Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Döntő szakaszban a vizsgálat Clinton ellen

Az amerikai képviselőház igazságügyi bizottságában a héten szavaznak a Clinton elnök elleni vádemelési javaslatról. A republikánusok négycikkelyes felelősségrevonási indítványt dolgoztak ki. Abbe Lowell demokratapárti tanácsadó közel kétórás beszédben sorakoztatta fel a vádemelés elleni javaslatait, melyek mellett egyik fontos érve az elnöki pozíció lehetséges meggyengülése volt.

Az amerikai képviselőház igazságügyi bizottsága a védelem tanúinak meghallgatása után szerdán este megfogalmazta javaslatait a „Monicagate”-ügyben. A republikánusok négy cikkelyből álló alkotmányos felelősségrevonási indítványt tettek. Vádjaik kétrendbeli hamis tanúzás, az igazságszolgáltatás akadályozása azzal, hogy Monica Lewinskyt hamis írásbeli vallomástételre késztette, és a hatalommal való viszszaélés, amennyiben befolyását az állampolgárok félrevezetésére használta fel. Demokrata részről Abbe Lowell az elnök védelmében azzal érvelt, hogy egy vádemelési eljárás az elnök ellen nagy mértékben gyengítené az elnöki pozíciót. A demokraták szerint a bizottság egyszerűen azzal próbálkozik, hogy tisztességtelen módon továbbra is kellemetlen helyzetbe hozza Clintont. Indítványuk - elismerve Clinton felróható magatartását, melyet a vizsgálat során tett hamis kijelentéseivel tanúsított - tagadja, hogy ez alkotmányos felelősségrevonást indokolna, és az elnök egyszerű megfeddését tartaná helyes eljárásnak.
A Fehér Ház jogászai úgy vélik, Clinton elnök elárulta mindazokat, akik bíztak benne, családját és az amerikai népet is. Elmarasztaló értékelésükkel igyekeznek kifogni a szelet az elnök eltávolításán igyekvők vitorlájából, elismerve, hogy minden erkölcsi szemrehányást el kell tűrnie, csak ne kelljen az alkotmányos felelősségrevonási eljárásban a szenátus elé állnia.