Vissza a tartalomjegyzékhez


NAGYÍTÓ
Háttérszervezetek az integrációért

Stockholmban Martonyi János külügyminiszter részt vett a Trilaterális Bizottság európai tagozatának ülésén. A Martonyi által „ambíciózus, de nem irreális” időpontként említett 2002-es csatlakozási dátum várhatóan 2005-re tolódik, közölte Otto Lambsdorf, a Trilateriális Bizottság európai elnöke, aki szerint némely EU-tagállam fékezni próbálja a bővítés folyamatát. Lambsdorf szerint a késedelem egyik oka, hogy még mindig nem született döntés az EU reformjáról.
Milyen szerepet vállal ez a befolyásos, ámde ritkán emlegetett szervezet az európai bővítési folyamatban? A Trilaterális Bizottság nyíltan az úgynevezett „egységes világfalu” teóriáját vallja, amely nem sok teret hagy a régimódinak vélt nemzeti kereteknek. A Bizottság olyan nemzetközi hálózat, amely a legmagasabb szintű politikai elitet köti össze - kötetlen formában - a világ három térségében. A szervezetet 1973-ban alapították azzal a szándékkal, hogy Japán, Európa és Észak-Amerika országai szorosabb együttműködésben tudják megoldani a fenyegető globális problémákat. A Bizottság alapítói szerint ilyen kihívások a béke megtartása, a világgazdaság irányítása, a gazdasági megélénkülés elősegítése, a világon levő szegénység enyhítése, illetve a globális rendszer zökkenőmentes és békés kibontakozásához szükséges feltételek megteremtése.
Az összesen 335 személyből álló szervezet tagjai évente legalább egyszer találkoznak a három térség valamelyikének egy nagyvárosában, ahol megvitatják a munkacsoportjaik által előkészített jelentéseket.
Vannak azonban hangok, amelyek szerint nem a történelem igazolta a befolyásos háttérszervezet bölcs előrelátását, hanem pontosan fordítva. Azaz, a Bizottság egyszersmind olyan elit „háttér-kormányként” is működik a mindenkori kormányzati szervek mellett, amely nemcsak tanulmányokat ír a nemzetközi helyzetet elemezve, hanem messzire elérő kezeivel globális szinten képes manipulálni egész nemzeteket érintő politikai, monetáris és katonai folyamatokat.
A szervezet által kibocsátott kiadvány szerint azok a politikusok, akik belépnek a trilaterálisok soraiba, lemondanak hazai kormányzati tisztségeikről. A gyakorlatban azonban sok kulcspozíciót betöltő politikus - mind az Egyesült Államokban, mind más országban - egyben tagja a Bizottságnak vagy a szervezet előfutárának tekintett, 1921-ben alapított, az amerikai hatalmi elitet magába tömörítő Külkapcsolatok Tanácsának (CFR). A Trilaterális Bizottság egyik szülőatyjának tekintett Zbigniew Brzezinski például sikerrel karolta fel a hetvenes évek során a Georgia államból származó Jimmy Cartert, akit később kormányzóvá, majd az Egyesült Államok elnökévé választottak. Brzezinski maga is - számos titulusa mellett - nemzetbiztonsági tanácsadóként szolgált a Fehér Házban a Carter-kormányzat alatt.
A trilaterális elvek népszerűségét, azok politikai és gazdasági befolyását jól szemlélteti az a tény, hogy - az egyetlen kivételtől, a dél-karolinai James Byrnes kormányzótól eltekintve - 1940 óta minden amerikai külügyminiszter és/vagy annak testvére tagja volt a CFR-nek. 1940-ig visszamenőleg ugyanennek a hatalmi elitcsoportnak volt a tagja minden amerikai hadügy- és védelmi miniszter, de szintén jórészt CFR-ellenőrzés alatt működött az amerikai Központi Hírszerző Hivatal (CIA) Allen Dullestól kezdve, aki a CFR alapító tagja volt. A jelenlegi amerikai elnök, Bill Clinton mind a CFR-nek, mind pedig a Trilaterális Bizottságnak tagja, és jelenleg is csaknem száz olyan személyt foglalkoztat az amerikai kormányzatban, akik tagjai valamelyik háttérszervezetnek - derül ki a szervezetek által kiadott tájékoztatókból.
(Szikora Márton)