Az Irak elleni támadás árnyékában újra feszültté vált a balkáni helyzet is:
az egyre élesebben jelentkező montenegrói függetlenségi törekvések mellett a héten
az októberi megállapodás óta a legsúlyosabb fegyveres incidensekre került sor.
Jugoszlávia és Albánia határán jugoszláv határőrök közel öt órás tűzpárbajt
folytattak a Koszovói Felszabadítási Hadsereg egyenruháját viselő fegyveresekkel,
akik megpróbálták átlépni a határt. A harc során több mint 30 albán életét
vesztette. Még aznap este - feltehetőleg boszszúból - egy álarcos fegyveres
berontott a nyugat koszovói szerb Pec városka Panda nevű kávézójába és automata
fegyverből leadott lövéssorozattal megölt hat szerb vendéget. Az áldozatok életkora
15 és 25 év között volt.
A továbbra is pattanásig feszült helyzetben Christopher Hill, az Egyesült Államok
koszovói közvetítője és Richard Holbrooke, amerikai megbízott felhívta Slobodan
Milosevics jugoszláv államfő és a koszovói albán közösség vezetőinek a figyelmét:
ne játsszanak tovább dinamittal. Az incidensek nem járultak hozzá az amúgy is
megrekedt rendezési folyamat előmozdításához, sőt a szakértők szerint a helyzet
kezd rosszabbra fordulni, s attól tartanak az ilyen jellegű öldöklés sorozatos bosszúhadjáratokhoz
vezethet.
A koszovói krízis nem az egyetlen kényes kérdés a belgrádi szerb vezetés számára.
A jugoszláv föderációból fennmaradó Szerbia és Montenegró frigye is könnyen
felbomolhat, ha utóbbi beadja a válókeresetet. Márpedig Montenegró a jelek szerint
nem bizonyul „hűséges” szövetségestársnak Szerbia számára, hiszen miközben
Milosevics belső politikai ellenzéke felmorzsolásán fáradozik, Montenegró támogatja
a szerb ellenzéki politikusokat. Bár a parányi, mindössze 650 ezer főnyi lakosságú
Montenegró a 9,8 milliós Szerbiával szemben szinte esélytelennek tűnhet, Milo
Djukanics, Montenegró elnöke mégis a nyílt ellenszegülés politikáját választotta.
A szövetségi adókat nem utalják át Belgrádba, s a kicsi hegyvidékes köztársaság
- élénk nemzetközi támogatást élvezve - immár saját külkereskedelmi
kapcsolatok kiépítésén fáradozik. Ám Djukanics úgy döntött, még ennél is tovább
lép, s újabb fricskát eszelt ki riválisa ellen: a sanyarú bánásmódban részesített
belgrádi ellenzéki média számára menedéket kíván nyújtani. Míg Milosevics büntetéseket,
bírságokat szab ki az őt magát bíráló médiatársaságokra, addig Montenegróban
lehetőséget biztosítanak a cégek újbóli bejegyzésére és a belgrádi intézkedések
alóli mentesülésre. A montenegrói fiatalokat pedig arra buzdítják, hogy vonják ki
magukat a katonai szolgálat alól.
Montenegró, amelyet a szomszédos Szerbia még 1918-ban annektált, méretei ellenére
nagyon fontos stratégiai szerepet tölt be Szerbia számára: egyedüli kijutást biztosít
a tengerre. Ezért aztán Milosevics államfő sem engedheti meg magának, hogy elveszítse
a kis köztársaságot, hiszen ez gyakorlatilag országa szárazföldi elszigetelését
jelentené. A Djukanics által választott taktika sok kockázattal jár, tekintve, hogy a
jugoszláv hadsereg nagyrészt szerb kontroll alatt áll. Bár Djukanics egyelőre
tagadja, hogy független Montenegrót kíván létrehozni, törekvései mégis egyfajta
elkeseredett hatalmi harchoz vezethetnek, amelyre Milosevics - a szigorúbb kontroll kiépítése
érdekében - a belbiztonsági szolgálat és a hadsereg átszervezésével készül. A
szakértők figyelmeztetnek arra, hogy bármilyen elszakadási kísérlet olyan fegyveres
konfliktushoz vezetne, amely egy újabb - beláthatatlan következményekkel járó -
jugoszláviai polgárháború kirobbanását idézné elő.
Milosevics, a „megtestesült probléma”
A nyilvánosság előtt ritkán mutatkozó Szlobodan Milosevics jugoszláv államfőt
a héten egy amerikai újságírónak sikerült mikrofonvégre kapni. A riportot két
tekintélyes lap, a Newsweek és a Washington Post is közölte. Az időnként éles szópárbajokat
tartalmazó interjú során Milosevics kategorikusan tagadta, hogy felelős lenne a
boszniai vérontásokért, s hangsúlyozta, szerinte szerbek, horvátok, muzulmánok egyaránt
részt vettek az öldöklésben. A riporter azon felvetésére, hogy az USA-ban
Milosevicset az évszázad legszörnyűbb tetteivel vádolják, és neve a legbrutálisabb
háborús cselekményekkel kapcsolatban hangzik el, az államfő azt válaszolta, ez „csak
a nagyon gyenge jugoszláv PR tevékenységnek” köszönhető. Milosevics szűkszavú válaszaiban
kijelentette, hogy a hágai Nemzetközi Törvényszék által követelt három
katonatisztet, akiket egy 1991-ben végrehajtott kegyetlen tömegmészárlással vádolnak,
bizonyítékok hiányában nem hajlandó kiadni. A nemzetközi megfigyelők biztonságával
kapcsolatban kijelentette, Belgrád képes garantálni testi épségüket, ám ha a
csoport kimentésére hivatott NATO alakulat valamilyen oknál fogva belépne országa területére,
azt agreszsziónak minősítené, amelyre fegyveres választ fog adni. Koszovóval
kapcsolatban még azt is megjegyezte, Koszovó mindig is Szerbia része volt és az is
marad, az albánok pedig nem követelhetnek több jogot, mint bármely más etnikum.
Arra a kérdésre, hogy mit szól a washingtoni külügyi szóvivő megjegyzésére,
miszerint ő nem a balkáni probléma okozója, hanem ő maga a probléma, Milosevics azt
felelte: „Feladatom: népem és országom érdekeinek védelme. Ha ez valakinek nem
tetszik, vegye tudomásul: én büszke vagyok a szerepemre.”