SZIKORA MÁRTON
A kapitalizmus csődje

Soros György A kapitalizmus globális válsága című, megjelenés előtt álló új könyvének első fejezetében arra figyelmeztet, hogy a világ pénzügyi rendszere átfogó válság küszöbére érkezett. Kiút - ha egyáltalán van - csak nemzetközi méretű reformok bevezetésével képzelhető el - állítja Soros, aki szerint az ázsiai válság az elmúlt másfél évben modern pestisjárványként vonult végig a világon. A könyvből a londoni The Times című napilap közölt részleteket.

Soros György. Figyelmeztetés az évezred végén

Lengőteke-hatás

Az elmúlt 18 hónapban országról országra vonuló pénzügyi krízis 1997-ben Thaiföldről indult. Soros György elmondja, hogy másokhoz hasonlóan ő is észlelte a közeledő válságot, annak ilyen széles kiterjedése azonban mindenkit meglepett. A váratlan következményeket az váltotta ki, hogy több, első ránézésre egymástól teljesen független gazdasági-pénzügyi egyensúlyhiány egyszerre kezdett el hatni, és ezek együttesen olyan folyamatot indítottak el, amelynek eredménye messze nincs arányban az azokat okozó résztényezőkkel.
A szakembereket is meglepte, hogy a pénzügyi piacok nem a számukra (a gazdaság elmélete által) előírt folyamatokat követték. A teória szerint a pénzügyi piacoknak ingaszerűen kellene mozogniuk. Bizonyos hatások eredményeképpen elképzelhetőek vad kilengések, de végül mindig viszsza kell térniük és megállapodniuk egy nyugalmi ponton. Ehelyett a pénzügyi piacok most lengőtekeként viselkedtek, amely egyik ponttól a másikig lendül, sorra ledöntve a gyengébbeket.
Soros következtetése az, hogy a nemzetközi pénzügyi rendszer eleve magában hordozza a válsághoz vezető tényezőket, éppen ezért a pénzügyi piacoknak a világban játszott jelenlegi szerepe radikális felülvizsgálatra szorul.

Urambátyám-kapitalizmus

Miért van erre szükség? - teszi fel a szerző a kérdést. Soros szerint az események arra utalnak, hogy a baj legközvetlenebb okozója a nemzeti valutákkal történt felelőtlen spekuláció volt. A délkelet-ázsiai országok között létezett egy nem hivatalos megegyezés, amelynek értelmében saját nemzeti valutájukat az amerikai dollárhoz rögzítették.
A dollárral való látszólagos stabil kapcsolat arra bátorította a bankokat és a vállalatokat, hogy dollárban kérjenek kölcsönt, majd az így kapott pénzt nemzeti valutára váltsák. A nemzeti valuta leértékelődésének megakadályozására azonban nem voltak garanciák. Ezt követően a bankok a helyi vállalkozásoknak adtak hitelt, vagy lettek éppen azok befektetői. Ez a pénzszerzés kockázat nélküli módjának tűnt egészen addig, míg a nemzeti valuták továbbra is a dollártól függtek.
A nem hivatalos megállapodás azonban felborult, mivel a térség két legnagyobb gazdaságának, Kínának és Japánnak valutája elszakadt a dollártól. A kínai valutát leértékelték, a japán jen pedig zuhant. A délkelet-ázsiai kereskedelmi egyensúly megsérült.
Soros György befektetési alapjai már 1997 elején érzékelték, hogy a helyzet menthetetlen. Feltehető, hogy erre mások is rájöttek. A válság mégis csak 1997 júliusában tört ki, amikor a thaiföldi hatóságok úgy döntöttek, hogy nemzeti valutájukat inkább lebegtetik, és többet nem rögzítik a dollárhoz.
A válság kitörését az késleltette, hogy a délkelet-ázsiai pénzügyi hatóságok a végsőkig támogatták saját valutáikat, és a nemzetközi bankok továbbra is meghosszabbították a folyósított hiteleket, annak ellenére, hogy nekik is látniuk kellett a falon megjelenő ítéletet, amely az elkerülhetetlen bukásról szólt.
A késlekedés csak növelte a válság súlyosságát. Thaiföldről hamar átterjedt Malajziára, Indonéziára, a Fülöp-szigetekre, Dél-Koreára és másokra is. A válság maga alá gyűrt olyan országokat is, amelyeknek valutái stabilak voltak. A kritikusok szerint a probléma az volt, hogy ezek az országok a kapitalizmusnak egy olyan elferdített és kezdetleges formáját alakították ki, amelyet ma pejoratívan „urambátyám-kapitalizmusnak” is neveznek, bár ugyanezt korábban az „ázsiai modellként” ünnepelték. Soros György úgy véli, van igazság abban az állításban, hogy nem kaphatunk teljes képet, ha a válság okának csak az ázsiai jellegzetességeket tekintjük. A krízis mára már kiterjedt Latin-Amerikára és Kelet-Európára is, és kezdi éreztetni hatását Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban. A globális válságot olyan problémák okozták, amelyek magának a globális pénzügyi rendszernek szerves részei.
A probléma okozója nemcsak a valutaspekuláció, hanem magának a befektetésnek a természete - állítja a szerző. Az intézményi befektetők általában egymáshoz viszonyítanak, azaz olyan csordaként működnek, amely mindig az élen haladót követi. A kölcsönpénzből spekulálók szintén hasonló szerepet töltenek be. Amikor nyerő szakaszban vannak, akkor többért kínálnak, amikor pedig veszítenek, el kell adniuk, hogy így csökkentsék az adósságot.
A külföldi tőkének a hanyatló piacokról való menekülése olyan önerősítő folyamatot indított be, amely 1997 júniusa és 1998 augusztusa között egyedül a thaiföldi valuta esetében 42 százalékos, a thaiföldi tőzsdepiacnak pedig 59 százalékos romlását vonta magával.

Modern pestis

A pénzügyi piacok a pánikot csak tovább terjesztették: egyesek a bubópestis modern változatának tekintik a mostani pénzügyi ragályt. Bár a malajziai és az indonéziai gazdaság is viszonylag szilárd alapokon nyugodott, nem telt el sok idő, és a krízis ezeket az országokat is elérte, majd arra kényszerítette először Thaiföldet, később pedig Koreát, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségét kérje.
Az IMF-programok azonban nem működtek. Kiderült, hogy a saját válságával elfoglalt IMF nem a megoldásnak, hanem magának a problémának képezi részét. Múltbeli sikereinek alapvető alkotóeleme a piaci bizalom volt, mára azonban a szervezet hiteltelenné vált.
Az Ázsiából kiindult lengőteke (vagy bubópestis) elérte Oroszországot, Brazíliát, károkat okoz Kelet-Európában, és pusztít Ukrajnában is. Úgy tűnt, hogy a nemzetközi válság 1997-ben tetőzik. A külföldi bankok nem újították meg kölcsöneiket az ázsiai bankoknak, a jegybankoknak kellett közbelépniük, és kényszeríteniük a kereskedelmi bankokat, hogy azok újítsák meg kölcsöneiket. Ezt követően a válság enyhülni látszott.

„A dalnak vége van”

Az értékelés téves volt. A pénzügyi összeomlást gazdasági hanyatlás követte Ázsiában és máshol is. A hazai kereslet leszűkült, az import csökkent, ugyanakkor az export sem nőtt, mivel a kivitelek nagy része azokba az országokba irányult, amelyek szintén a válsággal küszködtek.
Soros György elismeri, hogy bár észrevette: „a dalnak vége van”, mégis jelentősen alábecsülte a probléma súlyosságát. A szerző úgy véli, hogy a globális kapitalista rendszer dezintegrációja miatt nem is jöhet el a helyreállás, és a recessziót felváltja majd egy világméretű gazdasági válság. Ezt három fő érvvel igazolja. Először is, az orosz válság rámutatott bizonyos, a nemzetközi bankrendszerben korábban figyelmen kívül hagyott törvényszerűségekre. A bankok olyan tranzakciókba és ügyletekbe bocsátkoztak egymással illetve ügyfeleikkel, amelyeknek a mérlegszámláikon semmi nyoma sincsen. Mikor az orosz bankok fizetésképtelenné váltak, a nyugati bankok minden erejükkel próbálták csökkenteni az általuk vállalt kockázatok mértékét. Ez nemzetközi szintű hitelmegszorításokhoz vezet.
Másodszor: a periférikus helyzetükből adódó fájdalmak miatt az ázsiai országok, Oroszország, de más nemzetek is egyre inkább kiábrándulnak a globális kapitalista rendszerből. Először Indonéziának, azután Oroszországnak kellett szinte teljes kudarcot elkönyvelnie. Ami Malajziában és Hongkongban történt, az talán még ennél is elgondolkodtatóbb. Az indonéz és orosz összeomlás nem volt szándékos, Malajzia azonban készakarva zárta ki magát a nemzetközi tőkepiacból. A lépés átmeneti megkönnyebbülést hozott a maláj gazdaságnak, és egyúttal meg is szilárdította az ország vezetőinek pozícióit, a döntés azonban tovább erősítette a perifériáról való tőkekiáramlást, így még nagyobb nyomás alá helyezte azokat az országokat, amelyek próbálják nyitva tartani piacaikat.
Amennyiben a tőkekiáramlás hatására Malajzia a környező országokhoz képest kedvezőbb képet nyújt majd, úgy ez a politika könnyen követőkre találhat.
A globális kapitalista rendszer dezintegrációját erősítő harmadik jelentős tényező Soros szerint az, hogy a nemzetközi pénzügyi hatalmak szemmel láthatólag képtelenek azt összetartani: az IMF-nek nyilvánvalóan elfogyott a pénze, programjai nem működnek. A Hetek kormányainak reagálása az orosz válságra fájdalmasan elégtelen, a szabályozás hiánya pedig egyszerűen ijesztő volt.

Elhúzódó hanyatlás

Soros György felhívja a figyelmet arra, hogy a pénzügyi piacok különös jellemzőkkel rendelkeznek. A kormányzati beavatkozás minden formáját elutasítják, ugyanakkor mégis abban bíznak, hogy ha a körülmények valóban nagyon veszélyessé válnak, akkor a hatóságok majd segítségükre sietnek. Ez utóbbi feltételezésről azonban bebizonyosodott, hogy nem működik. Az események kibontakozása nagyban a bankrendszernek, a beruházóknak és a központokban levő hatóságoknak a reagálásától függ. Ennek eredménye a tőzsdepiacok zuhanórepülésétől kezdve egy elhúzódó hanyatlási folyamatig bármi lehet. Soros a maga részéről az utóbbit tartja a valószínűbbnek.
Sokan megtanulták már, hogy megéri az örökké növekvő tőzsdepiacon akkor vásárolni, amikor átmeneti esés tapasztalható. Azt azonban még nem sikerült tudatosítani, hogy a tőzsde emelkedése nem fog örökké tartani. A szerző úgy látja, hogy ebből következően három fő negatív erő fogja éreztetni hatását.
A jelenlegi enyhülést egy hosszabb hanyatló piac fogja követni, ahhoz hasonló, mint ami a harmincas években játszódott le, vagy mint amilyen a jelenlegi ázsiai válság. A gazdaságot helyre lehetne ugyan állítani, amenynyiben a kapitalista rendszer globális szinten képes lenne együttműködni. A rendszer szétesésének esélyei azonban jelentősen megnőttek. Ha az Egyesült Államok belső gazdasága lelassul - és ez csak idő kérdése - , egyre kevésbé lesz hajlandó tolerálni a nagyobb külkereskedelmi deficitet, ez pedig a szabad kereskedelmet fogja veszélyeztetni. Az Egyesült Államok mindinkább befelé fordul. A kongresszus azon döntése, amellyel megakadályozta, hogy az IMF további pénzösszegekhez jusson, lehet, hogy hasonló szerepet tölt majd be, mint annak idején a nagy gazdasági világválságot elősegítő Smoot-Hawley rendelet.

A forradalmak felfalják saját gyermekeiket

„Volt idő, amikor még azt gondoltam, az ázsiai válság a kapitalizmus végső győzelméhez fog vezetni. A családi vállalatokat felváltják majd a multinacionális társaságok, és az ázsiai modell beolvad a globális kapitalista rendszerbe. Egyre valószínűbbnek tűnik azonban, hogy a periférián található országok Ázsiában egyre inkább ki fogják vonni magukat a rendszerből, mivel lehetőségeik a nyugati tőke behívására egyre csökkennek. A forradalmak sokszor saját gyermekeiket is megemésztik. Az Ázsiában történt politikai változások, amelyek diktátorokat döntöttek meg, elképzelhető, hogy a jelenlegi reformereknek sem kedveznek majd. Már most lehet látni Ázsia-szerte egy Amerika-ellenes, IMF-ellenes és külföldellenes készülődést, beleértve Japánt is. Az indonéziai választások akár hatalomba segíthetnek egy olyan nacionalista, iszlámista kormányt is, amelyet Mahathir Mohamed malajziai elnök eszméi fűtenek” - írja Soros György, aki szerint a bankok és beruházók már eddig is szenvedtek károkat, de további veszteségekre is számítani kell. Oroszország valószínűleg képtelen lesz visszafizetni dollár-kötelezettségeit. Figyelembe kell venni az indonéziai veszteségeket is. A bankokat megbüntetik a részvénytulajdonosok, amiért a periférián vállalnak kockázatot. A befektetők nem hajlandók a kötelezettségeiket növelni.
Egyedül egy nemzetközi kormányzati akció lenne képes pénzt pumpálni a periférián található országokba, ilyen nemzetközi összefogás jelei azonban sehol nem mutatkoznak. A végső válság kellékei már láthatóak - állapítja meg Soros: ezek politikai természetűek lesznek. Helyi politikai mozgalmak jelennek majd meg azzal a céllal, hogy lefoglalják a multinacionális cégeket, és visszaszerezzék a „nemzeti” vagyont. Némelyiknek talán sikerülni fog ezt a Boxer-lázadáshoz vagy a Zapata-forradalomhoz hasonló módon végrehajtani. A sikerük láttán azonban a pénzügyi piacok bizalma tovább fog csökkenni, amely egy önerősítő folyamatot indukál.
A globális kapitalista rendszer csődjét a nemzetközi pénzügyi hatóság azonnali beavatkozása tudná csak megakadályozni. A kilátások nem túl bizalomgerjesztőek, hiszen a Hetek vezetői nem avatkoztak be Oroszország esetében. Ennek a kudarcnak következményei azonban talán ébresztőként fognak szolgálni - véli a szerző, aki szerint égetően szükséges újragondolni és megreformálni a kapitalizmust, mivel az idő múlásával a problémák - ha hagyjuk őket elmérgesedni - fokozatosan egyre irányíthatatlanabbá válnak. Hogyan lehet megmenteni a rendszert?
Könyve második részében erre a kérdésre keresi a választ Soros György. Egy nemzetközi hitelgarancia-terv jelentős mértékben csökkentené a hitelköltségeket, és képessé tenné a szegényebb országokat is, hogy a jelenleginél magasabb szintű hazai keresletet finanszírozzanak. Ez egyfajta jutalom is lenne azoknak, akik megmaradnak a globális kapitalista rendszernél, ugyanakkor eltántorítaná a malajziai példát követő államokat a rendszerből való kilépéstől.
Európa központi bankjai jelen pillanatban vehemensen ellenzik a tervet annak inflációs vonatkozásai miatt. A német választásokkal azonban egész Európában balközép kormányok irányítanak, akik talán készségesebbnek mutatkoznak majd a hitelgarancia-terv megvalósítására, főleg azért, mert ez számukra is fontos exportpiacot jelent. Minden valószínűség szerint Japán is támogatná a tervet, amennyiben az egész Ázsiát és Latin-Amerikát is lefedi. Az IMF egyúttal tapasztalatot is szerezhetne hitelgaranciák biztosításában, s ezt a módszert idővel intézményesíthetné is. Soros úgy véli, hogy ez szegletkövét jelenthetné annak az „új szerkezetnek”, amelyről manapság mindenki beszél.

Globális valuta a megoldás?

Bármilyen valutarendszer válik is dominánssá, az nem lehet hiba nélküli. A valutaárfolyamok - természetükből adódó - ingadozása kiszámíthatatlan a trendeket követő spekulációk miatt; sőt ez a bizonytalanság halmozott, hiszen a trendeket követő spekuláció fontossága egyre nő az idő múltával. Másfelől pedig a rögzített árfolyamú rendszerek veszélyesek, mert krach esetén a következmények tragikusak lehetnek, mint azt az ázsiai példa is jól mutatja.
Akkor hát mi a teendő? - kérdezi a szerző. A legbiztonságosabb az átváltási árfolyamok rugalmasan tartása lenne, ez azonban nehéz helyzetbe hozná a periférián levő országokat.
A másik választási lehetőség, hogy szerkesztünk egy olyan árfolyamátváltási rendszert, amely nem képes összeomolni. Ezzel a verzióval jelenleg is komolyan kísérleteznek Európában. Az egységes valuta bevezetésére vonatkozó koncepció azon az elképzelésen alapul, hogy hosszú távon a közös piac elképzelhetetlen lesz egy közös valuta nélkül.
Az euro bevezetésével három fő valutaközpont lesz. Japán speciális problémákkal küszködik, és a yen jelenleg is egyensúlyhiány állapotában van, úgyhogy egy pillanatra tekintsünk el tőle. Ennek következtében két jelentősebb valuta marad, a dollár és az euro, míg a font sterling a kettő között fog lebegni, hacsak nem csatlakozik az utóbbihoz. A múltban a két valuta többször öszszeütközésbe került egymással, jelentős rendellenességeket okozva ezzel a részvény- és kötvénypiacnak.
Az ázsiai válság közvetlen kiváltó oka a dollár felértékelése volt. A rendellenes valutamozgások miatt robbant ki az 1987-es Wall Street-i tőzsdekrach is. A két új valutaközpont megjelenése új helyzetet fog teremteni. A valuták rivalizálásának tragikus következményei lesznek, másik oldalról viszont két partner könnyebben együttműködik egymással, mint több - véli Soros. A globális kapitalista rendszerben a két fő valuta összekapcsolása kiküszöbölné az instabilitás egyik fő okozóját, ezzel együtt azonban új problémákat is teremtene.
Működőképes lehet-e egy ilyen együttműködés? Soros György - aki már az euróval kapcsolatban is szkeptikus -, még inkább kételkedik egy globális valuta létjogosultságában.