Vissza a tartalomjegyzékhez


Örökjáradék a történelmi egyházaknak

A kormány néhány héten belül tervezetet készít az állami kórházak adósságának rendezéséről - közölte a kabinet csütörtöki sajtótájékoztatóján Borókai Gábor kormányszóvivő. A döntés az ügyeleti díjakból és 13. havi fizetésekből 1992 óta felhalmozódott, mintegy 35,6 milliárd forint 20 százalékát érinti, a fennmaradó 80 százalék ugyanis az önkormányzati kezelésben lévő egészségügyi intézményekben keletkezett. A kormány több egyházzal megállapodott a jövőben kötendő szerződések tartalmáról. Borókai Gábor elmondta, hogy a megállapodás értelmében a református egyház 1,3 milliárd forint, az evangélikus egyház 700 millió forint, a baptista egyház 20 millió forint, a Budai Szerb Ortodox Egyházmegye pedig 44,91 millió forint járadékra számíthat a jövő évben. A szóvivő bejelentette, hogy a kormány támogatja azt a költségvetési törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványt, amelynek értelmében a jövőben nem a Magyar Nemzeti Bank, hanem a Magyar Államkincstár vehetné fel a külföldi hiteleket. Elmondása szerint a kormány egyeztetett a jegybankkal, és nem vetődött fel kifogás a javaslat ellen. Abban egyetértés van a kormány és Surányi György MNB-elnök között, hogy felesleges kétszintű felügyelettel ellátni a Nemzeti Bankot - fogalmazott Borókai Gábor. Szó esett még arról, hogy a kormány garanciát vállalt Budapest és Dunaújváros szennyvíztisztítási beruházásainak világbanki hiteléért. A döntés értelmében a főváros - jelenleg mintegy 20 százalékban tisztítható szennyvize - 50 százalékban válik tisztíthatóvá az észak- és dél-budapesti tisztítók korszerűsítésével. Ennek költsége mintegy 90 millió amerikai dollár, melyhez a Világbank 32 millió dolláros hitelt ad. Határozat született arról is, hogy a kormány 30 millió forintos alaptőkével létrehozza a Határon Túli Magyar Oktatásért Apáczai Közalapítványt. Az intézmény az első költségvetési évben 500 millió forintos támogatást kap a Munkaerőképzési Alap másfél milliárdos többletéből. (MTI)