Vissza a tartalomjegyzékhez


Biztosak Demszky győzelmében

A közvélemény-kutatási eredményekkel támasztotta alá választási esélylatolgató sajtóbeszélgetésén a fővárosi SZDSZ-frakció azt, hogy nemcsak pártjelöltjüknek, hanem a budapestiek jelöltjének is tekintik Demszky Gábort. Bőhm András frakcióvezető szerint az MSZP szavazóinak szinte teljes egésze, a Fidesz-tábornak több mint a fele Demszky Gábor megválasztását támogatja. Akiknek pedig csupán az a programjuk, hogy leváltsák őt, azok a szélsőjobboldalon találhatók. Ezt a helyzetet ismerték fel a szocialisták, akik követték saját választóik akaratát. Katona Béla visszahívását ugyanis nem az SZDSZ, hanem az MSZP tagjai követelték ki, miután Katona Bélának nem maradtak győzelmi esélyei - vélekedett Bőhm.


Deutsch Tamás kijelölt sportminiszter és egy budapesti nyugdíjas. Számolnak    Fotó: V. Sz.

A felmérések alapján a Fidesznek csak a MIÉP-pel együtt lehetne 50 százaléknál nagyobb támogatottsága a közgyűlésben - hangzott el. Atkári János főpolgármester-helyettes szerint azonban a MIÉP-nek kulturális, oktatási és szociális kérdésekben aligha egyezik az álláspontja a Fideszével. Jobboldali többség esetén a Fidesz gyakorlatilag a MIÉP rabjává válik.
Az SZDSZ-es politikusok bíznak abban, hogy sikeresek lesznek, s folytatha.tják a jelenlegi koalíció városfejlesztő tevékenységét. Egy másik alternatívát jelenthet, ha az SZDSZ az MSZP-től elválva, a Fidesszel együtt vezetné nem formális koalícióban a várost. Kérdés azonban, hogy a Fidesszel kötött bármilyen megegyezés megvalósítható-e a gyakorlatban.