Hetek - II. évfolyam, 41. szám, 1998. október 10

Az ezredforduló küszöbén világszerte emberek százmilliói - keresztények és nem keresztények, felekezethez tartozók és „szabadúszók” - érzik szükségét annak, hogy szorosabb, személyes közösséget keressenek Istennel. Mind többen vélik úgy: a Biblia nem egy nép eredetmítosza, hanem egy olyan minta a Teremtővel való kapcsolatról, amely ma is megélhető. Miközben tömegek találkoznak személyes módon a Teremtővel, ezeket a keresztény körökben ébredésnek nevezett megújulási mozgalmakat számos kritika és támadás is éri. Írásunk a kilencvenes évek legnagyobb hatású és legismertebb ébredéseit és a velük szemben megfogalmazott kritikákat tekinti át.

Tömegek keresik a szoros, személyes közösséget a Teremtővel. Nem a kritikusokra figyelnek

1994. január 20-a fontos dátum a pünkösdi-karizmatikus mozgalom történetében. A helyszín napjainkra fogalommá vált: aki keresztény körökben kicsit is ismerős, valószínűleg hallott már az úgynevezett „To-rontói Áldásról”, azaz a „Toronto Blessingről”. A Charisma magazin beszámolója szerint egy pazarnak erős túlzással sem nevezhető külvárosi gyülekezeti csarnokban megismétlődtek a pünkösdi mozgalom hajnalának eseményei: a századelő úgynevezett Azusa Utcai Ébredése során volt jellemző ilyen nagy méretekben, hogy Isten erejére adott válaszul emberek sírni, nevetni kezdtek, mások a földre estek, vagy éppen rázkódtak.
A John Arnott vezette, akkoriban Toronto Airport Vineyard, mára Toronto Airport Christian Fellowship (TACF) névre keresztelt gyülekezet hívők tízezreinek hívta fel a figyelmét arra, hogy Isten Szellemével személyesen lehet találkozni, és hogy a Szent Szellem nem fogalom, nem idea, hanem valóságos személy.
Az ébredés nyitóestéjét követő két évben több mint egymillióan látogattak el a TACF istentiszteleteire - negyedük pásztor, lelkész, egyházi alkalmazott volt -, hogy maguk is részt vegyenek a futótűzként terjedő ébredésben. Az ébredés az egész város hasznára vált: a keresztény turizmus hatására kétszeresére nőttek az idegenforgalomból származó bevételek.
Az amerikai lap idézi egy pennsylvaniai lelkész házaspár, Bill Fish és Melinda Fish beszámolóját, akik 1994 decemberében látogattak el Torontóba. Melinda elmondja, hogy kiégett, száraz szívvel érkeztek, ám nem vágytak különösebben arra, hogy saját bőrükön tapasztalják a megnyilvánulásokat. Azon a hétvégén többször is imádkoztak értük. Az asszony elmeséli, hogy az első este sírt, a másodikon a földre esett, és Isten jelenlétét érezte maga körül. Azóta többször előfordult, hogy nevetett, sírt, rázkódott, elesett, sőt, ordított Isten jelenlétében. A külső megnyilvánulások mellett Melinda úgy érzi: az a legfontosabb, hogy most sokkal jobban ragaszkodik Jézushoz.

Olaj a (futó)tűzre

A megújulás másik központjában, a John Kilpatrick vezette pensacolai Brownsville Assembly of God nevű gyülekezetben pár hónappal később kapott lángra a tűz. Egy texasi evangélista, Stephen Hill ugyanis ekkor érkezett a floridai Pensacolába, hogy az ottani pásztor felkérésére prédikáljon. Amikor Hill prédikációja végén megtérésre szólította fel a hallgatóságot, több mint ezren válaszoltak. Voltak, akik a földre zuhantak, többen sírni vagy rázkódni kezdtek. Hill a színpadon állva Kilpatrickért is imádkozott. Az ima szövege rendkívül egyszerű volt: „Többet, Uram”. A következő másodpercben Kilpatrick a földre zuhant, és négy órán keresztül ott is maradt. Isten jelenléte tapintható volt. Amikor a földre estem, olyan volt, mintha óriási súly nehezedett volna rám. Tudtam, hogy valami természetfeletti történik. Isten meglátogatott minket - emlékezik vissza Kilpatrick.
A jelenet azóta estéről estére másokkal is megtörténik Pensacolában. Az eseményeket leginkább az 1801-es úgynevezett Cane Ridge Ébredéshez hasonlítják, amikor a prédikációk alatt szintén tömegek rázkódtak, rándultak görcsbe, sírtak vagy nevettek. (A Cane Ridge Ébredést tekintik a modern tömegevangélizáció elődjének.)
Hill nemsokára egész családjával átköltözött Pensacolába. A népszerű üdülőhely hamarosan a világ minden tájáról vonzani kezdte az embereket, ám többé nem a strandok és az ízletes tengeri gyümölcsök, hanem a Szent Szellem szokatlan áradása miatt. Az este hétkor kezdődő istentiszteletekre már délután kettőkor hatalmas tömeg várakozik a bejárat előtt. A kisváros életében mindennapi beszédtémává vált az ébredés. A bűnözés jelentősen csökkent: kábítószer-kereskedők, bártáncosnők, tolvajok tévednek be sorra a brownsville-i gyülekezeti házba. Van, akit a kíváncsiság hoz ide, van, akit a rokonok „rángatnak” el, és van, aki kifejezetten azzal a céllal jön, hogy szellemi felfrissülésben részesüljön. Egy dolog azonban közös bennük: senki sem megy úgy haza, ahogy odament. Brownsville-t 1995 óta 1,9 millióan keresték fel, és mintegy 30 ezren fordultak Jézushoz. Nem akarom megmagyarázni a megnyilvánulásokat. Számomra az a fontos, amit Isten véghezvisz az emberek életében - mondja Hill.

Megváltozott életek

A pensacolai ébredés egyik vezéralakja, Michael Brown a következőket írja az eseményekről a „Senki ne csaljon meg titeket!” című, magyar nyelven is megjelent könyvében: „Éppen az Úr lenyűgöző jelenlétéből jövök... A fiatalok a szemétbe dobálták kábítószereiket és injekciós tűiket, az idősebbek megszabadultak a cigarettásdobozaiktól. Sírtak, hittek és megszabadultak... Az összejövetel végén - szabadságuk első perceit ízlelgető megtértek örömkitörései és győzelmi kiáltásai közepette - ezekkel a szavakkal fordultam kedves barátomhoz, Steve Hill evangélistához: „Nem kell többé a történelemkönyvekből felidéznünk az ébredést. Már itt van! Saját szemeinkkel látjuk.”
A szokatlan megnyilvánulásokat egy orvos, D. Martyn Lloyd-Jones a következőkkel magyarázza: „Szinte szükségszerű, hogy az ébredés megnyilvánulásokkal jár... Az emberek néha olyan erővel élik át Isten jelenlétét, hogy elájulnak és a földre esnek. Olykor még rángatóznak és vonaglanak is. Sőt előfordul az is, hogy önkívületi állapotba kerülnek... ezek a jelenségek nem szükségesek az ébredéshez..., mégis általában jelen vannak ott, ahol ébredés zajlik. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a Szent Szellem az egész személyiségünkre hatással van. Mint tudjuk, az ember testből, lélekből és szellemből áll, és ezeket nem választhatjuk szét egymástól. Az ember egészként reagál. Ami ilyenkor történik, az annyira intenzív, hogy az ember fizikai részeit is megmozgatja.”

Egy fehér afro-amerikai

Az amerikai ébredés előkészítőjének és hírnökének sokan a dél-afrikai származású Rodney Howard-Browne-t tekintik. A fiatal pünkösdi evangélista 1987-ben úgy érezte: Isten elhívta őt arra, hogy áttelepüljön Amerikába, és felkészítse a kontinenst az ébredésre. Tevékenységének központjául a floridai Tampa Bay és St. Petersburg térségét választotta. A Howard-Browne házaspár a Charisma magazinnak adott interjújában elmondta: minden erővel arra törekednek, hogy távol tartsák a vallásos merevséget, megkövültséget a gyülekezettől és az általuk alapított iskolától. Isten így szólt hozzám: Ne erőlködj azon, hogy megpróbáld elfogadtatni az emberekkel az ébredést. Ha nem kell nekik az öröm, megtarthatják a depressziójukat - mondta egy ízben Howard-Browne, akinek tevékenysége jelentős mértékben hozzájárult lelkészek, pásztorok szolgálatának megújulásához. Összejövetelein általánossá vált, hogy a Szent Szellem mozgása tömeges nevetést és a legkülönfélébb testi reakciókat váltja ki az összegyűltekben.
Nagy-Britannia egyik legjelentősebb evangélistája, J. John maga is ellátogatott Rodney Howard-Browne egyik összejövetel-sorozatára. Elmondása szerint mindenki elesett Isten erejétől, még azok is, akik érte imádkoztak ő azonban talpon maradt. Csalódottsága a negyedik este múlt csak el: Johnt úgy kellett a helyére támogatni, miután egyáltalán képes volt felkelni a földről.
Nagy-Britanniában a Holy Trinity Brompton nevű gyülekezet élte át az első jelentős megújulást 1994 májusában, amely hamarosan mintegy 7 ezer gyülekezetre fejtette ki hatását. Angliában az evangélium a börtönökbe is eljutott: tavaly körülbelül ezerkétszáz elítélt tért meg. Gerald Coates, a Pioneer People nevű gyülekezet vezetője az angliai eseményekről így nyilatkozott: Miközben a vallásos emberek azon vitatkoznak, hogy a Toronto Blessing miféle manipuláció, és hogy vajon Rodney Howard-Browne Istentől küldetett-e, úgy tűnik, az Úr azt mondja: Nem várom meg, amíg befejezik a vitát. A börtönökben fogom elkezdeni a munkámat, ahol nem kérdeznek annyit.

„Csodák vannak, de hol marad az üldözés?”

Az 1,2 milliárd lakosú Kínában napjainkban 50 millió keresztény él. A legtöbben valamilyen csoda hatására döntöttek úgy, hogy őseik vallási hagyományának hátat fordítva igent mondanak Jézus Krisztusnak. A „nyugati” hitet a kommunista rezsim tűzzel-vassal üldözte, különösen a Mao-éra alatt. Egy kínai keresztényt, Moses Lít eljárás nélkül zárták börtönbe meggyőződése miatt, ott pedig valahányszor Jézusról kezdett el beszélni, cellatársai alaposan helybenhagyták. Ő azonban ennek ellenére úgy döntött: hitének részét kell, hogy képezze a Krisztusról szóló bizonyságtétel. Moses 18 hónapot töltött a börtönben: ez alatt az idő alatt az összes fogát kiverték, eltörték a karját, és vesebetegséget is kapott az ételébe kevert homok miatt. Moses azonban nem erre néz: „Hetvenketten fogadták el Jézust a börtönben, mert Isten adott nekem erőt arra, hogy kinyissam a számat.”

A gazdag egyház

Brazíliában olyan dinamikus mértékben indult útjára az ébredés, hogy az ország mára a világ harmadik legnagyobb újjászületett keresztény közösségével dicsekedhet az Egyesült Államok és Kína után. Az 1977-ben alapított Universal Church of the Kingdom of God (UCKG, Isten Királyságának Egyetemes Egyháza) 3 millió taggal rendelkezik. Vezetője, Edir Macedo a média minden rendelkezésre álló eszközét felhasználja az evangélium terjesztésére. Sok keresztény vezetőhöz hasonlóan azt vallja, hogy Krisztus követőinek nem kell sem szegényeknek, sem betegeknek lenniük. Macedo meg is éli, amiről prédikál: egyháza 47 televíziócsatornával, 26 rádióállomással, egy egymilliós példányszámban megjelenő újsággal, bankkal és számos üzlettel rendelkezik.

A kritikák

Ami sikeres, annak kéretlenül is akadnak bírálói. A pensacolai ébredést követően a helyi újság rágalmazási hadjáratot indított az ébredés vezetői, Steve Hill és John Kilpatrick ellen. Különféle vádakkal illették őket: azt állították, hogy hazudnak, hűtlenül kezelik a gyülekezet pénzét, titokban tartják a költségvetést, és megfejik a gyanútlan hívőket, hogy fényűző házakat építsenek maguknak. Kilpatrickot még azzal is megvádolták, hogy az ébredés az ő jól kiszámított stratégiai húzása, amelynek az volt a célja, hogy a nemzetközi figyelem középpontjába kerüljön. Azt azonban elfelejtették megemlíteni az újságok, hogy az ébredésért magas árat kell fizetni: a pensacolai gyülekezet tetemes összegeket fizet ki többek között vízre, elektromos áramra és gyermekvigyázókra (olyan sok család érkezik, hogy saját erőből nem lehet megoldani a gyermekfelügyeletet).
A hírekkel sikerült elérni, hogy számos hívő hátat fordított Brownsville-nek, ám a sajtóhadjáratot követő hetekben a meghurcolt Kilpatricket és Hillt ez sem zavarta abban, hogy örömében a színpadon táncolva bizonyítsa be: nem rendült meg az ébredésbe vetett hite. Nem aggódom, szerintem a legtöbben tudnak olvasni az újságcikkek sorai között is - véli Kilpatrick.

Egy megrögzött „farizeus”

Az ébredés ellen számos könyvet is írtak. Köztük Hank Hanegraaff: Hamis ébredés címmel írt vádirata vált a műfaj bestsellerévé. Hanegraff ebben széles mozdulattal az összes ébredést a hamis kategóriába söpri, és a pünkösdi-karizmatikus mozgalom szinte valamennyi vezetőjéről azt állítja, hogy tévelyeg. Szerinte a „nevető ébredés” nem Isten munkája, és „Isten nem nyilvánul meg önkívületi viselkedésben”. Ez szemben áll azzal, ahogyan a Biblia a Jézus megfeszítését követő pünkösdről tudósít, amikor a tanítványok Jeruzsálemben várakozva olyan erőteljes és látványos módon tapasztalták a Szent Szellem erejét, hogy az összegyűlt sokaság nem tudott magyarázatot találni rá: „Álmélkodnak vala pedig mindnyájan és zavarban valának, egymásnak ezt mondván: Vajon mi akar ez lenni? Mások pedig csúfolódva mondának: Édes bortól részegedtek meg.” (Apostolok Cselekedetei 2:12-13).
Hanegraaff könyvére Michael Brown írt választ, melyben úgy véli: a destruktív kritikusok egyik legironikusabb jellemvonása az, hogy a doktrinális tisztaság és az Úr szeretete nevében hirdetnek szent háborút. „A lehető legalaposabb vizsgálatnak vetik alá az ébredési prédikátorokat és tanítókat, és számon kérnek rajtuk minden egyes történetet és apró megjegyzést, ami valaha elhagyta ajkaikat. Ezt a szolgálatukat azonban a szeretet legkisebb jele nélkül végzik. Az ébredési összejöveteleket szkeptikus hibakereséssel szemlélik, mint a „hit harcosai”, és maró gúnnyal írják le azokat.” Brown szerint a kritikusok legfőbb problémája, hogy nem az ő szolgálatukon keresztül kezdődött el az ébredés. Persze amíg lesz ébredés, addig lesznek kritikusai is. Az ébredésben résztvevők úgy gondolják, hogy a vita eldöntése nem feladatuk, ők végzik a munkát, amiről hiszik, hogy Isten bízta rájuk.

„Az igazi kereszténység mérföldkövei”.
A táblázat a jelzett időpontban összehasonlítja az újjászületett, bibliahívő keresztények számát a világ össznépességével. Az adatok tanúsága szerint az arányok egyre gyorsuló ütemben változnak az evangélium javára.

(Forrás: Lausanna Action Committee készítette.
Idézet Michael Brown: Senki ne csaljon meg titeket c. könyvében)