Vissza a tartalomjegyzékhez


APRÓPÉNZ

Elmarasztalt Japán

A nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentése szerint a japán gazdaságpolitika eddig képtelen volt kihúzni az országot a recesszióból, mert a költségvetési és pénzügyi körülmények enyhítésére irányuló minden törekvés hatása megtört a fogyasztók, a vállalatok és a bankok költekezési, beruházási és kölcsönzési óvatosságán. Japán hazai összterméke az idén minden bizonnyal több mint 2,5 százalékkal csökken. Egy hónappal korábban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is mínusz 2,5 százalékra módosította az ez évre várható japán GDP-t a korábbi 0 százalékról. Jövőre sem jósol 0,5 százaléknál többet, s a visszaesés 2000 tavaszáig is eltarthat. (MTI)


Tőkések Romániában

Romániába 5,86 millió dollárnyi külföldi működőtőke-beruházás érkezett szeptemberben, 2,75 millióval több, mint augusztusban. Az új külföldi tőkének majdnem felét Kolozsvárott és környékén fektették be. Bukarestnek 1,57 millió dollár jutott, Brassónak és környékének pedig 536 millió. Szeptemberben a legtöbb külföldi tőke (2,7 millió dollár) Svédországból érkezett. (MTI)


Nagy dohány

Az amerikai és a nyugat-európai dohányipari óriások aratnak a megnyíló új közép- és kelet-európai piacokon, miközben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint ezekben az országokban a halálesetek 17 százalékát a dohányzás okozza - írta felmérésében a Financial Times. A londoni üzleti napilap adatai szerint a Kelet-Európában élő középkorú férfiaknak kétszer akkora az esélyük arra, hogy dohányzás okozta betegségben halnak meg, mint nyugat-európai kortársaiknak. (MTI)


Brazil csomag

A pénzügyi válság mezsgyéjén araszoló Brazília kormánya szerdán előterjesztette a gazdaság szanálását célzó programját, amelynek lényege a kiadások nagymérvű csökkentése a bevételek növelése mellett. Jövőre 28 milliárd reált, azaz 23 és fél milliárd dollárt kell megtakarítani. A költségvetési egyensúly helyrebillentéséhez 30 milliárdos IMF-kölcsönt kell felvenni. (AFP)


Stabil alapok

A KSH adatai alapján a bruttó hazai termék (GDP) idén az első félévben 4,8 százalékkal haladta meg a tavalyi évi bázisadatot. Így a világgazdaságban tapasztalható lassuló növekedés ellenére Magyarországon tovább gyorsult az emelkedés az 1996. év első félévének stagnáláshoz és 1997 első félévének 3,2 százalékos növekedéséhez képest. A lakossági fogyasztás is nőtt, az első félévben 2,9 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. (MTI)


Lassuló gazdasági növekedés

Bihari Péter, a Budapest Bank vezető közgazdásza szerint lassuló gazdasági növekedéssel kell számolni: jövőre a bruttó hazai termék (GDP) 3,8-4,2 százalékos növekedése várható, az 1998-ra tervezett 5 százalékos emelkedést követően. A lassuló növekedés elsősorban az exportnövekedés - akár 4-7 százalékos - lassulásának tudható be, hiszen mind az orosz piacon, mind a német és osztrák piacokon visszaesik a gazdaság növekedése. (MTI)


Improduktív magyarok?

A magyar vállalatoknál a munkaidő 49 százalékát elfecsérlik, egy átlagosan 225 munkanapból álló évben 110 nap telik improduktív tevékenységekkel - állapította meg a Czipin and Partner osztrák termelékenységi tanácsadó cég. Bár a magyar vállalatok nem sokat léptek előre az elmúlt években, még így is csak egy százalékkal maradnak el Nyugat-Európától. (MTI)


Egyre több kereskedő

A RegioPlan Consulting bécsi tanácsadó cég szerdán nyilvánosságra került tanulmánya szerint egyre több nemzetközi kereskedelmi cég telepszik le Magyarországon és Csehországban. Ez a tendencia különösen a bankszektorra, valamint a textil- és az élelmiszerkereskedelemre jellemző. A tanulmány szerint még mindig a két főváros, Budapest és Prága a legkedveltebb, és a vidéki városok viszonylag háttérbe szorulnak. (MTI)