Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
NHL Gólhullás

A Dallas Stars Brett Hull és Joe Nieuwendyk remek teljesítményének, többek között 2-2 góljának köszönhetően győzte le hazai pályán 7-3-ra Hull korábbi csapatát, a St. Louis Bluest.

Brett Hull két góljával elérte pályafutása 561. találatát, ezzel az örökranglista 13. helyére jött fel, megelőzve Guy Lafleurt, a Montreal egykori kiválóságát.
„Nehéz dolog azok ellen a játékosok ellen játszani, akikkel annyi nagy csatát vívtunk meg együtt. A legtöbb barátom még mindig St. Louisban játszik, és ezért főleg az első harmadban nagyon idegesen játszottam“ - mondta a mérkőzés után Hull.
A Dallas további góljait Grant Marschall, Pat Verbeek és Brian Skrudland szerezte, míg a Blues játékosai közül Mike Eastwood, Terry Yake és Pascal Rheaume volt eredményes. A vendégek játékán érezni lehetett egyik legjobb játékosuk, Pierre Turgeon kiválását, akinek a hétfői Colorado Avalanche elleni mérkőzésen eltört a bal karja. Az orvosok legfrissebb diagnózisa szerint, a 25 mérkőzésen 11 góllal és 11 gólpasszal a Blues második legeredményesebb támadójának számító Turgeon legalább hat hétig nem állhat csapata rendelkezésére. Pittsburghben Kevin Hatchernek a Tampa Bay Lightning ellen ütött kapásgóljával első hosszabbításban aratott győzelmét szerezte meg a Penguins. A rendes játékidőben a hazaiak Alekszej Morozov és Robert Lang góljaival elhúztak, de ezt Craig Janney és Wendel Clark még ki tudta egyenlíte-ni. A hosszabbításban aztán Alekszej Kovaljev átadásából Hatcher beütötte a győztes találatot.
New Yorkban hét mérkőzésből álló vereségsorozat végére tett pontot az Islanders a San Jose Sharks elleni 1-0-ás sikerével. A régóta várt győztes találatot Mike Watt a második játékrészben szerezte, míg a svéd Tommy Salo 13 védéssel vette ki a részét a sikerből. Salo idei ötödik, pályafutása tizennegyedik kapott gól nélküli mérkőzését teljesítette az NHL-ben.
Edmontonban a vendég Carolina Hurricanes mindhárom játékrészben egy-egy gólt elérve győzte le 3-0-ra a gyengélkedő Oilerst. A gólokat Glen Wesley, Gary Roberts és Jeff ONeill ütötte a 21 lövést hatástalanító Mihail Stalenkov kapujába.