LEONYID GANKIN KOMMERSZANT
Arafat Moszkvába zarándokolt

Immár két éve folyik elkeseredett vita afelől, pontosan mi is legyen a helyszíne a második ezredforduló ünnepségeinek. A zsidók Jeruzsálembe várják a vendég- és zarándoksereget, egészen pontosan a Szent Sír Bazilikába. A palesztinok viszont arra hivatkoznak, hogy Krisztusnak nem a halálát és feltámadását, hanem születését ünnepeljük 2000-ben. Ennek megfelelően helyszínként csakis a jelenleg palesztin fennhatóság alatt lévő Betlehem jöhet szóba. A látszólag tisztán teológiai vita mögött persze most is inkább nagypolitikával és pénzzel kapcsolatos érdekek húzódnak meg. A betlehemi verzió szerint Palesztina, magához gyűjtve a világ vezetőit, de facto független államként lépne föl. Pedig most még nem független, és valószínű, hogy Izrael 2000-ben sem szándékozik magára szabadítani - persze addig még sok minden megváltozhat…

Arafat nem jött üres kézzel: egy Istenanya-ikont adományozott a pravoszláv egyháznak     Fotó: Kommerszant

Ami pedig a zsidó fél tervezetét illeti, kritikusai attól tartanak, hogy megvalósulása esetén Jeruzsálem Izrael fővárosaként funkcionálna, befogadván a világ magasrangú delegációit. Ezen felül gazdasági megfontolások is sokat nyomnak a latban: míg jelenleg másfél millió turista fordul meg évente a térségben, 2000-re négymillió várható. A legnagyobb profitot pedig nyilván az a kegyhely „termeli ki”, amely köré összpontosul majd az ünnepség. Máris elkezdődött a verseny a keresztény világ vezetőiért. Oroszország megnyerése stratégiai fontosságú - ha nem is az egész keresztény világ, de a jelentős létszámú pravoszláv egyház szempontjából mindenképpen. Ennek jegyében 1997 februárjában Jasszer Arafat Moszkvába utazott, és meghívta Borisz Jelcint a 2000-ben Betlehemben tartandó ünnepségsorozatra. Az orosz elnök elfogadta a meghívást. Néhány hónappal később pedig Jeruzsálem polgármestere, Ehud Olmert tett látogatást Jelcinnél, és átadta neki az izraeli miniszterelnök meghívását a Jeruzsálemben megrendezendő ünnepre. Az orosz elnök ezt is elfogadta, azt azonban még nem pontosította, hogy melyik város mellett döntött véglegesen. „Mivel ez egyházi ünnep, az utolsó szó az egyházi vezetőké” - vigasztalták magukat a határozatlanságban hagyott palesztinok. Hozzá is fogtak a pátriárka „megdolgozásához” már múlt nyáron, amikor II. Alekszij szentföldi zarándoklaton vett részt. Arafat pompázatos vendéglátásban részesítette az ortodox vezetőt, és ajándékként átadta az orosz pravoszlávoknak a hebroni Szentháromság-templomot, egyszersmind lezárva ezzel a gesztussal a pravoszlávok és a külföldi orosz egyház közötti tulajdonjogi vitát.
Alekszij sem maradt adós: egy új zarándokközpont felépítését ígérte a betlehemi orosz misszió területén. Mindez azonban mégsem jelenti azt, hogy a palesztinoknak sikerült megnyerniük az egyházfőt. Az izraeliek ugyanis megelőzték őket. Benjamin Netanjahu már hónapokkal azelőtt hasonló gesztussal oldotta meg a jeruzsálemi, úgynevezett Szergijev-kert tulajdonjogi vitáját az oroszok javára. A tekintélyes méretű park, amelyhez „mellesleg” egy kétemeletes kastély, a Szentháromság Bazilika és további mintegy tíz épület tartozik, eredetileg a Cári Palesztin Pravoszláv Társaság tulajdona volt egészen az októberi forradalomig. 1917 után többen is pályáztak rá, többek között Edinborough-i Fülöp angol herceg. Izrael az oroszoknak való átadással úgy érzi, hogy joggal számíthat hálájukra az ezredfordulós rendezvények helyszínének kijelölésénél.
A harmadik kulcsfigura, akit a palesztinok nagyon szeretnének a saját oldalukra állítani, nem más, mint Jurij Luzskov, Moszkva nagyhatalmú polgármestere. Neki nem is lenne ellenére a betlehemi helyszín, hiszen többször is találkozott már az ottani városatyával, Han Nasszerrel, sőt még adakozott is egy-két szenthely restaurálására. Ennek ellenére nem fogja ellenezni az izraeli projektet - ugyanis ő is szerepel abban. A történet még áprilisban kezdődött: a polgármester Jeruzsálembe utazott Izrael 50 éves jubileumi ünnepségére. A helyiek elmondása szerint nem emlékeznek arra, hogy bármelyik polgármestert ilyen pompával fogadták volna. Luzskov találkozott szinte minden jelentős vezetővel, részt vett a jeruzsálemi Moszkva tér felavatásán, ahol azt is kijelentette, hogy „ha az orosz és zsidó nép egyesül - legyőzhetetlen lesz”. Útjának legfontosabb célja azonban az ezredfordulós ünnepség megbeszélése volt, ahol Moszkvára várna az a megtisztelő szerep, hogy koordinálja az orosz zarándokokat, várhatóan 200-300 ezer embert. Ezenkívül gazdasági szempontból is jobb üzlet Moszkvának Jeruzsálem, mint Betlehem. Igaz, az orosz Belügyminisztériumnak nem nagyon tetszik ez a közeledés, már csak azért sem, mert Oroszország nem ismeri még el Jeruzsálemet Izrael fővárosának, odáig azonban nem ment el a dolog, hogy korrigálják Luzskovot.
Mindezek ellenére a palesztinoknak is lehet még reményük, különösen azóta, hogy az arabpártiként ismert Jevgenyij Primakov lett a miniszterelnök. Szerinte pedig az Izrael-USA tengelyt Oroszország legjobban az arab világra támaszkodva tudná ellensúlyozni. Ezért aztán Arafat, Primakov régi barátjaként, újra meghívást kapott Moszkvába. A miniszterelnökkel való megbeszélés után a palesztin kormányfő a pátriárkával találkozott. Természetesen minden esetben zárt ajtók mögött zajlottak a megbeszélések - könnyen elképzelhető, hogy ezek során a „Betlehem 2000” projekt támogatásáról biztosították az arab vezetőt. Nyilvánosan még senki sem vallott színt: ami nem is csoda, hiszen a döntéssel egyidőben Oroszország elveszti az egyik fél bizalmát. Ezért a legvalószínűbb, hogy az utolsó pillanatig halogatnak, igyekezve valahogy áthidalni a palesztin-izraeli ellentéteket. A zarándokok pedig alighanem úgyis mindkét helyet meglátogatják.
(fordította Laudancsek Katalin)