Vissza a tartalomjegyzékhez

HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Bűnözők kezében a volt KGB

„Oroszország belső titkosszolgálata olyan, mint egy bűnszövetkezet” - állította néhány titkosszolgálati tiszt Moszkvában egy sajtótájékoztatón. A tisztek a londoni Daily Telegraph beszámolója szerint azután fordultak a nyilvánossághoz, hogy az orosz KGB utódjának számító Szövetségi Biztonsági Szolgálat vezetői állítólag parancsot adtak nekik Oroszország leggazdagabb és legvitatottabb üzletemberének meggyilkolására.


Alekszandr Litvinyenko alezredes, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat tagja (jobbra) és az egyik ügynök (álarcban) újságírók kérdéseire válaszol Moszkvában. Hatalmi harcok    Fotó: MTI

„Mindennaposak a vezetők személyes ellenségeinek elrablására vagy meggyilkolására felszólító parancsok, mint ahogyan általános gyakorlat azoknak a tiszteknek az elhallgattatása is, akik tiltakoznak a megfélemlítések és fenyegetések ellen” - állítja Alekszandr Litvinyenko alezredes, aki úgy véli, „a tisztek a biztonsági szolgálatot nem alkotmányos céljainak megfelelően, az állam védelmére használják, hanem saját politikai és üzleti céljaik teljesítésére, és az útjukat keresztező emberek elleni leszámolásra. Nem állítom azt, hogy a testület mint állami szervezet bűnszövetkezet lenne, azonban egyesek a saját bűnöző csoportjaikat próbálták felállítani a szolgálaton belül.”
Litvinyenko szerint, amikor megtagadta a befolyásos politikus és üzletember, Borisz Berezovszkij meggyilkolására vonatkozó parancsot, felettese a következőket mondta: „Megakadályozod a hazafiakat abban, hogy kinyírjanak egy olyan zsidót, aki kirabolta a fél országot.”
A nyilvánosság elé lépő tisztek úgy vélik, hogy a hírhedt szovjet KGB utódjaként létrehozott Szövetségi Biztonsági Szolgálatot a vezetők maffiamódszerekkel privatizálták. Az általuk megrendelt tevékenységekbe „terrorista támadások, gyilkosságok, emberrablások és cégektől történő zsarolás is beletartozik” - állította Litvinyenko.
Egy másik tiszt, Seglov őrnagy a sajtótájékoztatón elmondta: egy neves moszkvai üzletember fiának elrablására utasították. A parancs úgy szólt, hogy a kísérlet meghiúsulása esetén mind az áldozatot, mind az őt őrző rendőrt meg kellett volna ölnie. Felettesei hozzátették: „Ha bármi baj történik, börtönbe visznek, de tizennyolc hónapon belül kihozunk. Ha azonban ki mered nyitni a szádat, mindenki azt fogja gondolni, hogy megőrültél.”
Több tiszt is elmondta, hogy titkos merénylők bántalmazták őket a visszaélések elleni tiltakozásuk után. „Ha nem oldódik meg a helyzet, belebukunk - mondja Litvinyenko -; a főnökeim megmondták, hogy kirúgnak, és aztán megfojtanak, mint egy kutyakölyköt.”
Az angol napilap az elhárító tisztek némely megjegyzése alapján arra következtet, hogy a Lubjanka téri központban hatalmi harcok játszódnak le. A sajtótájékoztatón ugyanis nem kritizálták Vlagyimir Putyint, a biztonsági szolgálat új vezetőjét. Ellenséges indulataik elbocsátott elődjére, Nyikolaj Kovaljovra irányultak, és azokra a régi KGB-tagokra, akiket ő nevezett ki.