Vissza a tartalomjegyzékhez


Még egy érv a tea mellett

Egész sor kutató állítja újabban, hogy a teaivás használ többféle rákos megbetegedés és szívpanaszok ellen is. A vizet leszámítva a világon legelterjedtebb ital, a tea különösen a szájüreget, a tüdőt, a beleket és általában az egész emésztőcsatornát védi a rákos megbetegedésektől - állapították meg a napokban washingtoni tanácskozásukon az amerikai egészségügyi alapítvány (AHF) tudósai.
„Ha foglalkoznánk annak kiderítésével, hogy az élelmiszerek, mint például a tea, miként segítenek betegségek megelőzésében, akkor ezzel nemcsak emberéletek százezreit menthetnénk meg, hanem dollármilliókat is megtakaríthatnánk” - jelentette ki John Weisburger, a tanácskozás elnöke.
Jun Si-csen kínai orvos előadásában beszámolt róla, hogy miként ért el eredményt korai stádiumban 59 szájüregrákban szenvedő betegénél egy zöld és fekete teából készült keverékkel. A tea hatására megállt a rákos sejtek növekedése és enyhültek a betegség tünetei. Más kutatók is hasonló pozitív eredményekről számoltak be teával folytatott kísérleteik kapcsán. (MTI)