Vissza a tartalomjegyzékhez

SOMORJAI LÁSZLÓ
Pécsi újítás: iskolarendőr

Rendőrök társadalmi munkában segítik a diákokat Pécs hat általános iskolájában. A helyi rendőrkapitányság által kísérleti jelleggel elindított Pécsikék elnevezésű program a bűnmegelőzéshez és a balesetmentes közlekedéshez nyújt támogatást.

A kezdeti idegenkedés után a tanulók gyorsan megbarátkoztak az egyenruhás tisztekkel, akik nemcsak a szünetben, hanem szükség esetén tanítási idő alatt is elérhetők számukra. A hat általános iskola mindegyikében egy-egy rendőr teljesít szolgálatot a tanítási idő alatt. A gyerekek kérdeznek, érdeklődnek. Választ kapnak arra, hogyan viselkedjenek gyanús idegenek jelenlétében, vagy éppen hogyan segítsenek egymásnak baj esetén. A rendőröket már az iskolabálokba is meghívják, és a diákok szüleivel is sok ismeretség jön létre. Jávorfalvi Jánosné, az Apáczai Csere János Általános Iskola igazgatónője lapunknak elmondta: a program kezdete óta csökkent az iskola közelében előforduló atrocitások száma és a nagyobb diákok, a tanárok, valamint a szülők biztonságérzete.
A rendőrség emellett bűnmegelőzési újságot indított ezekben az iskolákban. A Pécsikék című ingyenes orgánum a közlekedési szabályok mellett felhívja a figyelmet a drogok veszélyeire, különös hangsúlyt téve arra, milyen veszélyeket hordoznak a játékos figurákban megjelent Extasy tabletták.
Gradvolt Szilveszter, a pécsi rendőrkapitányság közlekedésrendészeti alosztályának baleset-megelőzési csoportvezetője, egyben a Pécsikék programvezetője úgy tervezi, ha a kísérlet beválik, jövő év januárjától véglegesített formában folytatják minden iskolában.