FABINI PIROSKA
Mi van a kukában
A kukáról és annak tartalmáról talán a háziasszonyok tudják a legtöbbet. Ez az a hely, ahol a környezetvédelem egyik végét jól meg lehet fogni. Hogy ez miért fontos? A jelenleg működő hulladéklerakók pár éven belül betelnek, és mire észbe kapunk, mindent ellep a szemét. Az újrafelhasználás és az egyéb hulladékcsökkentő műveletek mozgatórugója a jövőben leginkább a szeméttelepek telítődése miatt megugró hulladék-elhelyezési költség lehet. Noha alighanem éppúgy elkerülhetetlen lesz a környezethez, illetve a fogyasztáshoz való hozzáállásunk megfelelő átértékelése is.
Sok pénzbe kerül Fotó: MTIA hulladékhegyek problémája
Magyarországon évente közel 110 millió tonna hulladék keletkezik. Ebből a lakosság által „termelt” háztartási szemét több mint 4 millió tonnát tesz ki. Az összes szeméttermelés évente 2-3 százalékkal nő. Legtöbben a szemét útját addig ismerjük, amíg elviszi a kukás autó. Ám a környezetszennyezés szempontjából nem mindegy, hogy ezután mi történik vele. Magyarországon a hulladékot ömlesztve szállítják a - folyvást megtelő - szeméttelepekre, ahol a lebomló anyagok egy része mérgező, a talajba kerülve károsítja a környezetet. A hulladéktól való szabadulás másik megoldása az égetés, viszont ekkor a mérgező anyagok a talaj helyett a levegőt szennyezik.
Egyetlen megoldás kínálkozik: gyökeresen megváltoztatni a hulladékkezelés eddigi gyakorlatát, minél kevesebb szemetet termelni, és ebből is minél többet hasznosítani. A hulladék-probléma megoldásának kulcsa a lakosság - s ezen belül is elsősorban a felnövekvő generáció - hulladékról alkotott ismeretének, a hulladékhoz való viszonyának alakítása. A hulladékot csökkenteni lehet például tudatos vásárlással, mivel sok minden, amiért a boltban fizettünk, előbb-utóbb a kukába kerül, úgyhogy észnél kell lenni vásárlás közben. A túlfogyasztást kerülni kellene, s ehelyett inkább tartós dolgokat kellene gyártani és vásárolni. Ez azonban ellentétes a jelenlegi folyamatokkal, ahol a kereskedelmi célok a minél gyakoribb vásárlást indokolják. A manipulált szükségletek ébresztése - erre kell a reklám - és kielégítése a fogyasztói társadalom lényegéből fakad.
Persze a környezet terhelése nem a boltban kezdődik. Az Európai Unióban ma már az ipari hulladékok közel 60 százalékát újrahasznosítják, ám a háztartási hulladék nagyjából ugyanekkora hányada még mindig a szemétdepókban köt ki. A zöld mozgalmak szerint a fő feladat most az, hogy a vállalatok mérjék fel, a termékek teljes élettartamuk alatt - a nyersanyag-kitermeléstől a kidobás utánig - miképpen befolyásolják a környezetet, s próbálják meg minimalizálni a károkat.
A konyhában kiválogatott szemét újszerű kezelése
A gondok enyhítésére a fejlett országokban különféle szelektív gyűjtési megoldásokat vezettek be. Ezzel a hasznosítható anyagokat visszajuttathatják a termelésbe, a veszélyes anyagok elkülönítésével pedig a települési hulladék környezetterhelése csökkenthető. Hazai megoldás lehet a szelektív hulladék gyűjtésére a több országban is kipróbált hulladékgyűjtő udvarok létesítése, azok hálózatának kialakítása. A hulladékgyűjtő udvar a hasznosítható és a lakossági veszélyes hulladék fogadására kialakított terület, ahová a lakosok elszállíthatják mindazokat a hulladékokat, amelyek kezelésére a hulladékudvar működtetője engedélyt kapott.
Így a visszaforgatást kellene előnyben részesíteni a lerakással szemben, ha van, vagy teremthető piac a viszszaforgatott termékek számára. Angliában például külön bolthálózat foglalkozik az egyik ember számára hulladéknak ítélt, de esetleg mások számára még felhasználható dolgok forgalmazásával, állítólag nem kis sikerrel. A vevők nem ritkán iskolák. Így jutnak például a technikaórákon a gyerekekhez az egyébként használt és feleslegessé vált papírtömegek.
A szerves hulladékokat komposztálással lehet hasznosítani. A megmaradó, nem hasznosítható hulladékot pedig olyan regionális lerakóra kell szállítani, ahol a szükséges ártalmatlanítás a környezetvédelmi előírások betartásával biztosítható.
A szeméthegyek fő összetevői a különböző csomagolóanyagok
Hétköznapi emberként, háziasszonyként vajon hol tudunk ebbe a folyamatba beleavatkozni, ha kevesebb hulladékot, kisebb környezetszennyezést akarunk? Lehetőleg már a vásárláskor. A Hulladék Munkaszövetség (HuMusz) számításai szerint egy átlagosnak tekinthető 1500 forintos vásárlás alkalmával 400-500 forintot hulladékra - pontosabban egyszer használatos, eldobható csomagolóanyagokra költünk. A hulladékhegyek jelentős részéért pedig a csomagolások tehetők felelőssé, ezek a háztartási hulladékoknak több mint felét teszik ki.
Mára már minket is megcsapott az „eldobó” társadalmak szele. Egyszer használatos anyagok (többnyire csomagolások) lepnek el mindent. Ennek következménye, hogy több a szemét. Persze valamennyien szeretnénk jobban, gondtalanabbul élni. Az sem vitás, hogy az eldobható termékek és csomagolások kényelmesebbé teszik életünket. Csakhogy nem lehet mindegy, milyen árat fizet ezért a környezetünk. Hogy a vásárló mit fizet érte, azt valamivel könnyebb megmondani. A HuMusz adatai szerint a gyümölcslevek és a tartós tejek egyliteres kombinált - műanyag- és alumíniumréteget is tartalmazó - kartondobozának előállítása a gyártónak 45 forintjába kerül, ennyit dobunk ki végül a szemétbe. A tejeszacskó ezzel szemben csak 2 forint. A csomagolás valós ára azonban sokszor rejtve marad, hiszen a környezetkímélőbb zacskós tejre terhelik a dobozok árának egy részét, nehogy a drágább „ruhába” bújtatott termék versenyhátrányba kerüljön.
A környezetvédők az eldobható csomagolások árainak napvilágra hozásán kívül nem sok mindent tudtak eddig tenni a többutas - újrafelhasználható, visszaváltható - csomagolások elterjedése érdekében. Az egyszer használatos termékek előállítása köztudottan rengeteg anyag és energia felhasználásával jár együtt, pedig mindezek végül a kukában kötnek ki. Sőt a hulladék, illetve a csomagolás nem csak az anyagköltség miatt kerül sokba nekünk. A hulladéklerakók betelését ugyanis követi a megemelkedett hulladék-elhelyezési költség.
Ebben az esetben láthatjuk, hogy nem feltétlenül lehet arra hivatkozni, hogy úgymond nincs pénz környezetvédelemre, mert mint a fenti példából is kiderül, a pusztítás, a szennyezés, a hulladék-termelés kerül pénzbe, a megelőzés nem mindig.
A környezetvédelem nem csak a gazdagok problémája
Rendszeresen felmerülő megállapítás, hogy a környezetvédelem igazából csak a jólétben élők gondja. Tény, hogy amíg a többség kenyérgondokkal küzd, addig a vásárlás során nem a termék csomagolásának környezeti hatása fogja őt érdekelni. Minél gazdagabbak az emberek egy társadalomban, annál magasabb szinten van a környezetvédelem - persze ez csak az ipari társadalmakra igaz, mert pl. az őserdőkben mindenki nagyon környezettudatos.
Magyarországon sokan a napi létminimumot sem tudják előteremteni. Nem lehet tehát elvárni, hogy a környezetvédelemmel járó többletköltségeket a társadalom olyan szinten finanszírozza, mint mondjuk Németországban. Nálunk ezért a vállalatokat próbálják meg nagyobb mértékben bevonni és rákényszeríteni erre.
Tudni kell azonban, hogy minden egyes lépés, ami a környezetvédelmi fejlesztések miatt többletköltséget eredményez, a végén megjelenik az árban. Ha tehát valóban indokolt egy intézkedés, akkor tudatosítani kell a társadalomban, hogy ezt az állampolgárnak kell megfizetnie. A helyes környezetvédelmi politika mindig abból indul ki, hogy mi a társadalmi igény. Ha az az elvárás, hogy biológiailag lebontható csomagolása legyen a termékeknek, akkor a politika eljuttatja azt majd a döntéshozatal szintjére. Erre rávehetik a vállalatokat politikai kényszerrel avagy adókedvezménnyel. Ez utóbbi esetben a hiány az állami költségvetés szintjén jelenik meg.
Németország kitűnő példa, mert ott nem a vállalatokra terhelik a környezetvédelmi intézkedések többletköltségét, hanem a társadalom fogalmazta meg a problémát, és hajlandó is érte áldozni. Akár a vállalat, akár az állami költségvetés fizet a nemes célért, a végén mindig a fogyasztó állja a költségeket. Ez azt jelenti, hogy vagy többet adózik, vagy többet fizet az adott áruért.
Hétköznapi környezetvédelem
A környezetvédelem hosszú távú befektetés, amely végeredményben meghosszabbítja az életet. S ezért a pénzráfordításon túl némileg több időt és a pazarló életvitel megszorítását igényli attól, aki felvállalja. Természetesen nincs szó aszketizmusról, hanem csak arról, hogy ugyanazt az életszínvonalat környezetbarát szemlélettel is fenn lehet tartani. Sokan sokféleképpen tehetünk ezért az ügyért, mindenki a maga lehetőségei szerint. A környezetbarát szempontok betartását a számunkra kevésbé fontos fogyasztási cikkeknél tudjuk a legkönnyebben elkezdeni. A környezetvédelem értünk és utódainkért van, célja tehát maga az ember. Pontosabban a fogyasztó ember, akinek nem feltétlenül kötelessége a mértéktelen fogyasztás, tekintet nélkül arra, hogy ezzel súlyosan szennyezi a környezetét. A lényeg ezzel szemben az lenne, hogy ellen tudjunk állni a szüntelen csábításnak, és megszabaduljunk attól a kényszerképzettől, hogy nem anyagi szükségleteink is kielégíthetők anyagi javakkal. Ha idáig, azaz egy józan fogyasztásig eljutunk, akkor megtettük a legfontosabb lépést a környezetvédelem területén. A töméntelen mennyiségű hulladék ésszerűbb kezelése ugyanis csak az érem egyik oldala. Ez önmagában sajnos nem jelent megoldást erre az összetett problémára.
