Vissza a tartalomjegyzékhez


Nem jó Csurkával levelezni

A Magyar Igazság és Élet Pártja parlamenti képviselőcsoportjának pénzügyeivel és működésével kapcsolatos kérdéseket tett fel Csurka István pártelnök-frakcióvezetőhöz intézett levelében Szabó Lukács debreceni MIÉP-es képviselő. A honatya a képviselőcsoport „működési zavaraira” hivatkozva egyebek mellett arra vár választ a pártelnöktől, hogy „milyen célra kapja a frakció a havi 3 millió forintos támogatást: a képviselők munkáját segítő tárgyi eszközök beszerzésére, szolgáltatások igénybevételére, szakértők javadalmazására, vagy valami másra? Ki dönt ezekről a kérdésekről a MIÉP-frakcióban?” Szabó Lukácsot az eddig kiutalt összegek sorsa is érdekelné, illetve, hogy a frakció pénze fölött tényleg a frakció rendelkezik vagy valaki más. „A kérdések összeállításából az derül ki, mintha nekem, mint frakcióvezetőnek valami titkolnivalóm volna az anyagiakat illetően. Ez nem igaz.” - nyilatkozta Csurka István az ügy kapcsán. Mint elmondta, a párttal kapcsolatos kérdésekre a decemberi országos gyűlésen válaszol, a parlamenti munkát érintőkre pedig a frakciónak azon az ülésén, amelyen a képviselőcsoport „azt jónak látja”. A levélírás másnapján a MIÉP elnöksége kizárta soraiból Szabó Lukácsot és megfosztotta alelnöki megbizatásától. (MTI)