Vissza a tartalomjegyzékhez

HAZAFI ZSOLT
Az ellenzék szerint veszélyben a pártatlan tájékoztatás

A parlament idei utolsó munkanapjának végén az ellenzéki pártok képviselői kivonultak az ülésteremből, mert úgy ítélték meg, hogy a kormánypártok egyhangú többséget hoztak létre maguknak a Magyar Rádió és a Duna Tv kuratóriumának elnökségében, valamint a Magyar Távirati Iroda tulajdonosi testületében. Ezt azzal érték el, hogy Áder János házelnök javaslatára kibővítették ezeket a testületeket. Az ily módon megnövelt létszámú testületekben az arányokat úgy állapították meg, hogy a mai kormánypártoknak ugyanannyi képviselője legyen, mint az „ellenzéki pártoknak”. Ebben a számításban a kormánypártokkal rendszeresen együtt szavazó MIÉP, a kormányba több államtitkárt is delegáló MDNP és a parlamentből ugyancsak kimaradt, de a kormányt támogatásáról biztosító KDNP is „ellenzéki pártnak” számít. Így a parlament döntése után a testületekben a „kormánypártok” az intézmények vezetőinek leváltásához és új vezetők megválasztásához szükséges kétharmados többséggel rendelkeznek.


Regős Sándor, Lakatos Pál, Pálfi Cs. István a Parlamentben. „Új arcok, új harcok“     Fotó: Vörös Szilárd

A kivonulást megelőzően Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője emlékeztette a kormánypártokat arra, hogy az előző kormánytöbbség a médiatörvény megalkotásakor nem élt hetvenkét százalékos többségével, hanem konszenzusra törekedve addig folytatta az egyeztetést, amíg el nem érte az akkori ellenzék többségének támogatását. A döntést követően az ellenzéki pártok bejelentették: az SZDSZ az Alkotmánybírósághoz fordul, az MSZP pedig mérlegeli ennek lehetőségét.
Jánosi György, az MSZP alenöke, a párt médiaszakértője a Heteknek elmondta: a kormánykoalíció háromszoros törvénysértést követett el. Egyrészt a parlament fél éve mulasztásos törvénysértést követ el, hiszen a Magyar Televízió kuratóriumi elnökségét már régen fel kellett volna állítani. A televízió kérdését egyébként most is kihagyták. Másrészt megsértik a médiatörvény betűjét, hiszen az előírja, hogy a médiumok kuratóriumi elnökségében egyenlő létszámúnak kell lennie a kormányoldalnak és az ellenzéki oldalnak. Ha megváltoznak a parlamenti erőviszonyok, úgy kell kiegészíteni a kuratóriumokat, hogy ez az egyenlő arány fennmaradjon a kormányoldal és az ellenzéki oldal között. Most viszont az ellenzéki oldalhoz számolják - a parlamentben egyébként nem szereplő - Magyar Demokrata Néppárt és Kereszténydemokrata Néppárt delegáltjait is. Ráadásul a MIÉP delegáltjai is ellenzéki oldalnak számítanak. Az egyensúly tehát semmiképpen nem áll fenn. E két törvénysértés elvezet a harmadikhoz, amely már az alkotmányt is sérti, tudniillik nem képesek garantálni a pártatlan, kiegyensúlyozott tájékoztatást a közszolgálati médiumokban.
Jánosi kifejtette: jól látszik az indítványból, hogy ez is annak a kormányzati politikának a része, amely minden hatalmi pozíciót el akar foglalni. Mindannyian tudjuk, hogy a médiumok nagyon fontos hatalmi ágként működnek egy demokráciában. Amelyik politikai erő rájuk tudja tenni a kezét, zsarolni tudja a médiumokat, kézi vezérléssel tudja irányítani őket, az óriási politikai túlsúlyra tehet szert. A kormánypártok ezen törekvése nyilvánvaló: olyan túlsúlyt igyekeznek létrehozni a médiumok kuratóriumaiban, hogy ezek azután kézi vezérléssel tudják irányítani a tévé, a rádió vezetőit, menedzsmentjét. Az is nyilvánvaló, hogy ennek sajátos pártpolitikai céljai vannak - tette hozzá a szocialista politikus.
Pető Iván, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese szerint is nyilvánvaló a jobboldali pártok többsége a kuratóriumokban, ami az Alkotmánybíróság által meghirdetett tétellel éppen szemben áll. Nevezetesen azzal, hogy semmiféle politikai irányultság nem lehet döntő a közszolgálati médiában. Ráadásul az sem véletlen - folytatta az ismert politikus -, hogy a legutolsó parlamenti ülésen hozták ezt a döntést, amikor majd az újévi mulatozás feledteti, az egyhónapos parlamenti szünet pedig ködösíti a témát.
Sasvári Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az MTV Aktuális című műsorában elmondta: a kulturális bizottság októberi ülésén az alkotmányügyi bizottsághoz fordult azzal a kéréssel, hogy tisztázza, a most bent lévő, kuratóriumban ülő néppárti és KDNP-s delegáltak minek minősülnek. Az alkotmányügyi bizottság azt mondta, hogy ők nem minősülnek kormánypártiaknak. Sasvári úgy érvelt, hogy nem lehetnek a kormánypártok tagjai, hiszen nincsen velük koalíciós szerződés, s nincsenek is benne a kormányban.


„Régi motorosok” a kuratóriumokban

A Magyar Rádió Kuratóriuma Elnökségének elnökhelyettesévé Németh Erzsébet pszichológus-logopédust nevezték ki, aki többek között a - korábban Stumpf István kancellária-miniszter vezette - Századvég Politikai Iskola tanára volt.
Az elnökség tagjai lettek: dr. Imrédy Szabolcs ügyvéd, aki 1995-től a Független Kisgazdapárt ifjúsági referense, Olajos Péter, az MDF elnöki kabinetfőnöke és dr. Pillér Ágnes ügyvéd, aki mintegy 12 évig dolgozott az MTV-ben. Dr. Révész Mária történelemtanár, egyetemi adjunktus 1994-től 1998-ig Pécs MDF-es alpolgármestere volt. Dr. Trombitás Zoltán orvos „ősfideszes”, 1990-től 1998-ig parlamenti képviselő.
A MIÉP által javasolt tag, Szentmihályi Szabó Péter pályafutása fordulatokban bővölködő: a magyar-angol szakos bölcsészt még a rendszerváltás előtt számos díjjal kitüntették, többek között 1983-ban József Attila-díjjal. 1992 és 1994 között a Külügyminisztériumban dolgozott. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára. Jelenleg több jobboldali újságban (Magyar Fórum, Napi Magyarország) jelennek meg publicisztikái. Politikai nézeteire jellemző, hogy a közelmúltban Gerrilaháború című szösszenetében Horn Gyula volt miniszterelnököt Mao Ce-tung, Ho Si Minh és Che Guevara gerilláival hasonlította össze. 1998 októberében egy ízben nyilvános fórumon is kijelentette: „Aki a világnézeti semlegességet (tudniillik a sajtó vonatkozásában) kitalálta, az nem volt magánál: gazember, hülye vagy mindkettő.”
A Hungária Közalapítvány Kuratóriumának Elnökségébe is beválasztották Pálfy G. István újságírót, aki jó pár médiumot megjárt eddig a pozícióig. Életrajzában azt írja, hogy 1970-ben került a TV Híradóhoz, ahol 1981-ben történt eltávolításáig szerkesztő riporterként dolgozott. Innen az MTV művelődési főszerkesztőségéhez került, ahonnét 1985-ben átment a Magyar Ifjúsághoz. Itt egészen a főszerkesztőségig vitte. Mint ismeretes, a Magyar Ifi - ahogy nevezték - a KISZ (Kommunista Ifjúsági Szövetség) lapja volt. 1990 januárjától a TV Híradó és A Hét főszerkesztője lett. Nevéhez fűződik az 1994-es választások előtti „pufajkás” és „katakombás” híranyagok megjelenése. 94-ben leváltják. 98-ban az MDF színeiben indult a választásokon, de nem lett a T. Ház tagja. Alapításakor a Napi Magyarország főmunkatársa volt.
További tagok: Bolyáki Attila, aki önéletrajza szerint gépész-bölcsész-szociológus, a Helyi Televíziósok Demokratikus Szövetségének alapítója. Fricz Tamás filozófus-újságíró, a politikatudományok kandidátusa. A rendszerváltás óta politikai publicisztikákat ír több napilapba, leginkább a Magyar Nemzetbe. Többek között a Századvég Politikai Iskola tanára. A következő tag, Regős Sándor nem ismeretlen a média világában: 1955-től kezdve a Magyar Rádiónál és a Magyar Televíziónál dolgozik. 1992-től 1994-ig az Antall-kormány által kinevezett stuttgarti főkonzul. 1995-ben leváltják, azóta nyugdíjas.
Sneé Péter, magyar-népművelés szakos tanár első írásai a Mozgó Világban jelentek meg. Publikált a Demszky Gábor-féle szamizdat ABC Hírmondóba, azonban azóta eltávolodott ettől a világtól, s leginkább a Napi Magyarország és a Magyar Nemzet című lapokban publikál. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem óraadó tanára. A 98-as kormányváltáskor Munkás jó reggelt! címmel írott, a Magyar Nemzetben megjelent írásában remélt diadalnak nevezte a Fidesz győzelmét, s az „egyensúlyos és tárgyilagosságra törô sajtó, rádió és televízió híján” „okos és erélyes lépésekkel ”a „kiegyenlített tájékoztatás létrehozására” buzdítja az új kormányt.
Spéder Zsolt a BKE adjunktusa, közgazdász, egyetemi doktor. 1996-tól a Századvég című folyóirat főszerkesztője. 1998-tól az Andorka Rudolf Társadalomtudományi Társaság alelnöke. Hegedüs Zsuzsanna, református lelkész és énekművész id. Hegedüs Lóránt református püspök leánya, azaz ifj. Hegedüs Lóránt MIÉP-es országgyűlési képviselő testvére.
Az MTI Tulajdonosi Testületének Tagjává megválasztották Fekete Zoltánt, a Fidesz volt sajtótitkárát, valamint Gábor László neves egri újságírót, a Heves Megyei Hírlap munkatársát és a Katolikus Hang szerkesztőbizottságának tagját; Ilosvai Gábor piliscsabai ügyvédet és Lakatos Pál újságírót, a jobboldali Vasárnapi Újság című rádióműsor volt szerkesztőjét. Emellett tag lett Langmár Ferenc szociológus, dr. Sepsey György közgazdász doktor, aki Sepsey Tamás MDF-es politikus testvére, és Tóka Ágnes, tolmács-fordító, a MTV2 szerkesztő-riportere. (Hetek)