GADÓ GYÖRGY
Sötét felhők a nyilvánosság egén

A tízesztendős Nyilvánosság Klub december 12-én tartotta meg jubileumi és egyben tisztújító közgyűlését a Közgazdasági Egyetemen. A Klub - viszonylag kicsiny létszáma ellenére - a rendszerváltást előkészítő és mindmáig a morálisan-politikailag „karbantartó” civil szervezetek egyike, amely jelentős érdemeket szerzett a demokráciában nélkülözhetetlen nyilvánosság és sajtószabadság kivívásában, fenntartásában.

Domány András újságíró vitaindító előadásában mindenekelőtt hangsúlyozta: tíz év alatt óriási pozitív változások történtek: nincs kormánycenzúrát gyakorló Tájékoztatási Hivatal, van viszont szabad és plurális sajtó, és ha vannak is bizonyos függések, a pluralizmus működik, hiszen amit nem ír meg az egyik, azt megírja a másik lap. A közszolgálati televízió és rádió intézményei is működnek valahogyan, ám e téren nagyobbak a bajok: politikától mentes ellenőrző testületek nemigen léteznek fölöttük, és a civil szervezetek közül is jobbára azok követik figyelemmel a közszolgálati média munkáját, amelyek politikailag elkötelezettek (a jobb-, sőt a szélsőjobboldalnak). Mindemellett - mutatott rá Domány András - igenis létezik a tévé-pluralizmus, és ez a médiatörvény pozitívuma.
„Még Dományból nézvést megvolna az ország” - jegyezte meg az elnöklő Bolgár György újságíró (Ady után tréfásan és szabadon). Lengyel László politológus mint másik felkért előadó az alapvető pozitívumok elismerésén túl a nyilvánosság problémáira helyezte a hangsúlyt. A jobboldal által a média terén követelt arányosítás, amelynek már a fogalmát is Csurka István vezette be, kivihetetlen - mutatott rá. Először is azért, mert azon a téveszmén alapszik, mintha a szociálliberális sajtó a Kádár-korszak öröksége vagy valami összeesküvés eredménye lenne, holott ez a sajtó antikádárista, és szemben a balkonzervatív Kádár-rezsimmel, antikonzervatív. A jobboldali konzervatívok azért vannak bajban, mert megpróbálnak egy balkonzervatív értékrendet jobboldali-konzervatív nyelvezettel előadni, amellett nincsenek a nyilvánosság és a sajtó területén súlylyal rendelkező személyiségeik, nincsenek kapcsolataik a gazdaság vezetésének szférájában.
„Hol az a jobboldali, fiatal csapat - kérdezte gúnyosan Lengyel László -, mely elszántan követelhetné például az egyedülállók megadóztatását, vagy azt hirdethetné, hogy aki elválik, az rossz ember?” A jobboldal gondja az - folytatta Lengyel -, hogy ha elfoglal a sajtóban egy pozíciót, azt biztosan tönkreteszi. Kitűzte a zászlót a Magyar Nemzetre - tönkretette a lapot. Csakugyan szükség lenne nívós konzervatív napilapra, és tragikus, hogy nincs. Miért nem csinál a jobboldal új, színvonalas lapokat? Mert nem tud.
Egy kormánynak nem feladata, hogy megvegyen egy lapot - mondta Emőd Pál újságíró - A Magyar Nemzetre a Postabank útján körülbelül egymilliárdot költött a kormány az adófizetők pénzéből.
Halmai Gábor alkotmányjogász elfogadhatatlannak ítélte ezt, és nem csak pénzügyi szempontból: tíz évvel azután, hogy Grósz Károly hangsúlyozottan kormánylappá tette a Magyar Hírlapot, a mai kormány ne államosítsa vissza. Kocsis Györgyi újságíró hozzátette: a Magyar Nemzet további finanszírozása közpénzekből tíz évvel a rendszerváltás után ugyancsak tarthatatlan, az ilyesmit az Európai Unió is méltán kifogásolná. Vásárhelyi Mária a Nyilvánosság Klub ügyvivő testületének tagja kiemelte: a kormány valójában nem valamilyen lapfúziót akar, csak tönkre akarja tenni a Magyar Hírlapot és elüldözni munkatársait.
A nyilvánosságot nem csak a Magyar Hírlap házatáján fenyegeti veszély. Vásárhelyi Mária szerint a televíziónál is tart az elnök és az újságírók napi megaláztatása, és az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) némán asszisztál ehhez. Nem lenne szabad ennyiben hagyni „a közszolgálati televíziók bedarálását” - mondotta, amihez Fodor Andrea hozzátette: A parlament nyilvánossága is hamar veszélybe kerülhet, főleg, ha megvalósul az új parlamenti munkarend, mely a televíziós közvetítést amúgyis megnehezítené. Nehéz-Posony István ügyvéd is arra hívta fel a figyelmet, hogy nagy bajban van a szélesebb értelemben vett nyilvánosság: óriási mértékű az „állami titkolózás”, az államtitkok körét hihetetlenül kitágították, és többször előfordult már az is, hogy nyilvános bírósági tárgyalásokról kitiltották az újságírókat. Aggasztó, hogy egy felmérés tanúsága szerint a közvéleménynek csupán öt százalékát érdekli a sajtószabadság állapota!
Varga László levéltáros-történész úgy ítélte meg, hogy levéltári téren megindult egy újraállamosítási folyamat, emellett a titkosítások köre is kifogásolható (előfordult például, hogy most titkosítottak 1948-ból származó iratokat!). Kenedi János író a Nyilvánosság Klub nevében követelte, hogy oldják fel az 1990 előtti összes irat titkosságát: „Amnesztiát az iratoknak!” - ez legyen a program az ezredfordulóra.
A Nyilvánosság Klub közgyűlése az élénk vita eredményeképp kiáltványban adott hangot „súlyos aggodalmának” a magyarországi sajtószabadság jövőjét illetően és elfogadhatatlannak mondta, hogy a Magyar Hírlapot újra kormánylappá tegyék. A kiáltvány elítéli a Magyar Nemzet közpénzek- ből történő további finanszírozását, ugyanakkor szükségesnek mondja e lap privatizálását és ezzel fennmaradásának biztosítását.