VARGA PÉTER
Agrárpénzek a jövő évben

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) elkészítette az 1999. évi agrártámogatási rendszerre vonatkozó javaslatait, amelyhez a kormányzattól mintegy 150-160 milliárd forint támogatást vár. Ez a támogatási összeg közel 40 milliárd forinttal haladja meg az 1998. évi keret. Ez a pénz az ágazat gazdasági eredményeit figyelembe véve nem sok, éppen fedezné a mezőgazdaság sajátosságai, a viszonylag lassú pénzmozgás és rövid távon alacsony nyereség következtében felmerülő ágazati hátrányokat.

Ahhoz, hogy a szabad tőke beáramoljon a mezőgazdaságba a más ágazatokban hasonló gazdasági feltételeket kell létrehozni, ez a mezőgazdasági támogatások egyik fő célja. A költségvetés felé támasztott igény a szakértők szerint megfelelő támogatási rendszerrel megsegítve elégséges lenne az ágazat működéséhez, de a véleményekben megjelenik a kételkedés is. Ismerve a jövő évi költségvetés tervezetét, nem várható, hogy az idei támogatási keret jelentősen bővülne, ezt a minisztériumok közötti vita fogja eldönteni.
A jelenleg érvényben lévő, még az előző kormányzat által alkotott támogatási rendszer a búzabotrány nélkül nem tudta volna elkölteni az 1998. évi agrártámogatási keretet. Ez volt a minisztérium és a gabonatermelők szerencséje is, mert közel 10 milliárd „felesleges” forint volt a FVM kasszájában, amit átadhatott a gabonatermelőknek. Az évenként megjelenő támogatási rendeletek, az évenként bent ragadt pénzek mind azt mutatják, hogy az ágazat irányítása nem tud megfelelni az agrárpiaci koordináció feladatainak: egyrészt nem ismerik megfelelően az ágazatban lezajló gazdasági folyamatokat, másrészt a pénzek egy részét rendszeresen a politika és az ágazati lobbyk szolgálatába próbálják állítani.
A jövő évi támogatási elvek között elsőként szerepelt a kisgazdaságok kiemelt támogatása. Ez a támogatási prioritás a gazdasági szakértők és az agrárközgazdászok szerint is egyértelműen politikai és szociális célokat fed. A GKI Gazdaságkutató Rt. által, neves agrárkutatók bevonásával készített tanulmány szerint, amely az agrárpolitika kulcskérdéseivel foglakozik, az agrárágazatban középtávon háromféle üzemtípus lesz a jellemző, a nagybirtok, a középparaszti gazdaságok és a kistermelők, vagy részmunkaidős gazdaságok. A tanulmány az egyes típusokat a következőképpen jellemzi: a nagybirtokok lesznek az árutermelés legfőbb helyei, a termőföld 45-50 százalékát tartósan birtokolni fogják. A középparaszti gazdaságok családi tulajdonra és munkaerőre támaszkodnak, és várhatóan a földterület 30 százalékán alakulnak ki. Ezek nagyobb térnyerése csak erőteljes kormányzati támogatás esetén menne végbe, sokba kerülne és számottevő hatékonyságveszteséggel járna. A 1,5-2 millió kistermelő jelentős része hoszszú távon is csak önellátásra termel, vagy kényszervállalkozó marad.
Ebből az előrejelzésből kitűnik, hogy a jövő évi támogatási rendszer fő célja a vidék szociális feszültségeinek és a munkanélküliségnek az enyhítése, a termelés hatékonyságának csökkentésével.
A fent említett tanulmány kijelenti: lehetséges, hogy az agrártámogatások rövid távon szociális célokat is szolgáljanak, de egy sikeres agrárpolitika tartósan nem építhet erre.
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) szakemberei modellszámítást készítettek egy gazdaság jövő évi lehetséges gazdálkodására. A számítás két formában készült el, figyelembe véve a jövő évi támogatási és adórendszer változásait. Az egyikben a gazdaság mint adót és járulékokat fizető társas vállalkozásként, vagy szövetkezetként működött, a másikban mint a támogatási célok között szereplő kisgazdaságok csoportja. A számítás egyértelműen kimutatta, hogy évi 200 millió árbevétel mellett a kisgazdaságok 40 millió forinttal kevesebb járulékot és adót fizetnek, és ehhez járulna még a támogatási rendszerből származó plusz jövedelem is.
Az agrárkormányzatnak figyelembe kellene vennie a vidéken, a falvakban az elmúlt nyolc évben kialakult helyzetet. A 90-es évek elején szintén a kisgazdák vezetésével meghirdették a farmergazdaságok kialakítását, de a folyamatot csak elkezdték a nagygazdaságok átalakításával és szétverésével, és nem fejezték be. Elmaradt az új gazdálkodók, a farmerek kiválasztása, oktatása, a gazdaságok tőkésítése, az értékesítés megszervezése. Mára megváltozott a vidék képe. A szövetkezetek, a kis- és nagygazdaságok, a kistermelők összeszoktak, és a legtöbb helyen egymást támogatva termelnek. A nagygazdaságok kezdik betölteni a vezérüzem szerepét, rajtuk keresztül jut el a technológia és az információ a kisebbekhez. Ezek az üzemek biztosítják - földbérleti díj formájában - a vidéki nyugdíjas lakosság jó részének az „extra” jövedelmet, és még sorolhatnánk. A gabonabotrány során több termelő is szót kapott a gyűléseken, sajtótájékoztatókon. Elmondták, hogy a kormányzatnak figyelembe kell vennie „ha a szövetkezetekbe és a nagygazdaságokba rúg bele, akkor a vidéki emberekbe rúg bele, mert a falut nem lehet megosztani”.
A parlament és az FVM munkájában soron következnek a költségvetési és az agrártámogatási tárgyalások. Csak remélni lehet, hogy a polgári kormányzat nem a kirekesztésen, se nem a pozitív diszkrimináción keresztül akarja a politikai hatalmát erősíteni vagy megőrizni, hanem polgári módon a tőkének utat adva, és a tőke által okozott szociális egyenlőtlenségeket enyhítve az ország gazdaságának erősítése a célja.