MAGYARY FERENC
Mi lesz veled, SZDSZ

Tizedik születésnapjára készül az SZDSZ, és a párt körül talán több a kérdőjel, mint eddig bármikor. Az önkormányzati választásokon aratott győzelmek (köztük a főpolgármesteri) megakadályozták a kormányfő köréből az SZDSZ ellen tervezett endlösungot, mindazonáltal világosan látszik, hogy a párt tervezett újjászervezésének az eddigieknél is nagyobb ellenszélben kell megtörténnie. Viszont az elmúlt tíz évből egyértelműen levonható a következtetés: a szabaddemokraták által képviselt értékekre komoly igény van a magyar társadalomban.

A négy igenes népszavazás kezdeményezése kapcsán vált országosan egyre ismertebbé a párt, amelyik jórészt a kádári rendszer demokratikus ellenzékéből és a hozzájuk csatlakozó akadémiai értelmiségből alakult. Programjában először az SZDSZ merte kimondani a rendszerváltás szükségességét. Az 1989. november 26-i népszavazás a teljes rendszerváltás mellett tette le a voksot megakadályozva a háttérben szövődő együttműködést a kommunista és nemzeti erők között.
A sikeres népszavazás indította el az SZDSZ pályáját, meghiúsítva az antalli álmokat az ötszázalékos budapesti értelmiségi pártról. A voksolás eredménye az MDF pozíciójának megtörését is jelentette, emellett sorra alakultak a szabaddemokraták vidéki szervezetei, a párt a választásokon később győztes Demokrata Fórum legkomolyabb ellenfelévé vált, és az elért második hely a legnagyobb ellenzéki párt szerepére volt elegendő.
A kibontakozó antalli keresztény- nemzeti kurzus és a gyorsan növekedő párt heterogenitása okozta a szabaddemokraták első válságát. A frakcióvezetésről leváltott, sértettségtől fűtött új pártelnök, Tölgyessy Péter programja komoly megosztottságot hozott a vezetésben. Elnöki működése a gyakorlatban ugyan komoly irányváltást nem hozott, de hosszú távon a párt szellemi arculatát változtatta volna meg.
A kulturális közélet, a sajtó és az iskolák birtoklásáért indított MDF-es kulturkampf elérte a szellemi élet függetlenségét védelmező SZDSZ-t is. A politikai imprintingjét az 1940-es években megélő miniszterelnöknek, Antall Józsefnek a szabaddemokratákkal szemben zsigerekből fogalmazott ellenséges kifejezései politikai közéletünk mai napig élő gennygócait hozták létre.
Az esztelen pozícióharcban lelepleződött MDF csúfos választási vereségét mostanáig sem heverte ki. Habár törekvései a Nyolcadik utas a halál című legendás film elpusztíthatatlan szörnyéhez hasonlóan a mai Fidesz-kormány programjában és kormánytanácsadóiban jelentkeznek.
A kilencvennégyes választásokra való felkészülés az SZDSZ-ben létrehozott egy pragmatikus, a polgárok számára rokonszenves programot. Ez és a párt kiegyensúlyozott hangneme komoly előretörést hoztak. A választásokon második helyet elérve következett a koalíciókötés az MSZP-vel. Ezt sokan a rendszerváltó párt fordulataként élték meg, habár választóik 80 százaléka támogatta a koalíciót.
Az SZDSZ programja jelentette a modern Magyarország programját. De a változások ütemét a választók nem mindig tudták elfogadni. A pedagógusok körében a Nemzeti Alaptanterv (NAT) jórészt idegenkedést váltott ki, a NAT-ot pedig az SZDSZ-hez kötötték. Hasonló sorsra jutott több művelődési minisztériumi reformprogram.
Az SZDSZ lojális volt a távlatokat nyitó kormányprogramhoz (benne a pénzügyi stabilitást megcélzó megszorító intézkedésekkel), az MSZP-s miniszterek pedig igyekeztek a régi kijárási mechanizmusok alapján saját ágazatuk érdekeit képviselni. Ez a lojalitás leginkább a belügy esetében ütött vissza, amikor a rendőrségi költségvetést megszorító intézkedések után, a bűnözés növekedtével Kuncze már hiába verte az asztalt 10 milliárdos emelésért a választások előtt néhány hónappal. Hiába volt meggyőződve a párt vezetése a döntések távlati helyességéről, a napi problémák megoldatlansága elhomályosította a stabilizáció sikereit. A megszorító intézkedésekhez való hűség miatt alakult ki a szociális kérdésekben érzéketlen párt képe. Ehhez járult a Tocsik-ügy szabaddemokratákra kedvezőtlen kihatása - eredmény: komoly választási vereség.
Az önkormányzati választásokon megállt a további hanyatlás, és a párt képes volt felmutatni egy valóban sikeresen működő liberális modellt: a harmadik ciklusra is megválasztott népszerű, aktív főpolgármestert, Demszky Gábort, akinek működése példa a valóban polgári, elegáns, lokálpatrióta vezetésre.
Nem véletlen, hogy a Fidesz-kormány igyekszik megtörni az egyik utolsó szabaddemokrata fellegvárat, Budapest főváros önkormányzatát. És teszi ezt nem egy nemes versenyben, ahol lehetőség van a valóságos teljesítmények összehasonlítására, hanem egy paranoid, szociáldarwinista ízű pozícióharcban, amelyre ékes példa a Nemzeti Színház (most már Nemzeti Mélygarázs) és a budai metró meghiúsítása. (A miniszterelnök mint agresszív, frusztrált óvodás, aki addig nem tudja elkezdeni homokvára építését, míg a szomszédjáét szét nem taposta.)
Így áll hát jelenleg az SZDSZ a középjobbtól szélsőjobbig húzódó fanatikusok kereszttüzében, akiknek már nyíltan bevallott céljuk a párt megtörése, miközben a liberálisok politikusai rendre a legnépszerűbbek között szerepelnek hazai pályatársaik között.
Az SZDSZ képviselte értékek: a polgári szabadság, modernizáció, társadalmi szolidaritás a magyar társadalom által elfogadott alapértékek közé tartoznak. A párt népszerű politikusai a szervezet megújulásának biztosítékai lehetnek. Elindult a párttal rokonszenvező vállalkozók megszervezése, szükség van az értelmiségi támogatói csoport újraszervezésére és az utánpótlást jelentő ifjabb politikusgeneráció mozgósítására. És a párt újabb térnyerését elősegíthetik a jelenlegi kormány egyre ormótlanabb hibái.