Vissza a tartalomjegyzékhez

DEBRECZENY RÉKA
Pánik és a mohóság

Ha valaki sikeres tőzsdéző akar lenni, tudnia kell, miért változnak az árak, hogyan működik a piac, s hogyan kell a mai magyar gyakorlatban megvalósítani a befektetéseket. Ezen kívül némi szerencsére is szüksége van - olvashatjuk Rotyis Józsefnek, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) volt ügyvezető igazgatójának napokban megjelent könyvében. A Tőzsdei befektetők kézikönyve című könyv „különös értéke, hogy egyszerűen, érthetően és magyarul szól az olvasókhoz”, hiszen „a tőzsdei szaknyelv kívülállók számára általában nehezen érthető, ami miatt az egész tőzsdei világ misztikusnak tűnik” - írja Járai Zsigmond jelenlegi pénzügyminiszter, a BÉT volt elnöke a könyv előszavában.
Rotyis, aki 1993-tól 1997-ig volt a Budapesti Értéktőzsde ügyvezető igazgatója, könyvének bemutatóján elmondta, hogy a mostani tőzsdeválsághoz a befektetők két tipikus emberi hibája is hozzájárul: a pánik és a mohóság. Ugyanis - ahogyan azt könyvében is írja - ha a befektetőknek nincs égetően szükségük a pénzre, s mégis eladják a papírjaikat, ez újabb árfolyamcsökkenést indukál és óriási nyomást helyez a piacra. „Az ilyeneket kizárólag a többi befektető cselekedete vezérli, és nagy veszteségeket könyvelhetnek el azért, mert nem várták meg a következő áremelkedés időszakát. A mohó befektető ugyanakkor „nem elégszik meg a tisztes nyereséggel, egyre többet akar, ezért észszerűtlenül kockáztat, vagy nem hajlandó azt tudomásul venni, hogy egyes befektetések kedvezőtlenül zárulnak, s veszteséges befektetést nem érdemes tovább tartani, mert a veszteség csak nőni fog.” „A sikerhez tehát szükséges az is, hogy a befektető nyugodt és mértékletes legyen.” - magyarázza.