Vissza a tartalomjegyzékhez

VAGYIM ARISZTOV SZENTPÉTERVÁR
A kommunisták és a zsidókérdés Oroszországban

„Oroszország kezdi elveszíteni az antiszemitizmussal és a nacionalizmussal szembeni immunitását.” „A politikai élet részévé vált a mindennapi bunkózó antiszemitizmus.” Ilyesfajta megállapításokat tesznek az utóbbi hetekben az újságírók és a liberális politikusok Oroszországban a kommunista pártban eluralkodott zsidóellenes hangulattal kapcsolatban.


Antifasiszta tüntető Moszkvában. Nem kérnek a barna kommunizmusból    Fotó: MTI

Ma Oroszországban nem egyetlen kommunista párt létezik. Igaz, mint a szétesett és betiltott SZKP örököse, valamennyi kommunistábbnak tartja magát a többinél, és kisebb-nagyobb mértékben valamennyire jellemző az antiszemitizmus is. Az utóbbi időben a zsidók elleni legellenségesebb hangot maga a legnagyobb oroszországi kommunista párt üti meg - az Orosz Föderáció Kommunista Pártja, az OFKP, amely többségben van az Állami Dumában, az orosz parlament alsó házában.
Ez a csoportosulás 1993 februárjában jött létre. Vezetőjük, Gennagyij Zjuganov rögtön az ország társadalmi-politikai vezetésének leváltását és a „szocializmus ideáljához” való visszatérést tűzte ki célul a kommunisták elé. Az OFKP által elfogadott program konzervatívabbnak bizonyult az SZKP 1990. júliusi utolsó plénumán elfogadottnál. Az internacionalizmus, a kommunista ideológia egyik fő gondolata már elvesztette népszerűségét, és az OFKP tagjai inkább a nacionalizmus és a nemzeti szocializmus felé vették az irányt. Természetesen ezen a területen lehetetlen elkerülni az antiszemitizmust. Az utóbbi időben az OFKP soraiban ennek az irányzatnak fő szószólója Albert Makasov, az Állami Duma képviselője lett. Éppen az ő nevével hozhatók összefüggésbe azok a politikai indulatok, amelyek ma Oroszországban a „zsidó kérdéssel” kapcsolatban lángoltak fel.

Pinochet követője

A hatvan éves Albert Makasov hivatásos tiszt, nyugalmazott tábornok. A szovjet csapatok Kelet-Európában állomásozó nyugati hadseregcsoportjában szolgált. Makasov az első oroszországi választáson elnökjelöltként indult. 1991-ben nyugdíjba vonult, majd 1993-ban Jelcin ellenzékének egyik vezetője lett.
Makasov és Ruckoj tábornokok felhívására a moszkvai Fehér Ház (ahol a Jelcin által feloszlatott Legfelső Tanács tartózkodott) fegyveres védői ostrommal elfoglalták a moszkvai polgármesteri hivatal épületét, és továbbindultak a Központi Televízió bevételére. Bár a konfliktusban Borisz Jelcin kerekedett felül, Makasov az 1993. októberi események hőseként tagja lett az OFKP frakciójának az Állami Dumában.
Nagy visszhangot váltott ki, amikor másfél héttel ezelőtt az ellenzék egyik gyűlésén Makasov gyakorlatilag Oroszország minden bajáért a zsidókat tette felelőssé, és megesküdött, hogy magával viszi a sírba „ezeket a zsidókat”. Ez már nem az első ilyen megnyilvánulása a tábornoknak, jóllehet antiszemita kirohanásokat sok más kommunista és nacionalista politikus szájából is lehet hallani.
Maga Gennagyij Zjuganov, az OFKP vezetője már régebben felvetette a „zsidók erősödésének” kérdését, hangoztatván: „Nézzék meg a kormányt: egyetlen orosz arcot sem lehet látni!” Tavaly az úgymond „Oroszországot irányító zsidó-szabadkőműves összeesküvés” leleplezésére egy felvonulást szerveztek Szevasztopolban,
a fekete-tengeri flotta központi bázisán. A rendezvényen, amelyet Oroszország függetlenségének napján tartottak, Leonyid Hodosz, a Krím-félsziget orosz nemzeti pártjának vezetője nyíltan kijelentette: az országnak egy „barna” ezredesre van szüksége, aki a fegyveres erőket irányítaná, és katonai erővel kiebrudalja a „zsidó-szabadkőműveseket”. Megnevezte a fő ellenségeket is: „Guszinszkij, Berezovszkij, Csubajsz és még ötven zsidó, és az ő bábjuk, Jelcin”.
Makasov tábornoknak, úgy tűnik, nincs ellenére, hogy annak a bizonyos „barna ezredesnek” a szerepét felvállalja. Oroszországban nem kevesen látnának szívesen katonai hátterű, erős kezű politikust a hatalom csúcsán. Egy ilyen politikus mintájaként az utóbbi években Pinochet chilei tábornokot emlegették, bár az exdiktátor népszerűsége angliai letartóztatása óta megcsappant Oroszországban.

Indítvány a tábornok ellen

A megsértett zsidó nemzetiségű polgárok számos alkalommal beperelték már Makasovot és a hozzá hasonló politikusokat. Azonban Makasov és társai könnyedén megnyerik ezeket a pereket, és így büntetlenül megússzák a felelősségre vonást. A bírák ezt azzal magyarázzák, hogy Oroszországban nincsenek olyan törvények, amelyek alapján szankcionálni lehetne az antiszemita és fasiszta kijelentéseket.
Ez a vélemény tartalmaz némi igazságot. Az orosz parlament sehogyan sem tudja elfogadni „a fasizmus propagandájának betiltásáról” szóló törvényt. Nyilvánvalóan azért, mert az alsó ház kommunista többsége maga is egyetért a betiltandó elvekkel.
Mégiscsak van azonban Oroszországban egy kialakult jogi bázisa az ilyen eszmékkel való harcnak. Elsősorban a Jelcin elnök által 1993 márciusában aláírt 310-es számú rendeletre gondolhatunk, amely „az államhatalomnak a fasizmus és más szélsőséges politikai megnyilvánulások elleni harcához szükséges eszközök összehangolásáról” szól. Valójában ez a törvény nem működik. Egyrészt, mert a rendőrség, az ügyészség és a bíróságok munkatársai félnek a szélsőségesektől. Másrészt, mivel e szervek munkatársai maguk is ilyen nézeteket vallanak.
Makasov beszéde azonban ez alkalommal nem maradt észrevétlen. November negyedikén az Állami Duma ülésén fő napirendi pont lett, miután a képviselők egy csoportja szorgalmazta, hogy hivatalosan ítéljék el a tábornokot antiszemita kirohanásaiért. A duma kommunista többsége azonban frakciótársuk védelmére kelt. Ennek eredményeképpen a parlament alsóháza elnapolta a Makasovot elítélő tervezet tárgyalását. A döntés elégedetlenséget váltott ki politikai körökben és az alkotó értelmiség soraiban. Jelcin elnök hivatalosan elítélte ugyan Makasovot nacionalista hangulatkeltő politikájáért, azonban a kommunista októberi forradalom 81. évfordulója alkalmából az országban mindenfelé megtartott gyűléseken - amelyeken a hivatalos adatok szerint mintegy kétszázhetvenezer ember vonult fel - az ellenzéki szónokok sok helyen nyíltan támogatásukról biztosították Makasov antiszemitizmusát. Csaknem minden gyűlésen felhangzott a követelés: „Jelcin menjen nyugdíjba!” Mellesleg ez már bevetté vált, hiszen minden kommunisták által szervezett megmozduláson ezt skandálják.
Nem annyira Makasovnak, hanem inkább a duma egész kommunista többségének elítélését szorgalmazta november hetedikén Jegor Gajdar, az Oroszország Demokratikus Választása nevű mozgalom vezetője. Kijelentette, hogy ideje újból felvetni a kérdést a kommunista párt betiltásáról. Gajdar szavai szerint ez a mozgalom nem szociáldemokrata irányba fejlődik (ahogy a volt szocialista országokban), hanem fasiszta irányba. Gajdar szerint elengedhetetlen a demokraták és a liberálisok összefogása, hogy ellenálljanak a kommunistáknak a parlamenti választások idején.
Az orosz politikai élet két aktív szereplője, Borisz Berezovszkij és Anatolij Csubajsz is a kommunista párt betiltását követeli. Rusztam Valejev, a Muzulmán Oroszország vezetője is elítélte azokat, akik az országban a nemzeti uszítás magját vetik. Példáját követte II. Alekszij, az orosz pravoszláv egyház feje is. Az orosz kultúra tizenhét neves képviselője felhívást tett közzé, melyben elítélik Makasov antiszemitizmusát. Egyik képviselőjük, Nyikolaj Petrov a központi televíziónak adott nyilatkozatában kijelentette: „Most minden józan gondolkodású ember előtt nyilvánvalóvá lett, hogy a kommunizmus és a fasizmus között egy kövér egyenlőségjel áll.” Petrov véleményét a leginkább leleplező politikai értékelésnek tekintik, amely a kommunista párt hatalomból való távozása óta hivatalosan elhangzott.
Ezek után a jelenlegi hatalom sem maradt néma. A Nemzetiségi Politika Minisztériuma és Szergej Sztyepasin belügyminiszter is elítélte Makasov kijelentéseit. Végül november tizedikén Szkuratov főügyész kijelentette, hogy Makasov megnyilvánulásaiban bűncselekmény jelei fedezhetőek fel, méghozzá a nemzeti uszításéi. Ennek alapján az ügyészség vádat emelt Makasov ellen.

Primakov és a kommunisták

A főügyész e bejelentésével sem a kommunista, sem a nacionalista beállítottságú neves politikusok nem vitatkoztak. A kommunistákat azonban váratlanul Jevgenyij Primakov miniszterelnök kezdte el támogatni. „A kommunista párt betiltásáról teljesen negatív a véleményem” - mondta még aznap, hozzátéve: „Nekik van a legnagyobb frakciójuk a parlamentben, és betiltásuk destabilizálhatná a helyzetet.”
Lehetséges, hogy a kommunista párt védelmét a politikai helyzet józan értékelése diktálja a miniszterelnöknek, bár a kommunisták iránti személyes szimpátiájának szerepe sem kizárható. Hiszen nem is olyan rég még Primakov, az SZKP központi bizottságának tagjaként az ország pártelitjéhez tartozott.
November tizenegyedikén az OFKP központi bizottsága hivatalos nyilatkozatot tett közzé, amelyben nem ítélik el Makasov antiszemita kirohanásait. Ezzel szemben elítélik „a zsidó közösség becstelen tagjait”. Hogy kit is értenek ez alatt az orosz kommunisták, nem ismeretes.
Miközben Oroszországban a „zsidó kérdést” vitatták, Németországban a „kristályéjszaka” hatvanadik évfordulóját szervezték. 1938. november nyolcadikáról kilencedikére virradó éjszaka kezdődtek el Németországban az első zsidópogromok. Herzog német elnök a berlini zsinagógában arról szólt, hogy ennek nem szabad megismétlődnie.
A mai Németországban megértették, hogy a fasizmus, ezzel együtt több millió, különböző nemzetiségű ember pusztulása a zsidóüldözéssel kezdődött. Az OFKP antiszemitizmusával kapcsolatos mostani botrány reményt ad arra, hogy Oroszországban sem feledkeztek meg erről.