BURIK GÉZA
Keresztúton Törökország

Az elmúlt hetekben ünnepelte Törökország a modern állam megszületésének 75. évfordulóját. Európa egykori „beteg embere“ ma a Nyugat egyik legfontosabb stratégiai partnere a Közel-Kelet kapujában. A világi állam ellen küzdő iszlám politikai erők megerősödése azonban azt jelzi, nem dőlt még el: Törökország az ezredforduló után is az Attatürk által kijelölt úton halad-e tovább.

Isztambuli felvonulók Attatürk képével. A modern Törökország atyja   Fotó: MTI

A XIX. században Törökország egyre inkább a nyugat-európai nagyhatalmak befolyása alá került. Nyugat-európai önkéntesek - például Lord Byron - harcoltak a török csapatok ellen, amikor a múlt század első felében fellángolt a görög függetlenségi háború. Törökország a krími háborút is elvesztette, és a román fejedelemségek önállósodási törekvéseit sem tudta meghiúsítani. Bár a múlt század közepén történtek kísérletek az Ottomán Birodalom reformjára, ezeket a porta korrupt bürokráciája sorra zátonyra futtatta.
A katonai és politikai kudarcok nyomán terjedt el a köztudatban az a szállóige, miszerint Törökország Európa „beteg embere”. 1914-ben, az első világháború kitörésekor V. Mohamed szultán a tengelyhatalmak oldalán szent háborúra, dzsihadra szólította fel országát a szövetségesek, az angolok, a franciák, és az oroszok ellen. Erre válaszul az angolok az egyiptomi csapatokat szólították hadba, majd az arábiai, szíriai arab törzseket és a beduinokat lázították fel a török fennhatóság ellen. Az angolok ígéretet tettek Mekka vallási, politikai vezetőjének, hogy ő lehet az arab törzsek királya, amennyiben a török csapatok ellen vezeti a beduinokat. A Törökország elleni diplomáciai manőverek része volt az úgynevezett Balfour-nyilatkozat is, amelyben felszólították a zsidókat az akkor török fennhatóság alatt álló Palesztinába való visszatérésre. London a háttérben megegyezett a franciákkal a térség befolyási övezetekre való felosztásáról. Eszerint Szíria és Libanon a franciák kezébe került, míg Egyiptom, Palesztina, Transzjordánia és Irak az angol befolyási övezet része lett. Az első világháborúban térdre kényszerített Oszmán Birodalmat a tervek szerint szintén a két nagyhatalom osztotta volna fel egymás között.
Ekkor lépett színre Musztafa Kemal Attatürk, aki a széthulló birodalom roncsain megmentette az országot. Miután évekig harcolt a görög, az angol, a francia és az arab csapatok ellen, katonai zsenije Gallipolinál győzelemre segítette a török csapatokat az angolokkal szemben. Kivételes bátorsága magával ragadta a tömegeket, és hamarosan Törökország megmentőjeként kezdték tisztelni. 1923-tól ő lett a modern Törökország első miniszterelnöke. Attatürk szekularizálta az iszlám török államot: reformjait azzal kezdte, hogy a hagyományos arab írásmód helyett a nyugati latint vezette be. Attatürk és utódai kormányzása alatt Törökország távol maradt a Közel-Kelet zűrzavaros eseményeitől. Musztafa Kemal Attatürk hatvan éve 1938-ban halt meg, de tisztelete a mai napig szinte a bálványozással határos Törökországban.
Attatürk után a politikai élet ingatagabb lett, gyakorivá váltak a politikai gyilkosságok, melyek az ötvenes években már csaknem polgárháborús állapotokat eredményeztek. A hadsereg félreállította a kormányt és katonai diktatúrát vezettek be. A fejlődés viszont nem állt meg. Törökország az Észak-atlanti Szerződés (NATO) tagállama és az Európai Unió társult tagja lett. A török gazdasági életben állandósult instabilitás azonban óvatosságra inti Brüsszelt és a nyugati partnereket. A 80 százalékos infláció, az ország keleti tartományaiban magas munkanélküliség és a fejletlen infrastruktúra ellenére a török kormány óriási összegeket költ a hadseregre. Bár nem beszélhetünk katonai diktatúráról, még mindig gyakoriak a jogsértések. Az Amnesty International éves jelentései rendszeresen bírálják Törökországot az emberi jogok megsértése miatt.
Az 1996-os választások nyomán az iszlám orientációjú Jólét Pártja alakított kormányt, s ezzel kezdetét vette egy lassú átrendeződés, mely során az iszlám törvénykezés egyes elemeit kezdték bevezetni a közigazgatásban. Ennek a folyamatnak a hadsereg közbelépése vetett gátat. A Jólét Pártot törvényen kívül helyezték és feloszlatták.
Ankarát sokan azzal vádolják, hogy fenyegetőző külpolitikát folytat. Gyakran fitogtatja katonai erejét, mind Ciprus, mind pedig Szíria felé. Hadserege, amely hajtóvadászatot folytat a kurd szeparatisták ellen, gyakorta mélyen behatol Irak, illetve Szíria területére. Török vezetők többször hangoztatták: a ciprusi görögök által megrendelt orosz légvédelmi rakétarendszer szállítását akár katonai eszközökkel is készek megakadályozni. Törökország 1996-ban katonai egyezményt kötött Izraellel, ami óriási felháborodást váltott ki a térség arab államaiban. Az ankarai kormány erőteljesen nyitott a közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságok felé, és teljes erőbedobással lobbizik azon, hogy a Kaszpi-tenger olajmezőinek kőolaja a Baku-Ceyhan útvonalon jusson Nyugatra. Az évforduló kapcsán sokan felvetik a kérdést, milyen lesz Törökország a XXI. században? Az egyik álláspont szerint Törökország az Európai Unió társult tagjaként komoly szerepet tölthet be a térségben, mint olyan középhatalom, mely holdudvarába vonja a közép-ázsiai feltörekvő államokat. Az Európai Unió és az arab világ közé ékelődve továbbra is híd szerepet tölthet be - persze csak abban az esetben, ha a jövőre esedékes választásokon nem a Jólét Párt utódaként fellépő iszlám fundamentalista Erény Párt kerül kormányra Ankarában. A törökországi szélsőséges csoportok eltökélt szándéka azonban a világi török kormány elsöprése. Ezt jelzi, hogy az évfordulós ünnepségeket merényletek tervei árnyékolták be. Egy nyugat-európai bázissal rendelkező szervezet öngyilkos terrortámadást készített elő repülőgéppel az Attatürk emlékmű ellen, amelyet csupán röviddel az akció előtt sikerült megakadályozni.
A szélsőséges iszlám térnyerést három tényező gerjeszti Törökországban. Az iráni forradalom után húsz évvel világszerte tovább tart az iszlám vallási és politikai reneszánsz, miközben a török európai uniós felvételi kérelem folyamatos brüsszeli elutasítása tömegméretekben aláaknázza a Nyugat-orientációjú világi kormány legitimitását. A harmadik tényező pedig az, hogy az Izraellel kötött katonai szövetség sok török muszlim szemében szálka. A szerződés felbontása egyaránt érdeke Iránnak és Szíriának, akik abban bíznak, hogy egy iszlám befolyás alatt álló török kormány semleges maradna egy esetleges Izrael elleni katonai akció során.
A török világi elit számára az iszlám előretörés feltartóztatása kulcskérdés a jövő áprilisban esedékes választásokon. Az eredményre azonban minden bizonnyal az ország határain túl is sokan oda fognak figyelni.