Vissza a tartalomjegyzékhez

SURJÁNYI CSABA
Orosz atomtitkok reklámáron

Az elmúlt hónapban egy húsz fős, tudósokból és politikusokból álló orosz küldöttség látogatott el Iránba, hogy megtekintse a Perzsa-öböl partján 800 millió dolláros orosz beruházásból épülő buseri atomreaktort. A delegációt Jevgenyij Adamov nukleáris miniszter vezette. Ott-tartózkodásuk során megkezdték a tárgyalásokat további három, polgári célokat szolgáló nukleáris erőmű létesítéséről. Ha a megbeszélések sikerrel járnak, a négy beruházás közel 4 milliárd dolláros bevételt hozhat - persze csak ha az irániak tényleg kiegyenlítik a számlát, teszik hozzá egyesek. Mindez kapóra jönne a már régóta súlyos anyagi gondok között vergődő orosz atomiparnak. A Wall Street Journal viszont amerikai hírszerzési adatokra hivatkozva azt állítja: a jó üzletnek igen nagy ára van. Az oroszok ugyanis csak oly módon tudják az iráni fél vásárlási kedvét fönntartani, ha kutatóik menet közben titokban atombomba-előállítási szaktanácsadást végeznek „reklámáron” - pár százezer dollár zsebpénzért.

A Szovjetunió szétesése óta világszerte úgy hírlik, elkezdődött a volt szovjet nukleáris arzenál kiszivárogtatása - elsősorban a harmadik világ és a Közel-Kelet bizonyos országai felé. Figyelemre méltóan kevés viszont a ténylegesen bizonyított atomfegyver-csempészési ügy. Ennek részben az lehet az oka, hogy az orosz nukleáris minisztérium igen heves tiltakozással fogadta az ezzel kapcsolatosan elhangzó vádakat, azt állítva, hogy a Fehér Házat félrevezeti a titkosszolgálat. A Clinton-kormányzat továbbá abból a megfontolásból sem tárta fel mindeddig az erre vonatkozó hírszerzési eredményeit, mert attól tart, a sokkoló információk hatására a Kongresszus úgy dönthet: dollármilliókat von el az orosz nukleáris arzenál stabilizálására fordítandó alapokból - állítja az amerikai napilap.
Az Egyesült Államok ugyanis csak idén 230 millió dollárért vásárolt az oroszoktól robbanófejekből kiszerelt, erősen dúsított urániumot. Újabb 430 milliót pedig további robbanófejek leszerelésére és a hatalmas orosz uránium- és plutóniumkészletek nyilvántartásának és biztonságának fejlesztésére fordítottak, valamint arra, hogy alternatív munkát biztosítsanak az orosz atomtudósok számára. Ennek a segélynek a visszametszése sokak véleménye szerint olyan kényszerhelyzetbe hozná az orosz nukleáris minisztériumot, amelyből csak atomkészletének és atomtechnológiájának értékesítésével tudna kitörni.
Az egykor teljhatalmú orosz Atomenergiaügyi Minisztérium - vagy népszerű nevén Minatom - dicsősége már a múlté. A Minatom egykori nagyságát jól érzékelteti, hogy amikor tavaly olyan híresztelések kaptak lábra, miszerint bőrönd méretű miniatűr atombombák tűntek el, melyek elkészítésére egykor a szovjet Politbüro utasította a Minatomot, a minisztérium munkatársai nem úgy hárították el a kérdést, hogy ilyen bombák nem is léteznek, hanem azzal, hogy a Politbüro soha nem merészelte volna bármire is utasítani az orosz atombárókat.
A Minatom olyan, mint állam - sőt valóságos birodalom - az államban, melynek fenntartásához pénzre - sok pénzre - van szükség. A hidegháború idején kiépült és számos kiváltságot élvező atombirodalomhoz a mai napig is tíz titkos város, egy sor kutatóintézmény, 29 atomreaktor, uránium-, gyémánt- és aranybányák, sőt az élelmiszerellátás biztosítására mezőgazdasági egységek is tartoznak. Becslések szerint egymillió alkalmazottat foglalkoztat, amely a hozzátartozókkal együtt egy kisebbfajta ország lakosságát teszi ki.
Az Arzamasz-16-ban, a Cseljabinszk-70-ben és a hasonló létesítményeken dolgozók büszkeségét és jó közérzetét az anyaföld hősies védelme mellett azok a kizárólag számukra fenntartott különleges boltok is fokozták, ahol az egyik munkás, Ivan Gradobitov szavaival „vörös kaviárt, fekete kaviárt, egyszóval mindent” lehetett kapni. A moszkvai Oszlopok Csarnokában nemrég a Minatom sok száz oszlopos tagja gyűlt össze a letűnt dicsőséget közösen megidézendő. A pompás, XVIII. században épült bálterem többek között arról is nevezetes, hogy annak idején itt ravatalozták fel Lenin, Sztálin, Brezsnyev holttestét is. Az estét az elnöki cím két neves várományosa is megtisztelte jelenlétével: Jurij Luzskov moszkvai polgármester és Alexander Lebegy tábornok egyaránt olyan víziót tártak fel a jövőről, melyben a Minatom (vörös?) csillaga újra fényesen fog ragyogni. A programot egy Lenin arcmását hordozó vörös bársony zászlóval parádézó díszegység felvonulása és a szovjet(!) himnusz eléneklése tette színesebbé.
Nem csoda, hogy a Minatom egyik szeme a dicső múltba mered, a másik pedig a fényesnek remélt jövőt pásztázza. A jelent ugyanis sztrájkok, elégedetlenség és nyomasztó anyagi gondok keserítik. Adamov miniszter úr a Dumának arról panaszkodott, hogy az állami elektromos művek a fogyasztott áram értékének mindössze egy százalékát fizeti készpénzben, a kormánytól pedig az öt évvel ezelőtti támogatásnak csupán egy huszadát kapják. Számos helyen öt vagy még annál is több havi fizetéssel vannak elmaradva nemcsak a kutatóintézetek munkatársai, de még az atomfegyvereket felügyelő biztonsági dolgozók felé is.
Az 58 éves Jevgenyij Adamov márciusban vette át a minisztériumot keményen vodkázó és egyik cigarettát a másik után szívó elődjétől, a rendíthetetlen hidegháborús harcos Viktor Mihajlovtól, akit mindenki a régi atombárók elit csoportjának tipikus és kezelhetetlen figurájának tartott. Adamov úr személyében kétségtelenül olyan ember került a miniszteri székbe, aki jobban illeszkedik a globalizálódó világ arculatába. Ápolt külsejű, intelligens kinézetű férfi, aki jól beszél angolul, és komoly tudományos pálya áll mögötte. A felesége balerina, maga is a művészetek kedvelője, és ismerői szerint szinte aszkéta életet él, amit mi sem példáz jobban, minthogy vodka helyett gin-tonikot iszik, és abból sem sokat. Az amerikai energiaügyi miniszternek, Bill Richardsonnak azonban még így is épp elég baja volt vele az elmúlt hónapok során. Célratörő stílusát még otthon is olyan kritikák érik, hogy „egyedül a pénz érdekli.” Ezek fényében érthető, miért akarja „minden áron” megszerezni az iráni befektetéseket. Nem is csinál különösebb titkot belőle, hogy atomreaktorokon kívül mást is szívesen elad Iránnak. A titkos tárgyalásokról szóló beszámolók egyelőre egy uránium-dúsítóról és egy 40 megawattos nehézvízkutató reaktorról tudnak. A tudósok pár százezer dollár csúszópénzért ezen felül azt is szívesen elmesélik iráni kollégáiknak, hogyan kell nehézvizet és az atombomba előállításához szükséges minőségű grafitot nyerni. Adamov kerek perec tagadja, hogy mindez Iránt atomfegyverhez juttathatná. Ezt egyébként az amerikaiak sem tartják valószínűnek, részben az irániak hírhedt szakmai hozzá nem értése, részben a Nemzetközi Atomenergia Bizottság igen szigorú kontrollja miatt. Adamov azonban nyíltan azért lobbyzik a Kremlben, hogy engedélyezzék a könnyűvízkutató erőművek exportját - ezt korábban az amerikaiak tiltakozása nyomán betiltották.
Érdekes egybeesés, hogy idén márciusig Adamov úr annak a Nikiet nevű reaktortervező intézetnek volt az igazgatója, amelyik most az értesülések szerint leginkább érdekelt a buseri beruházásban. Tavasszal Oroszország az egész világ tiltakozása ellenére szerződést kötött Indiával egy 2,6 milliárd dolláros atomerőmű létesítésére. Könnyűvízkutató reaktorok telepítését célzó tárgyalások folynak továbbá a Minatom és Szíria, valamint Líbia között is.
Iráni útját követően az orosz nukleáris miniszter sajtókonferenciát rendezett, ahol egy újságíró azt firtatta, vajon ezek a mindenre fittyet hányó lépések nem veszélyeztetik-e az igen jelentős amerikai segítségnyújtást. Adamov a felvetést igen ingerülten azzal hárította el, hogy az USA-tól eddig is könyöradományokat kaptak. Különben is, folytatta, „az a dicső dolog, ha valaki megkeresi a pénzt. Koldulni és kéregetni dicstelen dolog.” Marad tehát a fegyverkezési verseny, amelyet az oroszok - egyelőre, jobb híján - házon kívül folytatnak.