TIHANYI PÉTER NÉMETH SZILÁRD
Csapat csak egy van
Varga Zoltán edző

Varga Zoltán, a Ferencváros történetének egyik legnépszerűbb labdarúgója 1945. január 1-jén született. A zöld-fehér klub saját nevelésű labdarúgója már tizenhat évesen a felnőtt csapathoz került. 1968-ig 234 mérkőzést játszott, és 85 gólt szerzett a Fradiban. Látványos szabadrúgásai és játéka miatt rajongtak érte a szurkolók. Négyszeres bajnok, az UEFA-kupa jogelődjének számító VVK-kupa győztese. Tizenkétszeres válogatott. Tizenkilenc évesen, 64-ben az olimpiai válogatott keret tagja. 1968-ban elhagyta Magyarországot. Nem sokkal később a német Hertha BSC, majd a skót Aberdeen, a holland Ajax Amsterdam, a német Borussia Dortmund és a belga Gent játékosa volt. 96-ban a Fradi hívására hazatért, és egy szezon erejéig a Ferencváros edzője lett. Az idény végén váratlanul menesztették, majd rövid ideig a Kispestnél dolgozott. 1997 őszén a másodosztályban szereplő Dunaferr irányítását vállalta el, és első osztályba vezette a Dunaújváros csapatát. Kihívóan bátor és őszinte, dinamikus megnyilvánulásaival, véleményével legalább annyi hívet szerez magának, mint ellenséget.
1996. október:
Ferencváros-Newcastle United 3-2
1998. november:
Dunaferr-Ferencváros 2-1

„Én a Dunaferrt győzelemre próbáltam fölkészíteni, ami sikerült is“         Fotó: Somorjai László

- A Dunaferr egy héttel ezelőtti látványos győzelme a Fradi fölött okozott-e neked valamilyen „problémát”?
- Ez bizony a Fradi problémája - egyébként tipikus magyar labdarúgó helyzet is, hogy egy Dunaferrt, aki csak most került föl, egy ilyen nagy nevű együttes nem tudott megverni. Én a Dunaferrt győzelemre próbáltam fölkészíteni, ami sikerült is. Ez tulajdonképpen egy presztízs-meccs volt. Úgy látom, hogy a srácok nagyon szívesen játszanak a vezetésem alatt, és már ez is valami a magyar futballozásban. Sok olyan Fradi-szurkoló volt a meccsen, aki nem jár ki különben a stadionba. Ők tudják jól, hogy engem csak a munkaszeretet vezérel, és ők ezt szeretnék látni a Ferencvárosban valamikor. Úgy érzem, mi most nemcsak a Dunaújváros három pontjáért nyertünk, hanem azokért a magyar szurkolókért is, akik ma már nem járnak Fradi-meccsekre.
- Zoli, ha a Fradi ezek után újból felkérne a csapat irányítására, elvállalnád?
- A felkérés nagyon megtisztelő lenne, és valahol úgy érzem, előbb-utóbb érdemes lenne visszatérni. Már csak a közönség miatt is. Szerintem óriásit lehetne alkotni a Ferencvárosnál. Tudniillik úgy látom, ahhoz, hogy a magyar labdarúgás újra igazán fellendüljön, nem is annyira a magyar válogatottnak, hanem a Ferencváronak kell jól szerepelnie. Ez egy kirakatcsapat, és ez a csapat húzza magával - mint egy sleppet - a közönséget, a szurkolókat, sőt az egész magyar közvéleményt. Ki kell, hogy mondjam: a magyar futball egyenlő a Fradival. Viszont az éremnek van egy másik oldala is. Ez pedig a saját lelkiismeretem. Találtam egy olyan egyesületet Dunaújvárosban, amely minden téren maximálisan mellettem áll, és minden kérésemet teljesíti. Minden lehetőséget megadott ahhoz, hogy jól, kiegyensúlyozottan, nyugodt körülmények között tudjak dolgozni. És a Fradi kérésére most csak úgy otthagyjak egy ilyen csapatot? Ezt nem tudnám megtenni, ez nem lenne fair. Egy éves szerződésem van, és ezt szeretném a Dunaferrnél becsületesen végigdolgozni.
- Akkor szerinted mi lenne a megoldás?
- Ha hívnának, azt mondanám nekik: gyerekek, térjünk vissza rá májusban. Addig bírjátok ki nélkülem.
- Tulajdonképpen te miért mentél el Magyarországról, illetve harminc év után mi hozott vissza?
- Nem tudtam dolgozni abban a közegben olyan őszintén és becsületesen, ahogyan szerettem volna. A munkához, a sporthoz való hozzáállásom, felfogásom nem egyezett meg a hatvanas évek magyar elképzeléseivel. Túl nagy kompromisszumokat kellett volna, hogy kössek. Aminek a foci itta volna meg a levét. Ez volt a fő oka annak, hogy elhagytam az országot. Most viszont úgy tűnik, hogy a nehézségek, problémák szinte ugyanott vannak, ahol harminc évvel ezelőtt voltak. S hogy miért jöttem vissza? Csak a sport volt az, ami visszahozott engem. Érzelmi kötődések nem motiváltak ebben a döntésben. De azt tudnod kell, hogy nem magamtól jöttem, hanem hívtak. És most, két év távlatából azt mondhatom neked, hogy elég nagy nehézségekbe ütköztem. A dolgok felszíne talán megváltozott, bizonyos külső formák, bizonyos színek talán megváltoztak, de a belső, a dolgok lényege, aztán az embereknek a munkához vagy egymáshoz való viszonya, az ugyanaz maradt. Sőt, talán még egy kicsivel rosszabb lett. Régebben az emberek egymás közötti viszonya (barátság, szomszédság, partnerség stb.) kedvesebb, emberségesebb, vagy hogy is mondjam, emberarcúbb volt. Most úgy elmennek melletted, rajtad, fölötted, mintha nem ember, de még csak kutya sem volnál. Az udvariasságnak, finomságnak pedig nyoma sincsen. Ez természetesen az én területemre, a focira is vonatkozik.
- A sikereidből ítélve úgy tűnik, mintha a Dunaújváros ebből a szempontból kivétel volna.
- Dunaújvárosban tényleg egészen más világ van, részint ezért is érzem jól magam. És talán azért is, mert ez egy nyugodtabb kis város, nem olyan metropolisz, mint Budapest, ahol sok különböző fajta ember verődik össze, és ez a zártság, ez a „szorosság” idegessé, szorongóvá és stresszessé teszi az embereket. De a legfontosabb mégiscsak az, hogy mindenben támogatnak és hagynak dolgozni. Valóban azzal foglalkozhatok, amihez értek. És ez bőven elég nekem.
- Az emberi jellem, tehát a játékosok, edzők tartása, egyenessége, embersége, vagy ennek ellenkezője tényező tud lenni a sikerben vagy a sikertelenségben?
- Mivel csapatmunkáról van szó, mindenképpen befolyásolja, sőt, még az ellenfelekkel szembeni tisztelet és udvariasság is elengedhetetlen kellene, hogy legyen. Sajnos, ez a magyar labdarúgásban nincsen jelen. Itt szinte lehetetlen kollegialitásról beszélni. A napokban a szememre vetették, hogy én nem barátkozom a kollégákkal. Erre azt mondtam nekik, én nem azt értem kollegialitásnak, barátságnak, hogy érdekből, mosolyogva odajön hozzám, átölel és gratulál, és két perc múlva irigységből vagy bármiből a hátamba döfi a kést a mondataival. Ezekkel az emberekkel persze, hogy nem barátkozom, de nem is bántom őket. Ha találnék olyan kollégát, akin érzem az őszinteséget, és akin érzem, hogy komolyan gondolja, amit mond, akkor biztos vagyok benne, hogy kijönnék a barlangomból a meccs előtt és a meccs után is.
- Ezt megdöbbenve hallom. Mármint azt, hogy ezek szerint az egész országban nincs olyan kollégád, aki miatt „kijönnél a barlangodból”?
- De van. Megismertem két nagyszerű embert, akik remek munkát végeznek, akik kiváló jellemű emberek, és akiket ezért nagyon tisztelek. Drukkolok nekik, és azt hiszem, ők is nekem. Az egyik Strausz László, őt Vácott ismertem meg, most a Zalaegerszeg edzője. A másik pedig Hartyányi, ő a Gázszernek az edzője. Bombasztikus mondatokkal soha nem tört címlapra, viszont éveken keresztül keményen, becsületesen dolgozott. Egészen mélyről hozta fel a csapatot - megyei elsőből -, és három-négy év alatt minden évben kicsit följebb kerültek.
- Zoli, te jelen voltál mint játékos a magyar labdarúgás legendás korszakában, és jelen vagy most edzőként ezekben az években is, mikor is a magyar foci negatív rekordokat döntöget. Ha valakinek, akkor neked tudnod kell, mi az oka ennek.
- 1991-ben - a rendszerváltás után - mint turista jöttem haza Magyarországra. Beszálltam egy taxiba, és politikáról kezdtünk el beszélgetni. Azt mondja nekem a sofőr: „Tudja, uram, olyan ez, mint amikor az ember megráz egy vízzel teli üveget, amelynek az alján sár van, vagy valamilyen lerakódás. Megrázza, utána egy ideig újra eltart, míg letisztul és leülepszik.” Úgy látom, ez az időszak van most nálunk. 1989-90-ben ez az üveg fel lett rázva, és ki tudja, mikor lehet majd újra átlátni tisztán az üvegen. Na most, ez a „tisztulás” a labdarúgásban még lassabban megy, mint a társadalomban. Mivel olyan erők, azaz olyan emberek állnak a háttérben, akiknek az az érdekük, hogy ez a víz minél tovább zavaros és átláthatatlan legyen, csak így tudják a nagy pénzeket lenyúlni, leszakítani, vagy akár ellopni.
- Mire gondolsz?
- A magyar labdarúgás egy olyan közeg, ahol úgy tűnik, nagyon is jól meg lehet élni a semmittevésből. Rengeteg elnöki, vezetői pozíciót kitaláltak, ahol hozzá nem értő, képesítés nélküli emberek ülnek, akiknek természetesen senki semmilyen hasznukat nem veszi, viszont óriási pénzeket leszakítanak. Ebbe untam bele annakidején is. Ezek a pozíciók ugyanúgy megvannak most is, csak most más léhűtők ülnek a székekben, mint harminc évvel ezelőtt. És fogják vissza a lábadat, amikor esetleg mehetnél fölfele, csüngnek rajtad négyen-öten - mint rákok a vödörben -, de ha kell, még a hatodik is belédkapaszkodik, nehogy véletlenül ki tudjál törni. Ezek tudják magukról, hogy tehetségtelenek, azért fognak és húznak vissza téged, mert nem akarják, hogy te valaki legyél. Annyira azért intelligensek, hogy felmérik azt, ha több tehetséges fiatalember tűnik fel, az veszélyezteti a pozíciójukat és az állásukat. Sőt, a magyar sportújságírók nagy része is azért támad engem ilyen brutális módon mióta visszajöttem Magyarországra, mert ők is nagyon jól tudják, hogy pontosan látom, mi a helyzet. És részint ők is benne vannak ebben a maffiában.
- Mondanál erre valami konkrétabb példát?
- Például, pár nappal ezelőtt az egyik sportújság főszerkesztője azt írta, hogy Magyarországon csak négy csapatnál van jó szakmai munka. Az MTK-nál, akik elsők; a Győrnél, akik másodikok; Diósgyőrnél, akik harmadikok; és a Csank János vezette Vácnál, akik a kilencedik helyen állnak. A Dunaferrt meg sem említette, nehogy valakinek eszébe jusson, hogy a Vargát is lehet dicsérni. Persze ebbe nem fogok belehalni, kibírom, legfeljebb kicsit stresszesebb az életem, mint amilyen lehetne. Azt is pontosan látom, hogy hogyan működik például a Bayern München vezetése. Ott milliárdokról van szó, de márkában, és a büdzsé is óriási, mégis csak harmadannyi ember viszi az egész részvénytársaságot. Magyarországon, ahogy már mondtam, léhűtőkkel van tele mindegyik egyesület. Ezért egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy ilyen óriási pénzek csak úgy eltűnnek. A Ferencvárosnál például két-három év alatt 1,2 milliárd forint tűnt el. Ha a Bayern München 100.000 márkával nem tud elszámolni, keményen felelősségre vonják az elnököt, a szakosztályvezetőt, de még az edzőket is. És ha kell, le is váltják őket.
- Ezek szerint a fő bajnak a pénzzel való visszaéléseket látod?
- Nemcsak ezt, persze ez is elég nagy probléma. De mondok mást is. A televízióban a múltkor bemutattak egy tíz- évesekből álló kis csapatot. Azt hiszem, „Lurkó” válogatottnak hívták őket, és tényleg káprázatosan játszottak. Ez után ezt nyilatkozta Bicskei, a válogatott edzője: „Hát ezt nem értem, hogy van az, hogy ebben a korban ilyen tehetségesek ezek a gyerekek, és amikor kikerülnek a felnőttek közé, egyszer csak elszürkülnek, eltűnnek.” Na, ha Bicskei Bertalan ezt nem tudja, vagy nem akarja megmondani, én megmondom neked. Itt az a legnagyobb probléma, hogy amikor kijönnek 18 évesen az ifiből ezek a játékosok, már teljesen manipulálva vannak.
- Ezt hogy érted?
- Pontosan erre a zavaros közegre gondolok, amiről már az előbb is beszéltem. Konkrét példákat is tudok mondani a Ferencvárosból. Sok idősebb és kevésbé tehetséges játékos majdhogynem megfenyegette fiatal, kezdő, tehetséges társát, hogy ha ilyen meg olyan jól játszik, hogy ha ezt még megjátssza, akkor megnézheti magát. Na most képzeld el azt a fiatal 19 éves gyereket, aki gyors, erős meg tehetséges, aki szeretne az edző előtt is feltűnni, és akkor azt mondja neki két idősebb játékos: nehogy fussál ott elöl!! Ezt értem manipuláció alatt. Itt van a probléma. Először is ezeket az embereket, akikben még ez a mentalitás megvan, azonnal ki kéne tenni a csapatból. Aztán még egyszer mondom, a labdarúgás egy olyan közeg, ahol nagyon gyorsan és hirtelen nagyon sok pénzt lehet szerezni. Százezer márkát, vagy akár egy millió márkát is egy játékos eladásával.
- Akkor nem az a baj, hogy középszerű játékkal is óriási pénzeket tudnak keresni a focisták?
- Te most akkor valószínűleg, félreértettél engem. Én nem a játékosokról beszélek, hanem azokról az emberekről, akik ezeket a pénzeket felveszik a játékosok helyett.
- Kik ezek az emberek?
- Akikről már az előbb is beszéltem, különböző pozícióban lévő emberek, menedzserek, mindenféle elnökök.
- Te most azt mondod, hogy ha például egy játékos kap 5 millió forintot, akkor neki ebből, teszem azt, 3-4 milliót különböző „zsebekbe” bele kell tennie?
- Pontosan erről van szó. Ezek a léhűtők, miután lejattoltak nekik a gyerekek, azt mondják: „örülj, hogy egyáltalán itt lehetsz!” És a gyerekek bizony örülnek is. Ez egy olyan mocsár, amit én még sehol a világon nem tapasztaltam.
- Mondd, ha minden területen maximálisan szabad kezet kapnál, tudnál a Fradiból pár év alatt világszínvonalú csapatot csinálni?
- Igen, száz százalék. Persze csak akkor, ha valóban mindenben szabadon dönthetnék. Csak olyan játékosokat szabad kiválasztani, akik valóban tudnak dolgozni. Itt volt például a Hrutka, aki kiment a Kaiserslauternhez. Lényegében ő volt az én húzóemberem, őt én találtam ki. Annakidején senki nem vette őt komolyan, a Kurírban az egyik újságíró azt a gúnynevet adta neki, hogy Földtúró Rudi. Azt írta róla, hogy egyáltalán nem tud futballozni, csak primitív módon a földet túrja. Aztán perceken belül ő lett Magyarországon az a sztárjátékos, akit elvitt a német bajnokcsapat. Óriási szorgalma volt a srácnak, és szeretett volna kitörni. Na, ilyen emberekből válasszál ki egy csapatot, és csinálj meg egy válogatottat. Nagyon sok tehetséges fiatal van Magyarországon. Én beindítottam most egy futballiskolát Varga Zoli Focisuli néven, ami már be is van jegyezve. Az óvodától egészen felső tagozatig. Borzasztó nagy örömmel és energiával indultam neki, jövőre pedig szeretnék egy gimnáziumi osztályt is indítani. A 13-14-15 éves kor a legizgalmasabb ilyen szempontból, ekkor lehet a legtöbbet alakítani, csiszolni rajtuk. Remélem, sok igazi tehetség fog kikerülni a kezem alól. Hátha így is tudok valamit segíteni a magyar labdarúgáson.
- Az elmúlt harminc évben változott-e lényegesen a nemzetközi labdarúgás?
- Igen, nagyon is változott, de nem mondhatnám, hogy az előnyére. A labdarúgás - mint ahogy az élet számos más területe is - gyorsabb lett és egyszerűbb. Minden felgyorsul és leegyszerűsödik, amiből azonnal profitot akarnak kivenni. Nézd meg például az építészetet. Nézd meg ennek a gyönyörű városnak, Budapestnek a régi épületeit. Annakidején még volt idő és kedv a szépséggel foglalkozni. Nézd meg egy-egy régi lakóház homlokzatát, micsoda díszítéseket, szemet gyönyörködtető építészeti megoldásokat látsz. És most gyorsan felhúznak egy üvegpalotát vagy egy betonbunkert, hogy méggyorsabban beköltözhessen oda, teszem azt, húsz ingatlaniroda. Ugyanígy a labdarúgás szépsége is eltűnt. Eltűntek a gyönyörű megoldások, a „megcifrázott” leszerelések, cselek. Eltűnt a játékból a játék. És mintha végképp eltűnt volna a futball utánozhatatlan bája. A braziloknál vagy a spanyoloknál néha még lehet szép focit látni. Azoknál a klubcsapatoknál - Barcelona, Real Madrid, vagy az olaszoknál a Milan -, ahol összecsoportosítják a világ legjobb játékosait, ott még van valami az eredendő tehetségből. Abból a tehetségből, amit nem tudnak ebbe a gyors „világsémába” belepréselni. Ők még automatikusan megcsinálják azt a cselt, azt a figurát, ami szebbé és kedvesebbé teszi az egészet. Tudod, én egy igazi gourman vagyok. Ott van a konyhaművészet. Én szeretem fölfedezni és élvezni az ízeket, a fűszereket az ételben: „oh, milyen pikáns ízt adott a húsnak ez a bazsalikom, vagy ez az oregano!” Hiányolom a fűszereket. Igen, az oregano és a bazsalikom, ez hiányzik mostanában a fociból is.