Vissza a tartalomjegyzékhez

MUNKATÁRSAINKTÓL
Menetrend szerinti bérvita

Lapzártánkig nem derült ki, hogy az 1999-es esztendő vasutassztrájkkal kezdődik-e. Ugyanis január 4-étől a Vasutasok Szakszervezete (VSZ), a Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ), és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) a MÁV vezetésével folytatott bértárgyalások sikerétől függően öszszesen egy hét sztrájkot helyezett kilátásba.

A szakszervezetek eredetileg 21 százalékos átlagos alapbéremelést követeltek, a MÁV vezetése ezzel szemben először mindössze 13,5 százalékot kínált. Mivel így több mint félezer dolgozó fizetésének a reálértéke csökkent volna, a szakszervezetek tovább harcoltak. A december 29-i (keddi), maratoni tárgyalásokon a MÁV ajánlatát fél százalékkal srófolta fel, mire aztán a szakszervezetek kerek két százalékot engedtek a 21-ből.
A munkaadó 1,3 százalékos teljesítményjutalmat is kilátásba helyezett, majd ezt 0,2 százalékkal emelte. Azonban - ahogy azt Márkus Imre, a VSZ elnöke lapunknak elmondta - ennek kifizetése „bizonytalan, mint a kutya vacsorája.” A teljesítménynövekedés ugyanis nem csak a dolgozókon múlik. Példaként említette: szeptembertől „megfeküdt” az orosz piac, „hiába húzogatja a dolgozó a váltókat a szolgálati helyén, ebből még nem lesz dohány”. Továbbá az is elfogadhatatlan a szakszervezeteknek, hogy a teljesítményjutalmat jó esetben is csak 1999 végén fizetnék ki, miközben a villanyszámlás minden hónapban csenget - érvelt Márkus Imre.
Sipos István a MÁV Rt. vezérigazgatója maga is tudatában van azoknak a problémáknak, amelyeket a szakszervezeti vezetők megfogalmaztak. Ennek ellenére - ahogy kérdésünkre kifejtette - „a MÁV nem szociális jóléti intézmény”, hanem a piaci körülményeknek kell megfelelnie, és csak a teljesítményhez kötött bérfejlesztést tartja elképzelhetőnek. Minden 1 százalékos béremelésnek félmilliárd forintnyi vonzata van, s a MÁV úgy látja hogy a 14 százalék alapbéremelési ajánlattal a társaság jövő évi lehetőségeinek határához érkezett. A sztrájkfelhívás lapzártánkkor is érvényben volt, a vezérigazgató azonban bizakodó és úgy vélte: a tárgyalásos megegyezésnek nincs más értelmes alternatívája.