Hetek - II. évfolyam, 43. szám, 1998. október 23

„Természetes dolog volna bemenni a televízióba, kirúgni az ott lévőket, és betenni a saját kádereinket” - mondta Vödrös Attila, az egykori Pest Megyei Hírlap exmunkatársa a Magyarok Házában rendezett „Polgári-e a hazai sajtó? - Pozícióharcok a médiában” című vitaesten. Az eseményen szintén résztvevő Borókai Gábor kormányszóvivő viszont többször kifejezte: demokráciában élünk, ezért a kormány csak törvényes eszközöket kíván igénybe venni tervei megvalósításához.

Lakatos Pál, a Vasárnapi Újság című rádióműsor volt főszerkesztője, Borókai Gábor kormányszóvivő és Elek István, a kormányfő kulturális- és sajtó-tanácsadója. Szeretnének beleszólni Fotó: Somorjai László

A Szent László Akadémia rendezvényének bevezetőjében Franka Tibor műsorvezető vázolta a jelenlegi helyzetet, miszerint a kormányváltás óta eltelt időszak nem hozott pozitív változást a jobboldali újságírók életében. Sokuk négy éve áll a pálya szélén, érthető, ha fogy a türelmük. „Mi lesz velünk, Elek Pista, mit tudsz nekünk mondani?” - szólt az első kérdés a miniszterelnök sajtótanácsadójához. Túl sokat nem tudott vagy nem akart mondani a szakember, személyre szóló ígéreteket legalábbis nem tett. Sőt, úgy vélte, a jobboldali sajtó nem dokumentálta megfelelően elszenvedett sérelmeit, és a nemzeti identitás erősítésében sem vállalt elégséges szerepet. „Fúj, fúj, nem igaz, minek ül itt?”- hangzott fel a százhetven főnyi „tömeg” soraiból az elégedetlenség hangja. Borókai Gábor emlékeztette az egybegyűlteket, hogy polgári kormány nem élhet jogtalan eszközökkel, ha pedig nincs megfelelő parlamenti többsége bizonyos törvények - például a kétharmados médiatörvény - megváltoztatásához, tárgyalnia kell az ellenzékkel. „A demokrácia macerás - tette hozzá a kormány szóvivője -, ha felborítjuk az asztalt, legközelebb mások borítják ránk”. Törvényes eszközként említette a közszolgálati rádiót és televíziót felügyelő kuratóriumok kibővítését.
Chrudinák Alajos szerint verbális agresszió folyik Magyarországon: aki nem tetszik, azt tönkreteszik, bár a helyzet kétségtelenül jobb, mint Izraelben, „ahol le is lövik”. Chrudinák szerint politikusaink legnagyobb tragédiája a címkézés, ami egyáltalán nem „magyar” szokás. Mint mondta, 94-ben páros lábbal rúgták ki a televízióból, és „száműzték a Szaharába”, noha az általa szerkesztett Parabolában „csak igaz dolgok hangzottak el, ő maga sosem támadott, mindig az igazságért küzdött”. A teljesség érdekében fontos megjegyezni, hogy a jelenleg deklaráltan jobboldali értékeket képviselő újságíró a pártállami időkben élte fénykorát, az MSZMP által uralt és irányított Magyar Televízióban. Úgy tűnik, akkoriban a kommunista eszméket tartotta igazságnak. A rendszerváltás után valóban jobbra sodródott, sőt ő lett egykori „kenyéradó gazdái” leghangosabb bírálója. Ezek ismeretében nem meglepő, hogy a 1994-ben ismét hatalomra került baloldal érdemei elismerése mellett közel-keleti tudósítónak nevezte ki. Az csak hab a tortán, hogy mint ilyen, értesüléseink szerint nem kapott izraeli vízumot, valószínűleg éveken át készített Arafat-barát tudósításainak köszönhetően.
Az est résztvevői egyöntetűen fájlalták, hogy a médiapiac 90 százalékát a magát függetlennek nevező, ám valójában szocialista-liberális sajtó uralja, ezzel szemben a nemzeti-keresztény lapoknak csak 10 százaléknyi a részesedése. Franka Tibor szerint ennek az az oka, hogy az emberekbe beivódott a múlt, megszokták, hogy az éjjeliszekrényen a Népszabadság és a Népszava fekszik, ezért csak ezeket a lapokat olvassák. A Horn-Kuncze kormány pedig - felülmúlva az egykori főideológus Aczél Györgyöt - a totális elhallgatás eszközével élt, minek köszönhetően az olvasók egyszerűen nem tudtak bizonyos lapokról, eseményekről. Szentmihályi Szabó Péter közíró kifejtette, hogy éppen ezért a nemzeti-keresztény sajtónak is tömegbázisra volna szüksége. „Csinálni kellene egy jobboldali Kiskegyedet…”
Borókai Gábor egyetértett a piaci arányok megváltoztatásának szükségességével, és utalt Orbán Viktor ezt szorgalmazó kijelentéseire. Ugyanakkor ismételten elmondta, hogy a kormány csak törvényes eszközökkel kíván élni, az ellentábort nem lehet „kaszával és vasvillával meggyőzni”. Nem aratott osztatlan sikert a szóvivő azon kijelentése sem, miszerint a baloldali újságírók között vannak tisztességes emberek is, és a nemzeti tábor sem tökéletes egyedekből áll. Szűcs Gábor, a nemrégiben megszüntetett Kurír volt főszerkesztője felhívta az egybegyűltek figyelmét arra, hogy az országos napilapok közül egyedül a Népszabadság nyereséges, a többi újság nem képes eltartani saját magát, más szóval a nemzeti-keresztény oldalnak is eladható lapok létrehozásával kellene próbálkoznia.
A sajtó függetlenségével kapcsolatban Szentmihályi Szabó kijelentette: „Aki a világnézeti semlegességet kitalálta, az nem volt magánál: gazember, hülye vagy mindkettő” (taps). A szerepéből egyre többször kilépő Franka műsorvezető emlékeztette a kormányszóvivőt, hogy őt és társait nyíltan vállalt jobboldaliságuk miatt bélyegezték meg. „A bélyeget csak a polgári kormány veheti le rólunk” - vette már-már könyörgőre Franka. Lovass István, a Demokrata szerkesztője elpanaszolta, hogy lapjában senki nem mer hirdetni, nem érti, miért? Borókai Gábor szerint a helyzet az idő múlásával egyre inkább változni fog, és egyébként sem annyira sötét, mint ahogy a jelenlévők gondolják.
Vödrös Attila úgy vélte, be kell avatkozni a sajtóba, a bukottakat - az előző koalícióhoz kapcsolódó újságírókat, lapokat - ki kell rekeszteni, el kell távolítani.
Az egyik hozzászóló felhívta a figyelmet arra, hogy a társadalom befolyásolásának legjobb eszköze a félnyolcas híradó, ezért először ott kellene rendet rakni. Chrudinák Alajos ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy az előző kormányciklusban „a tehetséges embereket megsemmisítették, a televízióban kialakult egy banda, ami hihetetlen dolgokat művel”. Lovass a kormány figyelmébe ajánlotta Chirac francia miniszterelnök példáját, aki nemcsak az állami televíziók vezetőit váltotta le rekordgyorsasággal hatalomra kerülése után, hanem a kereskedelmi csatornáknál is sikerült ugyanezt elérnie.
Fekete Gyula író - a Hazafias Népfront egykori elnökségi tagja - kitűnőre értékelte a Fidesz-kormány eddigi tevékenységét, csupán egyetlen rossz jegy került a bizonyítványba: mint mondta „az Orbán-kabinet olyan liberális a médiapolitikában, hogy az már törvénysértő”. Egy másik hozzászóló szerint az új kormány gazdaságpolitikája is liberális, ráadásul fél éve nem ad munkát az állástalan jobboldali újságíróknak. Borókai elmondta, hogy át kellett venniük az eddigi rendet, és csak a kétezerre szóló költségvetés lesz a kormány saját gazdasági tervezete. Majd sokadszorra is hozzátette, hogy időre van szükségük ahhoz, hogy a kormány törvényes keretek között formálhassa saját képére az országot.

Ideológiai fantomok

Interjú György Péterrel, az ELTE Kommunikáció Tanszékének vezetőjével

- A Szent László Akadémia keddi rendezvényén elhangzott, hogy a sajtó kilencven százaléka a jelenlegi ellenzékhez kötődik. Ön szerint igaz ez?
- Idétlenségnek tartom ezt a mondatot. A jelenlegi sajtó kilencven százaléka mindenfelé kötődik, ezért a fenti állítás szerintem egy ideológiai fantom, és aki ebben hisz, az ideológiai fantomokkal foglalkozik.
- Miért nem fogynak a jobboldali lapok?
- Szerintem el kellene gondolkozni azon, hogy az egyik legnagyobb példányszámú lap, a Heti Világgazdaság nem jobb- vagy baloldali, hanem jó. Tehát más lapoknál esetleg színvonalproblémák vannak: azt gondolom, hogy például az Új Demokratát vagy a Magyar Fórumot azért nem olvassa több ember, mint amennyi olvassa, mert nincs több neonáci Magyarországon. Ne essék félreértés, nem azt mondom, hogy a Magyar Fórum minden olvasója nemzetiszocialista, azt állítottam, hogy aki rendszeresen azt a lapot olvassa, az nyilvánvalóan heves érdeklődést mutat a neonáci nézetek iránt, amelyek abban olvashatók.
- Ki lehet-e egyenlíteni a sajtópiacot kormányzati szintről vezérelve? Ugyanis Orbán Viktor többször nyilatkozta, hogy ez a céljuk, és a sajtóvitán Borókai Gábor részéről is elhangzott ez az állítás.
- Azt gondolom, hogy a miniszterelnök úr rettenetesen elfoglalt, mert nagyon sok problémával kell megküzdenie. Föltételezem, nem arra gondolt, hogy a szabad piacon alapuló kapitalizmusban ebben az értelemben vett rendcsinálásra fanyalodna, ez nyilvánvalóan valamilyen félreértés. Ami pedig az ez ügyben gyakran megnyilatkozó Pokol Béla munkásságát illeti, úgy gondolom, hogy a kettő nincs egy szinten. Amit Pokol Béla csinál, az az ő magánszáma és koreográfiája, és amennyire tapasztalom, nem sok köze van a kormány sajtópolitikájához.
- A keddi sajtóvita résztvevői felajánlották együttműködésüket a Fidesz-kormánynak, és kijelentették: csak az új kabinet veheti le róluk a „megkülönböztető bélyeget”…
- Minden jel szerint az új kormány sokkal józanabb annál, minthogy az 1990-94 között a televízióban szégyenletes, sajtótörténetileg is rettenetes szerepet játszó emberekkel dolgozzon. Ami pedig ennél is fontosabb az az, hogy a kormány pontosan tudja: nem ő alkalmaz újságírókat, hanem a különböző lapok. Mivel a kormánynak nincsenek lapjai, nem tudja ezeket az újságírókat kielégíteni, mert ehhez a laptulajdonosokkal kellene tárgyalnia. Ezek a szélsőjobboldali emberek viszont nem tanultak semmit a leckéből, ugyanolyan későszocialista reflexeik vannak, mint voltak. Nem fogják föl, hogy nem arról van szó, Orbán Viktor akarja-e őket alkalmazni, vagy sem, hanem arról van szó, hogy Orbán Viktor köztársaságunk szabadon választott miniszterelnöke, ellenben nincsenek saját lapjai, ezért nem tudja alkalmazni őket. Szerintem el kellene helyezkedniük a munkaerőpiacon, ami annyit jelent, hogy moderált és tisztességes újságírókká kell válniuk, és akkor nyilvánvalóan alkalmazni fogják őket.