Sorozatunkban a tőzsdei kifejezések magyarázatával foglalkozunk. Ez esetben a
hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok piacát mutatjuk be.
A hitellevél, a váltó, az „adóslevél“ közismert hitelviszonyt megtestesítő
papírok. Azt már kevesebben tudják, hogy az állampapírok, a kötvény, a kincstárjegy
is ebbe a kategóriába tartozik. A tőzsdén hitelviszonyt megtestesítő papírok jelentős
hányada állampapír, de megtalálhatóak a vállalati kötvények is. A világháborúk
és a gazdasági válságok következtében „lerobbant” gazdaságot az állam nem
tudta kölcsönökből, külföldi hitelekből finanszírozni, hiszen a többi ország is
hasonló helyzetbe került. Legjobb megoldásnak az értékpapír-kibocsátás tűnt. Ezek
az értékpapírok nem tulajdonjogot biztosítottak a vásárló számára, hanem hitelezői
szereppel ruházták fel.
Idővel, amikor a gazdaság kezdett talpra állni - ezt többek között az infláció
csökkenése, a pénz stabilizálódása jelezte -, az állampapírok vásárlása vált
az egyik legjobb befektetéssé. 1997-ben az állampapírok - államkötvények,
diszkont kincstárjegyek, kamatozó kincstárjegyek - a Budapesti Értéktőzsde összes
forgalmának 56 százalékát tették ki.
Mivel az állampapírok vásárlása kockázatmentes befektetés, ráadásul magas
kamatokkal rendelkeznek, a befektetők ezeket részesítették előnyben a kevésbé
biztonságos vállalati kötvényekkel szemben. 1994-ig csak az Európai Újjáépítési
Bank által kibocsátott nem állami kötvény volt a tőzsdén. A vállalatok hogy
felvegyék a versenyt az állampapírokkal rövidebb lejáratú kötvényeket kezdtek
kibocsátani, hiszen az állam ezt nem tette meg. A vállalati kötvények kereskedésében
az áttörést a Pannon GSM 3 kötvénysorozatának tőzsdén történő értékesítése
hozta. Így fellendülés történt a vállalati kötvények piacán is, és ennek következtében
újabb kibocsátások is történtek pl.: MOL-kötvény.