Vissza a tartalomjegyzékhez


Két lábon járó influenza

DR. MOLNÁR ATTILA

Itt van az ősz, itt van újra, s vele együtt a papírzsebkendő-reklámok ideje. A kórisme: orrfolyás, gyengeség, rossz közérzet, ízületi- vagy izomfájdalmak, hőemelkedés. Gyógyszer nincs rá, csupán a néphagyomány és a józan paraszti ész által diktált gyógy-szerek, és úgy hívják: influenza. Ha ugyanis a fent felsorolt tünethalmazon túl egyéb tünetek is hozzácsapódnak a napi gyakorlathoz, már nem nevezhető influenzának. Eddig vírus okozza, ezen túlmenően már baktériumok a felelősek a fellépő torokgyulladásért, gyerekek esetében gyakran fülgyulladásért, továbbfejlődve esetleg légcső-, hörgő- vagy akár tüdőgyulladásért. A baktériumokat már lehet irtani, ellenszerük az antibiotikum, de ez a perspektíva talán megfelelően elrettentő ahhoz, hogy komolyan tanulmányozzuk a betegség influenza-stádiumban való megfékezésének lehetőségeit. Annál is inkább, mert cseppet sem fájdalmas, viszont nem is költséges módjai léteznek, sőt azok számára, akik kedvelik a gyógyfüves teák sajátos ízét, kimondottan kellemes is lehet a kezelés. Ebben a rohanó világban pedig az a kitétel, mely szerint ideális esetben egy-két nap otthoni pihenés komolyan felgyorsíthatja a gyógyulás folyamatát - mivel az immunrendszer, ha felmentjük napi rendes teendői alól, inkább ráér foglalkozni a betegség leküzdésével -, kimondottan jól is jöhet. Gyermekek esetében egy nem teljesen kifejlett immunrendszernek kell a küzdelmet folytatnia, nekik tehát legkevésbé sem ajánlott lábon hordozni az influenzát, dugjuk ágyba, mielőtt egy kiadós felülfertőzés - középfülgyulladás és társai - valóban leveri a lábáról.
A lábon kihordott influenza felnőtteknél is könnyebben folytatódhat a felső légutak tekervényes útjain. Ha tehát azt vesszük észre, hogy egyre gyakrabban kell papírzseb-kendő után nyúlni, pedig nem a moziban ülünk egy romantikus filmen, akkor már készíthetjük is az ágyunk mellé a hársfa-, kasfű- vagy csipkebogyóteát - esetleg mindezt egyszerre, mivel amúgy is bőséges folyadékpótlásra van ilyenkor szükség. Érdekes módon nem is a keserű pirulákat a legnehezebb beadni, hanem éppen ezzel az egyszerű dologgal birkóznak a legtöbbet a felnőtt betegek, vagyis az elégséges folyadékbevitellel. Egészséges felnőtteknek testsúlykilogrammonként legalább 35-40 ml-re lenne szükségük, ez egy 70 kg körüli személy esetében nagyjából 3 litert jelent. Betegség, hőemelkedés, láz esetén ezt csak fokozni érdemes. A gyengeség leküzdésére legalkalmasabb vitamin a C, maga Szentgyörgyi professzor ebből három-négy grammot is megevett, ha beteg volt, egyszerre azonban nem érdemes mindet lenyelni, mivel a C-vitamin gyorsan kiürül a szervezetből. Élénkítő hatása miatt gyermekeknek öngól lehet este, lefekvés előtt nagyobb adagot kiporciózni belőle…
Bár, mint említettük, az in-fluenzára nincs orvosság (igaz, valahol Amerikában már kísérleti stádiumban van egy csodaszer) a tünetek enyhítését több medicina is hirdeti magáról C-vitamin tartalommal is gazdagítva. Egy dologra érdemes figyelni: a C-vitamin nagyon nem kedveli a hőt. Ha tehát a gyógyszert amúgy forró vízben javallott feloldani, a C-vitamin tartalomért már hiába fizettünk. A gyógyfüves teákat is inkább áztassuk, mint főzzük, így a csipkebogyó és a hárs kifejtheti áldásos hatását.
Ha már úgyis otthon fekszünk, egy finom tyúkhúslevessel vagy zöldséglevessel ötvözhetjük a folyadék- és sóigényünk kielégítését. Nem terheli meg a szervezetünket, viszont a só mellett tartalmaz fehérjét és ásványi anyagokat is - és még folyadék is ráadásul. És ha ez mind nem hatott volna, akkor gondoljunk embertársainkra: az influenza fertőző, mégpedig cseppfertőző.