Vissza a tartalomjegyzékhez


A HÉTEN TÖRTÉNT

Rejtélyes lemondás

Csütörtökön váratlanul lemondott tisztségéről Ron Davies, a brit kormány walesi ügyekért felelős minisztere. Davies nyilatkozatában azzal indokolta döntését, hogy előző este egy incidens során „súlyos tévedés alapján döntött”, és nem kívánja emiatt kellemetlen helyzetbe hozni a kormányt. A homályos magyarázat mögött a brit lapok azt feltételezik, hogy a miniszter, akit londoni háza közelében kiraboltak, azt követően került kiszolgáltatott helyzetbe, hogy felvett gépkocsijába egy homoszexuális férfit. A családos és egy gyermeket nevelő Davies alkalmi ismerősével annak barátaihoz autózott. Ekkor azonban a férfi a kocsiban kést rántott, és arra kényszerítette Daviest, hogy adja át iratait és a gépkocsiját. A rendőrség nyomoz a tettes után. A munkáspárti Daviest a kormányfő nemrég azzal bízta meg, hogy dolgozza ki az újonnan összehívandó walesi nemzetgyűlés szabályzatát. (Sky News)


Halálos ítélet az Aum-perben

A tokiói körzeti bíróság pénteken meghozta első halálos ítéletét a tokiói metróban három évvel ezelőtt mérgező gázzal terrorcselekményt elkövető Aum Sinrikjo (Legfelsőbb Igazság) nevű szekta egyik tagja ellen. Az ezoterikus buddhista tanításokat hirdető csoport 190 tagját ítélték el eddig, de egyiket sem sújtották halálbüntetéssel. Okazaki Kazuakit nem a gáztámadásban való részvétel miatt, hanem egy ügyvéd és családja meggyilkolásáért ítélték el. Az ügyvéd felkarolta a szektából kiválni szándékozó tagok ügyét, ezért kellett meghalnia. Okazaki társaival együtt betört az ügyvéd lakásába és bántalmazta, majd halálos injekciót adott be neki és feleségének, valamint egyéves gyermeküknek. Okazaki hat társát, köztük Aszahara Soko szektavezért is vádolja a bíróság e gyilkosságban való részvétel miatt. Aszahara és társai ellen még nem folytatták le a metróban 12 halálos áldozattal, illetve több ezer sérülttel járó gáztámadás perét. (MTI)


16 évvel csökkenti az átlagéletkort az AIDS

Az ENSZ legfrissebb demográfiai jelentése szerint a Szaharától délre lévő afrikai államokban az AIDS járvány terjedése miatt a születéskor várható életkor negyvenhét évre csökkent. Ennek ellenére a népszaporulat ezen országokban várhatóan továbbra is növekedni fog, jóllehet tavaly az AIDS 2,3 millió felnőttet és gyermeket ölt meg, és jelenleg 30 millió ember fertőzött az AIDS-et okozó HIV-vírussal. Az ENSZ-jelentés szerint az AIDS demográfiai hatása „várhatóan felerősödik a jövőben”, különösen abban a kilenc afrikai országban, ahol a felnőtt népesség több mint tíz százaléka fertőzött. „2015-re ezekben az országokban születéskor a várható életkor akár 47 évre is lecsökkenhet. AIDS nélkül a várható életkor 63 év lenne. Ez tizenhat év veszteséget jelent” - szól az ENSZ jelentése. Az ENSZ már korábban jelentette, hogy Afrika felnőtt népességének közel tizenhárom százaléka HIV-fertőzött, minden tizedik fertőzött személy pedig nem tud arról, hogy hordozza a vírust. (CNN)