Vissza a tartalomjegyzékhez

MÓD JULIANNA
Jóindulatú bivalycsorda

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park táján járók két érdekes természetvédelmi ritkasággal ismerkedhetnek meg. 1981-85 között készült el a Kis-Balaton első tározója, hogy a Balatont a túlzott elmocsarasodástól megvédje. Ebben a tározóban több sziget is található, ezek közül az egyik a Kányavári-sziget, a paradicsom a madarak szerelmesei és a horgászok számára.

A családok Keszthelyről, Hévízről akár egynapos program keretében gyerekekkel is ellátogathatnak ide, mert autóval vagy kerékpárral jól megközelíthető. A parkolóból a 2 km hosszú szigetre - stílusosan - egy gőzöléssel hajlított fából készült hídon mehetünk át. A sziget belsején murvával felszórt út vezet át, de akár több órán át is barangolhatunk. Egy kisebb és egy nagyobb (4 emelet magas) fa kilátóból távcsővel szemügyre vehetjük a tájat és az élővilágot. A szigeten mocsári ciprusok tövében horgászhatunk is, amihez napijegy 250 forintért a halőrházban váltható.
A Kányavári-szigettől táblákkal jelölt úton ötperces autózással jutunk el Kápolnapusztára, ahol a Magyarországon egyedülálló bivaly- és szürkemarha-rezervátum található. A 30 éve működő rezervátumban 32 bivalyborjú és 50 kifejlett példány, valamint 26 szürkemarha él háborítatlanul.
A házibivaly őse a jelenleg is vadon élő indiai vadbivaly. A bivaly a meleg éghajlatú, mocsaras vidéket szereti, ahol akár 6-8 órát is eltölt a vízben kényelmesen elnyújtózva, kérődzve. Hazánkban Zala és Somogy megyékben tenyésztették, elsősorban igavonó állatként. Első példányait az avarok hozták be, de az egykori százezres hazai állomány napjainkra 100 alá apadt a mezőgazdasági termelés intenzívebbé válása miatt. Erdélyben viszont még ma is nagy számban találkozunk házibivallyal.
A bivaly hosszú ideig, 30-35 évig él, teje háromszor zsírosabb a tehéntejnél. Szervezete a fertőző betegségekkel szemben sokkal ellenállóbb, mint a szarvasmarháé, ezért megőrzése és tenyésztése - kultúrtörténeti értéke mellett - genetikai szempontból is fontos feladat.
Aki először lát szelíd bivalyt, megijed e hatalmas, sötét testtől, de csakhamar meggyőződhet róla, milyen igazságtalanság pusztán a külső alapján ítélni. A házibivaly jóindulatú állat, egyedül a tehén mutatja ki, hogy félti nemrég ellett borját. Ha az autót a parkolóban hagyjuk, gyalogosan besétálhatunk akár a csorda közepébe, sőt meg is simogathatjuk a több mázsás állatokat. A rezervátum egész évben látogatható, és az ott dolgozók készségesen körbevezetnek a karámokban, istállókban, kérdéseinkre is szívesen válaszolnak.
Még egy jó tanács: a felejthetetlen pillanatok megörökítése érdekében feltétlenül vigyünk magunkkal fényképezőgépet!