HETEK-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Tárgyalni jobb

Majdnem egy teljes évvel utolsó találkozásukat követően Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság elnöke újból találkozott, ezúttal New Yorkban. Miután engedelmesen megálltak Bill Clinton jobb és bal oldalán, az amerikai elnök ígéretet tett arra, hogy október közepén ismét találkoznak „a szükséges kemény munka elvégzésére, hogy végére érjünk a dolgoknak.”

Netanjahu, Clinton és Arafat a Fehér Házban. Erőt gyűjtenek    Fotó: MTI

A történészek figyelmét bizonyára nem fogja elkerülni az a tény, hogy mindhárom tárgyaló fél - Clinton, Netanjahu és Arafat - „gyengeségük erejét” vetik be. Arafatnak égető szüksége van arra, hogy eredményeket mutasson fel a mind elégedetlenebb palesztin lakosság felé, Netanjahut koalíciója széthullása fenyegeti, Clintonnak pedig bizonyítania kell, hogy egy esetleges vádemelési eljárás fenyegetése ellenére is hatásosan tud politizálni.
Clinton gyengesége ugyanakkor mindkét irányba hat. Egyfelől motiválja arra, hogy időt és fáradtságot nem kímélve vállalja a szükséges kockázatokat azért, hogy megegyezésre bírja a két felet. Másrészről azonban a megbékélést garantáló vezető tekintélyét csökkenti.
A békefolyamat folytatását, most úgy tűnik, mindkét fél fontosnak érzi: Izrael biztonsága, a palesztinok pedig autonómiájuk érdekében. Az ENSZ-közgyűlés őszi ülésszakán elmondott beszédében Arafat megpróbált híveket toborozni a Független Palesztin Állam elismerésére, amelyről azt állította: 1999 májusában kikiáltja, akár lesz izraeli beleegyezés, akár nem. Arafat azt is megerősítette, hogy a szóban forgó határidőt nem lehet elhalasztani, és reményét fejezte ki, hogy addig tető alá hozzák a végleges izraeli-palesztin megállapodást.
Netanjahu úgy véli, hogy Arafat egyoldalú lépései a békefolyamat felmondását jelentenék, nem is beszélve arról, hogy ezek a lépések azonnali választ váltanának ki Izrael oldaláról is. A miniszterelnök ezzel korábbi nyilakozatára célzott, amely szerint készek valamennyi át nem adott terület Izraelhez történő csatolására, amennyiben Arafat beváltja fenyegetését.
Az ilyen kijelentések dacára Arafat hajthatatlansága még jól jöhet az izraeli miniszterelnöknek. Amennyiben a palesztin vezető kikiáltja a Független Palesztin Államot és a nemzetközi visszhang is elfogadja az új országot, Netanjahunak könnyebb lesz ezt a megváltoztathatatlan tényt elfogadtatni keményvonalas támogatóival, mint megpróbálni fenntartani csekély többségű koalícióját úgy, hogy közben a Jordán nyugati partján fekvő területeket átadja a palesztinoknak. Az elgondolás hátulütője az, hogy amennyiben Netanjahu elutasítja Arafat államát, háború törhet ki a két állam között.