mint egy fenyegetőző „rosszfiút” valamelyik tévés rajzfilmsorozatból. Hiszen kit érdekelnek ezek a problémák, mikor a sör ára nem emelkedik, az üzemanyag pedig szinte olcsóbb az ásványvíznél is?