Vissza a tartalomjegyzékhez


INNEN-ONNAN

Petőfi spanyolul

A napokban jelenik meg Petőfi Sándor válogatott verseinek spanyol nyelvű kiadása Poemas címmel az Eötvös József Könyvkiadó gondozásában - hangzott el a kötet bemutatóján hétfőn, Budapesten. Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke elmondta: ez a válogatás is szorosan kapcsolódik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulójának és a Petőfi emlékévnek a megünnepléséhez. Ugyanakkor egy másik jelentős eseménynek, mégpedig a Frankfurt ’99 Könyvvásár és Kiállításnak is előfutára, amelynek hazánk lesz a díszvendége - tette hozzá. A könyvbemutatón Kuba budapesti nagykövete, Carlos Trejo Sosa elmondta: Petőfiről 150 év elteltével sem lehet múlt időben beszélni, mert amit ő az irodalomban és a magyar nemzet sorsának alakulásában képviselt, az felejthetetlen. Az pedig, hogy a magyar szabadságharc költőjének versei immár spanyol nyelven is olvashatóak, Magyarország és a latin-amerikai országok kapcsolatát erősíti. A válogatott verseket tartalmazó kötet először a hazai könyvesboltokban lesz kapható, külföldi terjesztése még nem tisztázott. (MTI)


Paradicsomi hadiállapotok

Háború tört ki két kisváros között Kentuckyban. A harcban résztvevő katonákon kívül több polgári személyt is eltaláltak - paradicsomokkal. Az idei paradicsomháború immár a tizenegyedik volt Wilmore és Nicholasville között. A mostanit is kizárólag túlérett, már kicsit rothadó „munícióval” vívták meg. A háborút Wilmore polgármestere kezdte, ő dobta a fehér vonallal elválasztott túloldali ellenségre az első paradicsomot. A harcok közepette nemcsak a 100-100 „katona”, avagy hivatásos paradicsomvetős, hanem több szemlélődő is beszennyeződött. A háborút végül Wilmore nyerte meg. Harold Rainwater, Wilmore polgármestere „a világ legmocskosabb győzelmeként” értékelte a teljesítményt. (MTI)


Előkelőségek cipésze volt

Toulouse-ban 91 éves korában elhunyt Roger Vivier, az előkelőségek és divatcézárok cipésze. Szinte élete utolsó órájáig dolgozott fiatal cipőtervezőkkel egy új kreációján. Cipői ma már múzeumokban láthatók. Roger Vivier tervezte azt a pár cipőt, amelyet II. Erzsébet angol királynő koronázásakor viselt 1953-ban. Elizabeth Taylor és Marlene Dietrich éppen úgy vevői között volt, mint pályájának kezdetén Josephine Baker. Vivier 1937-ben nyitotta meg első üzletét Párizsban, amelyet 1985-ben New Yorkban, majd 1991-ben Japánban követett egy-egy. Olyan divatcézárokkal dolgozott együtt, mint Christian Dior, Yves Saint-Laurent, Pierre Balmain, Nina Ricci és Guy Laroche. A hetvenes években ő alkotta meg a térd fölött végződő csizmát, amilyet Brigitte Bardot és mások hordtak. (MTI)