Vissza a tartalomjegyzékhez


Vége a Clodo-ügynek

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága szerdán Kuncze Gábor volt belügyminiszter meghallgatásával kezdte meg zárt ülését. Kuncze Gábor meghallgatását azért indítványozta a bizottság, hogy megbizonyosodjon arról, tudott-e a volt miniszter Boros Tamás videovallomásáról. Boros Tamás - a négy halálos áldozatot követelő július másodikai Aranykéz utcai merénylet célszemélye - még tavaly, ügyészek jelenlétében felvett vallomásában arról beszélt, hogy Pintér Sándor akkori országos rendőrfőkapitány egy gyilkossági kísérlet helyszínén bizonyítékokat tüntetett el.
A nemzetbiztonsági bizottság szeptember 30-i ülésén megnyugvással vette tudomásul Györgyi Kálmán legfőbb ügyész tájékoztatását az úgynevezett Boros-üggyel, illetve a Clodo-kazettával kapcsolatban, miszerint az ügyben ügyészi intézkedésre nincs ok. Kuncze Gábor még a meghallgatás előtt elmondta: annak idején kapott tájékoztatást a vallomásról. A bizottság előreláthatólag ugyancsak meghallgatja Keleti György volt honvédelmi minisztert, a Nemzetbiztonsági Bizottság jelenlegi elnökét, valamint a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgatóját és a Honvédelmi Minisztérium Haditechnikai Intézetének vezetőjét. Utóbbiakat arról, hogy mit tudnak a honvédség táborfalvai lőterén tartott biztonságtechnikai bemutatóról, amelyen jelen volt Dietmar Clodo. (Dietmar Clodo német állampolgár, akit a Központi Bűnüldözési Igazgatóság a pilisszentlászlói „bombagyárban” fogott el, ahol több, a budapesti robbantáshoz használt szerkezetet gyártottak.)
„Tudtam a Boros-féle vallomás tartalmáról, és úgy emlékszem, hogy szóban tájékoztattak róla“ - nyilatkozta Kuncze Gábor volt belügyminiszter újságíróknak szerdán, miután meghallgatta őt az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága. Boros Tamás vallomását ügyészek és rendőrök jelenlétében vették fel. (MTI)