Vissza a tartalomjegyzékhez


Új műsorok az MTV-ben

A szűkös anyagi helyzet miatt csak néhány új műsort tud indítani a jövő év elejétől a Magyar Televízió. Ezek közé tartozik Chrudinák Alajos havonta képernyőre kerülő műsora Chrudinák címmel, amely alkalmanként 40 percben elsősorban közel-keleti kérdéseket elemez. Újdonság még a Járai Judit vezette Külön tudósító című program is, amely a nők szerepét tekinti át a világban és a politikában.
A tervezett változtatások között szerepel, hogy a Magyar Televízió január 4-étől a Napkelte című műsor helyett politikai, közéleti szolgáltató műsort indít Szabadság tér címmel Pikó András vezetésével. (Pikó András szerkesztő-riporter, Nívó-díjas rádiós, aki Szegeden kezdte pályafutását, jelenleg az Aktuális munkatársa.) Feledy Péter aktuális műsorokért felelős alelnök megfogalmazása szerint az új műsor „a gondolatok és nézetek szabad tere kíván lenni”, amelyben a politikusok éppúgy lehetőséget kapnak a megszólalásra, csak „talán kicsit kiegyensúlyozottabb műsorvezetés mellett”.
Szombatonként, a reggeli órákban az Aranyfüst című műsor jelentkezik. A műsorrendből kiderül, hogy a nemzetiségi műsorok jövőre 16 órakor, a vallási műsorok 18 órakor jelentkeznek. A parlamenti közvetítések az MTV2 programjában hétfőnként és keddenként szerepelnek. Januártól a műsorújságban megjelölik az erőszakot sugalló produkciókat. (MTI)


A nívódíjas Napkelte reggeli műsor január 4-től a Baló György nevével fémjelzett TV3-on „ folytatódik . Erre azért kerül sor, mert az MTV1 felmondta a kilenc és fél éve a közszolgálati adón sugárzott műsor produceri szerződését. A hétköznap reggelenként 5.50 - 9.30 óráig tartó Napkelte megtartja TV3-on is címét és műsorszerkezetét, így változatlan formában, és a már megszokott betétekkel (Össztűz; Kinn, padon, Szauna stb.) jelentkezik.