Vissza a tartalomjegyzékhez

SZLAZSÁNSZKY FERENC
Ötmillió az árvízkárosultaknak

Több mint száz fellépő, hat és félórás műsor, félház és legalább ötmillió forint tiszta haszon a bajbajutottaknak. Röviden ez a gyorsmérlege a kelet-magyarországi és kárpátaljai árvízkárosultak javára rendezett vasárnapi koncertnek, amelyen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is. A szervezők elégedettek, mert ez volt az első olyan szolidaritási koncert, amelynek pozitív a pénzügyi eredménye. Egy napilap viszont kudarcról számolt be, ráadásul az egyik fellépő, Bódi László („Cipő”) tévényilatkozatában kijelentette: csalódott a koncerttel kapcsolatban.
Gecse Géza, a Magyar Rádió Határok nélkül című műsorának szerkesztőségvezetője, a rendezvény egyik fő szervezője a Heteknek elmondta, hogy előzetesen legalább kétezer-ötszáz nézőre számítottak, ezért sem érti, miért nevezte a napilap kudarcnak a rendezvényt. Gecse szerint az ilyen méretű koncerteket hónapokkal előbb kezdik reklámozni, míg nekik csupán három hét állt rendelkezésükre, ezért is tartja jó eredménynek a több mint ötezres nézőszámot. Bódi László, a Republic együttes vezetője és a koncert házigazdája egy hétfő esti rádióműsorban - éppen a „Határok nélkül”-ben - pontosította vasárnap délutáni nyilatkozatát. Mint mondta, első kijelentését követően fordult a kocka, és estére megduplázódott a BS nézőszáma.